Áʟʟᴀᴛɪ Ösᴢᴛᴏ̈ɴᴏ̈ᴋ [Bᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ]

27. rész

A lehetőség

- Ugye nem az a medve, amelyik megölte az apámat?!

- De... Az a medve.

Megdöbbentem.

- Ez nem lehet igaz... Az a medve mentheti meg az erdőt, amelyik apámmal végzett?!

- Igen. - válaszolt szomorkásan Sara.

Kezeimet a térdemre helyeztem, és meredten néztem előre: Most választanom kellene az apám megbosszulása, és az erdő megmentése között? Miért kellett így történnie?

Sara a kezét a vállamra helyezte:

- Tudjuk, hogy nehéz... De ha eltudnád nyomni az apád iránt érzett bosszúvágyat, akkor megmenthetnénk az erdőt... örökre.

Lehunytam a szemem:

- Igaza van Saranak... Nem szabad hagynom, hogy a bosszúvágyam elvakítson... Ész érvekkel kell néznem...

Rájuk néztem:

- Rendben van. Mentsük meg az erdőt.

Eközben Maya és Charlie lépett be az ajtón:

- Mi ez a csoportosulás? - kérdezte Charlie.

- Tudjuk, hogy hogyan menthetnénk meg az erdőt. - válaszolta Alex.

- Tényleg? - lepődött meg Maya.

- Igen. - válaszolta Scott.

- Hogyan? - kérdezte Maya, és közben rám nézett.

- Sara, elmondanád... - mondtam a lánynak.

- Persze... Megmenthetjük az erdőt, ha egy veszélyeztetett faj él ott. Elmentem a fiúkkal, és kiderítettük, hogy él ott egy medve, ami nemrégiben vált veszélyeztetetté. Ha megvan a medve, akkor az erdő védettséget élvez örökre.

- De a Greenstone erdőben csak egy medve él... - mondta Maya - Ugye nem az a...

- De igen. - válaszoltam komoly hangon.

Mindenki sajnálkozva nézett rám:

- Nem kell így nézni rám!

Mindenki elment a maga dolgára, csak Sara maradt velem. Egy ideig csöndben ültünk, majd megszólalok, hogy eltereljem a gondolataimat:

- Hogy haladsz?

- Mivel? - kérdezte Sara - Jaaa... Egész jól, már kész vannak a tervek, és néhány ruhadarab is. - suttogta.

- Akkor jó, örülök.

Sara meglepődött, de ő is örült.

***

Másnap reggel Charlie két férfival beszélgetett a nappaliban:

- Akkor segítenek nekünk?

- Persze Dr. Charlie.

Éppen jöttem le Saraval a lépcsőn, mikor megakadt mindkettőnk szeme az ismeretleneken:

- Jó reggelt! - köszönt kissé meglepetten Sara.

- Pont jókor! Helen, Sara, bemutatnám nektek Walter-t és Raymond-ot. Ők majd segítenek lencsrevégre kapni a medvét, és használható bizonyítékot készítenek majd belőle.

- Rendben... - mondtam elgondolkozva.

- Nagyszerű! Uraim, innentől fogva Helen a főnök.

Álmos szemeim kikerekedtek, és Charlie-ra néztek:

- Hogy mi? Én nem vagyok senkinek főnöke!

- Rendben... Akkor csak kövessék az erdőben. - nézett Charlie vissza Walter-re és Raymond-ra.

- Indulhatunk? - kérdezte Walter.

- Úgy látom nem vesztegetik az idejüket. - mondta Sara.

- Nem. Jobb minél hamarabb.

- Értem... Akkor hamarosan mehetünk. - jelentettem ki.

Walter bólintott, majd a két férfi helyet foglalt a kanapén.

Visszarohantam az emeltre, Sara utánam, és bekopogtam a fiúk szobájába:

- Igen? - nyitott ajtót Scott, egy törülközővel a derekán.

Mi a... Nyeltem egyet, majd mondtam a mondanivalómat:

- Az a helyzet, hogy... Dr. Charlie két férfi segítségét kérte, hogy bizonyítékot gyűjtsenek a medvéről. Nekem kellene a medve nyomára bukkanni, de már azóta keresem, hogy...

- Tudom... - Alex is az ajtóba lépett - Elmegyek veled. Ne aggódj.

- Én is! - mondta lelkesen Sara.

- Rám is számíthatsz. - mondta Alex.

- Köszönöm mindenkinek...

***

Beszálltunk Alex kocsijába, a két férfi a sajátjába, és elindultunk a Greenstone erdő felé.

Mikor megérkeztünk, Walter és Raymond összepakolta a kamerákat és a hozzájuk tartozó részeket, majd az én vezetésemmel bementünk az erdőbe, az építkezést elkerülve. Elég sokáig bolyongtunk az erdőben. Hát... hogy is mondjam... kezdtek elfajulni a dolgok:

- Fáj a lábam! - mondta Sara.

- Nem kellett volna magassarkúba jönnöd! - szólt rá Alex.

- Ez nem magassarkú! Csak egy cipő, amelynek sarka van!

- Hát az nem ugyanaz?! - mérgelődött Alex.

- Nem! A magassarkú cipőnek...

Hátrafordultam és közbeszóltam:

- Befejeznétek kérlek! Így elijesztitek az összes vadállatot, és sohasem találjuk meg a medvét! Sietnünk kell... - néztem rá a lemenő napra.

- Támogatom! - mondta Scott.

- Jól van. - mondta Sara - Menjünk tovább...