Áʟʟᴀᴛɪ Ösᴢᴛᴏ̈ɴᴏ̈ᴋ [Bᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ]

3. rész

Vadászat

Másnap reggel 6:00-kor már a nappaliban álltam a megfelelő öltözékkel, és a táskámmal együtt. Apám a lépcsőn lefele menet észrevett, és ránézett az órájára:

- Hm.. sosem voltál ilyen pontos.

- Tudom! - mosolyogtam.

Apám is elmosolyodott, majd megfogta a táskáját és elindultunk. Furcsállta a dolgot, de örült, hogy nem csinálok semmi rosszat. Megérkeztünk, és rájött, hogy elszólta magát:

- Helen! Hol vannak a fegyvereim amik tegnap benne voltak a kocsiban?!

- Hát...

- Helen!

- Kivettem a kocsiból, mert nem akartam, hogy megölj több vadállatot...

Az apám megdöbbenve nézett rám:

- Tényleg? De tudod, hogy ezt nem tehetem meg...

- Miért is nem?

- Ezt nem tudom elmagyarázni... inkább megmutatom: eljöhetsz velem a vadászatra.

Most én néztem megdöbbenve. Hogy mik vannak?

- Megyek! - mondtam határozottan.

Apám kért fegyvereket a raktárból, majd elindultunk az erdő irányába. Megálltunk a vad világ szélénél, apám rám nézett:

- Most az egyszer hallgass rám. - mondta komoly arccal.

- Rendben...

Beléptünk a számomra még ismeretlen világba: gyönyörű volt. Minden kellemes és nyugodt.

- Ez gyönyörű!

- Igen az. Még.

Egyre beljebb és beljebb merészkedtünk, kezdtem úgy érezni, hogy eltévedtünk. De bíztam apám ösztöneiben.

- Állj. - szólt határozottan.

Leguggolt, és mutatta, hogy én is tegyek így.

- Oda nézz. - suttogta apám.

Nem messze tőlünk megpillantottunk egy szarvast: kecses testtartása és égbenyúló agancsai büszke hatást adtak a teremtménynek. Apám a fegyveréhez nyúlt.

- Ugye nem akarod lelőni!? - suttogtam.

- Nem. Nem ezért jöttünk. - válaszolt halkan.

Nem értettem, mindenesetre örültem, hogy apám nem lövi le a szarvast.

- Közelebb mehetnénk hozzá?

- Igen, de úgyis elrohan mihelyst megpillant minket.

Lassan elkezdtünk közeledni a teremtmény felé, mire az ránk nézett csillogó szemeivel, és köddé vált az erdő sűrűjében.
Apám rám mosolygott, majd sétáltunk tovább, közben megannyi élőlényt láttam: különböző madarakat, rovarokat, kisebb emlősöket. Apám mindegyikről tudott valamit mondani.

Elkezdett a nap lemenni. Visszaindultunk, de apám szokatlan zajra lett figyelmes:

- Ssssss... - csendre intett.

Síri csöndben álltunk néhány percig:

- Ez furcsa... sosem szokott ilyen csendes lenni az erdő... hacsak nem... - suttogta apám.

A hátunk mögött lépteket hallottunk. De nem emberi lépteket. Hátranéztünk, és egy hatalmas medve állt mögöttünk. Még a lélegzetemet is visszatartottam. Apám lassan felemeli a fegyverét. Rácéloz a medvére, de én rögvest apám fegyvere után nyúlok, hogy megakadályozzam, de elgördül egy lövés. Nem talált célpontot.

- Miért csináltad Helen!? - ordított apám.

A medve megijedt a lövés hallatán, és támadott: nekirontott apámnak. Teljesen sokkot kaptam. Az egész testem remegett. Az apám fegyvere előttem hevert. Gyorsan felvettem, és könnyes szemeimet a célpontra helyeztem. Apám még mindig az életéért küzdött.

- Helen! Lőjj! Mire vársz még!? - kiabált apám.

A fegyvert még mindig tartottam a medve felé. De egyszerűen... nem tudtam lőni. Az ösztöneim nem hagyták... Keservesen a földre rogytam. A fejemet ledöntöttem. A szemeim csordultig teltek könnyekkel. Összeszorított fogakkal és csukott szemmel hallgattam, ahogyan a medve végez apámmal... Majd lassan felnézek: a medve felém közelít. Még mindig a földön voltam, a fegyverrel a kezemben. Ránéztem apám holttestére, majd a medvére:

- Bocsáss meg apa...

Eldobtam a fegyvert a kezemből. Vártam, hogy a medve velem is végezzen. Kész voltam a halálra...
Lehunytam a szemem. Vettem egy mély lélegzettet, majd a számon keresztül kifújtam. Éreztem, hogy a medve pár centire van tőlem... éreztem a szagát... éreztem, hogy engem figyel... és.... semmi nem történt.
Bátorkodtam kinyitni a könnyes szemeimet, lassan felnézek: a medve előttem állt. Mélyen a szemembe nézett, majd még közelebb jött. Féltem. A szívem egyre erőteljesebben vert. De a vadállat nem bántott, csak megszagolt, majd lassú léptekkel elment.

Még mindig a földön voltam. Egyszerűen nem bírtam mozdulni. Teljesen lemeredtem. Nem hittem el ami történt...

- Mit tettem...? Apám az én hibámból halt meg... mert én nem tudtam rálőni egy medvére...

Keserves sírásba kezdtem: ordítottam a fájdalomtól, ami a lelkemet nyomta...