Áʟʟᴀᴛɪ Ösᴢᴛᴏ̈ɴᴏ̈ᴋ [Bᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ]

22. rész

Az ismerős

- Nem hiszek a szememnek... Maya?! - megdöbbenve álltam.

Maya és én néztünk egymást megdöbbenve. Ez elképesztő. Erre szokták azt mondani, hogy "Milyen kicsi a világ".

Ismeritek egymást? - kérdezte Scott, a többiek is ezt akarták kérdezni, de Scott gyorsabb volt.

- Öö...... - nem tudtam megszólalni - Hát...

Maya közbeszólt:

- Igen. Ismerjük egymást. - felállt a kanapéról és közelebb lépett hozzám - Milyen rég is volt nem igaz?

A többiek értettlenül néztek minket:

- Valaki elmagyarázná? - kérdezte Alex.

- Persze Alex. Mindenki üljön le.

Mindenki helyet foglalt a kanapéra. Én, szokásomhoz híven a szőnyegre ültem, és vártam a mesét, pedig tudtam a történetet. Maya elmesélte a történetet:

- 6 évvel ezelőtt találkoztunk. A vadász egyesületnél. Én vigyáztam Helenre, míg az apja vadászott... - nyelt egy nagyot - Onnan ismerem Helent. Megtanítottam egy-két dologra az erdővel kapcsolatban.

Maya felém fordult:

- Tudom, hogy nehéz volt... De erős voltál. Mindig is az voltál. - megérintette a vállamat.

Elhúztam a vállamat Maya keze elől:

- Nem tudod az igazságot...

Scott szomorú tekintettel nézett rám.

- Mindenki figyeljen, mert csak egyszer mondom el. - sóhajtottam.

Minden szem rám szegeződött:

- 6 évvel ezelőtt apámmal vadásztunk az erdőben. Ránk támadott egy medve, pontosabban apámra, mert nem hagytam, hogy lelője. Előttem volt a fegyver, de én nem tudtam lőni... képtelen voltam rálőni egy medvére... Apám az én hibámból halt meg... És ezt nem bírom elviselni... Azért maradtam az erdőben, hogy megbosszuljam apám halálát... még amúgy sem tudtam volna hova menni...

Mindenki megdermedve hallgatta a szavaimat. Sara leült mellém a szőnyegre és átölelt. Nem tudtam ezt hova tenni, de végül viszonoztam Sara ölelését.

- Sajnálom Helen... - szólt Maya lágy hangon.

- Tudom. Mindenki sajnálja... Sara, most már elég lesz.

Sara elengedett az öleléséből, majd ott maradt a földön mellettem. Kedves tőle. Szinte nem is ismerem... Vagy mégis?
Scott megtörte a gyászos hangulatot:

- Bizonyítékokat hoztunk. Képeket és földmintát. - Scott átadta Dr. Charlienak.

- Rendben. Alex? Megvizsgálnád a mintát?

- Persze apa. - Alex elvette a tasakot, majd bement a konyhába.

- Mi folyik itt? kérdezte Maya.

- Ez az új ügyem. Az erdő védelme. Veszély fenyegeti.

- A Greenstone erdő?

- Igen kedvesem. Scott apja illegálisan építkezik az erdőben, valami után kutatva. Ezt szeretnénk megakadályozni.

- Oh... - Maya elgondolkozott.

- Tudsz valamit Maya? - kérdeztem összeráncolt szemöldökkel.

- Ami azt illeti igen... Az Greenstone erdő értékes. De nem csak a növényzeti adottságai miatt. Egyesek szerint van valami a föld alatt... És az a valami a kőolaj. Igyekeztünk eltitkolni ezt a vadászokkal, úgy is mondhatjuk hogy a vadászt afféle álca volt: az igazi cél a kőolaj titokban tartása volt. Egy nap egy öltönyös férfi beállított egy papírral, és törölte a vadász egyesületünket, elküldött onnan minket. Nem értettük a dolgot, ellenkeztünk, de azzal fenyegetőzött, hogy börtönbe zárat minden vadászt. Így el kellett jönnünk.

Megdöbbenve néztem Mayára. Ezt nem hiszem el... Biztosan Scott apja volt az... Victor. Mikor ezt a nevet kimondtam, dühös lettem.

- Megvizsgáltam a földet, és kőolajra utaló anyagokat találtam. - jött be Alex a nappaliba.

- Köszönjük Alex. - mondta Dr. Charlie - El is indítom a pert. A képeket küldjétek át, és én kinyomtatom őket.

- Rendben. - válaszolt Scott - Elküldtem az összeset.

- Köszönöm Scott. - a férfi kilépett az ajtón - Majd jövők!

***

Egy hét telt. Scott és én Alexéknál laktunk. Dr. Charlie sikeresen elindította a pert, és a tárgyalás holnap lesz. A férfi alaposan felkészült az esetből, hogy mindent tudjon. A többiek és én tanúk lettünk az ügy érdekében. Sara jól haladt a divatbemutató, tervezésével, noha még mindig titokban kellett tartani:

- Mikor fogod elmondani? - kérdeztem.

- Nem tudom Helen. Nem tudom. Talán a divatbemutató napján.

- Szerintem azért előtte jobb lenne.

- Meglehet. De félek, hogy fognak rá reagálni...