Vadászat
Másnap reggel 6:00-kor már a nappaliban álltam a megfelelő öltözékkel, és a táskámmal együtt. Apám a lépcsőn lefele menet észrevett, és ránézett az órájára:
- Hm.. sosem voltál ilyen pontos.
- Tudom! - mosolyogtam.
Apám is elmosolyodott, majd megfogta a táskáját és elindultunk. Furcsállta a dolgot, de örült, hogy nem csinálok semmi rosszat. Megérkeztünk, és rájött, hogy elszólta magát:
- Helen! Hol vannak a fegyvereim amik tegnap benne voltak a kocsiban?!
- Hát...
- Helen!
- Kivettem a kocsiból, mert nem akartam, hogy megölj több vadállatot...
Az apám megdöbbenve nézett rám:
- Tényleg? De tudod, hogy ezt nem tehetem meg...
- Miért is nem?
- Ezt nem tudom elmagyarázni... inkább megmutatom: eljöhetsz velem a vadászatra.
Most én néztem megdöbbenve. Hogy mik vannak?
- Megyek! - mondtam határozottan.
Apám kért fegyvereket a raktárból, majd elindultunk az erdő irányába. Megálltunk a vad világ szélénél, apám rám nézett:
- Most az egyszer hallgass rám. - mondta komoly arccal.
- Rendben...
Beléptünk a számomra még ismeretlen világba: gyönyörű volt. Minden kellemes és nyugodt.
- Ez gyönyörű!
- Igen az. Még.
Egyre beljebb és beljebb merészkedtünk, kezdtem úgy érezni, hogy eltévedtünk. De bíztam apám ösztöneiben.
- Állj. - szólt határozottan.
Leguggolt, és mutatta, hogy én is tegyek így.
- Oda nézz. - suttogta apám.
Nem messze tőlünk megpillantottunk egy szarvast: kecses testtartása és égbenyúló agancsai büszke hatást adtak a teremtménynek. Apám a fegyveréhez nyúlt.
- Ugye nem akarod lelőni!? - suttogtam.
- Nem. Nem ezért jöttünk. - válaszolt halkan.
Nem értettem, mindenesetre örültem, hogy apám nem lövi le a szarvast.
- Közelebb mehetnénk hozzá?
- Igen, de úgyis elrohan mihelyst megpillant minket.
Lassan elkezdtünk közeledni a teremtmény felé, mire az ránk nézett csillogó szemeivel, és köddé vált az erdő sűrűjében.
Apám rám mosolygott, majd sétáltunk tovább, közben megannyi élőlényt láttam: különböző madarakat, rovarokat, kisebb emlősöket. Apám mindegyikről tudott valamit mondani.Elkezdett a nap lemenni. Visszaindultunk, de apám szokatlan zajra lett figyelmes:
- Ssssss... - csendre intett.
Síri csöndben álltunk néhány percig:
- Ez furcsa... sosem szokott ilyen csendes lenni az erdő... hacsak nem... - suttogta apám.
A hátunk mögött lépteket hallottunk. De nem emberi lépteket. Hátranéztünk, és egy hatalmas medve állt mögöttünk. Még a lélegzetemet is visszatartottam. Apám lassan felemeli a fegyverét. Rácéloz a medvére, de én rögvest apám fegyvere után nyúlok, hogy megakadályozzam, de elgördül egy lövés. Nem talált célpontot.
- Miért csináltad Helen!? - ordított apám.
A medve megijedt a lövés hallatán, és támadott: nekirontott apámnak. Teljesen sokkot kaptam. Az egész testem remegett. Az apám fegyvere előttem hevert. Gyorsan felvettem, és könnyes szemeimet a célpontra helyeztem. Apám még mindig az életéért küzdött.
- Helen! Lőjj! Mire vársz még!? - kiabált apám.
A fegyvert még mindig tartottam a medve felé. De egyszerűen... nem tudtam lőni. Az ösztöneim nem hagyták... Keservesen a földre rogytam. A fejemet ledöntöttem. A szemeim csordultig teltek könnyekkel. Összeszorított fogakkal és csukott szemmel hallgattam, ahogyan a medve végez apámmal... Majd lassan felnézek: a medve felém közelít. Még mindig a földön voltam, a fegyverrel a kezemben. Ránéztem apám holttestére, majd a medvére:
- Bocsáss meg apa...
Eldobtam a fegyvert a kezemből. Vártam, hogy a medve velem is végezzen. Kész voltam a halálra...
Lehunytam a szemem. Vettem egy mély lélegzettet, majd a számon keresztül kifújtam. Éreztem, hogy a medve pár centire van tőlem... éreztem a szagát... éreztem, hogy engem figyel... és.... semmi nem történt.
Bátorkodtam kinyitni a könnyes szemeimet, lassan felnézek: a medve előttem állt. Mélyen a szemembe nézett, majd még közelebb jött. Féltem. A szívem egyre erőteljesebben vert. De a vadállat nem bántott, csak megszagolt, majd lassú léptekkel elment.Még mindig a földön voltam. Egyszerűen nem bírtam mozdulni. Teljesen lemeredtem. Nem hittem el ami történt...
- Mit tettem...? Apám az én hibámból halt meg... mert én nem tudtam rálőni egy medvére...
Keserves sírásba kezdtem: ordítottam a fájdalomtól, ami a lelkemet nyomta...
YOU ARE READING
Áʟʟᴀᴛɪ Ösᴢᴛᴏ̈ɴᴏ̈ᴋ [Bᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ]
AdventureMegvolt a közös harmónia ember és természet között. Azonban ez a közelebbi kapcsolat egyre jobban megszakadt a két fél között... ,, Nem messze tőlünk megpillantottunk egy szarvast: kecses testtartása és égbenyúló agancsai büszke hatást adtak a terem...