Áʟʟᴀᴛɪ Ösᴢᴛᴏ̈ɴᴏ̈ᴋ [Bᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ]

5. rész

A második otthon

Napjainkban

- Milyen rég is volt... - emlékeztem vissza.

Attól a naptól kezdve elhatároztam, hogy az erdőben fogok élni. Milyen furcsa gondolat nem? De nem bántam meg. Azóta megváltoztam. Nem tudom, hogy a jó vagy rossz irányba, de már nem az vagyok aki voltam. Harcossá váltam. Harcossá, aki az erdőt védelmezi. A második otthonát...

De nem egyedül. Az erdő lakói mind ismernek engem. Megbíznak bennem, ahogyan én bennük. Segítünk egymásnak. Immár 6 esztendeje, hogy köztük élek. Megismertem a titkaikat... Úgy érzem, hogy már közéjük tartozom: még ha ember is vagyok. Lehet a külsőm emberi, de belül egy vadállat vagyok, akit a természet befogadott és felnevelt. Megváltoztak a szokásaim: úgy viselkedek mint egy fenevad. De nem zavar. Jobban bízok az ösztöneimben most, mint akkor...

Rég láttam már embert. Szerencsére. Nem is tudom, hogy mi történne, ha valaki rám találna. Valószínűleg felismernének, vagy hasonlók. Általában mozgásban vagyok, ezért szerintem kevés az esélye annak, hogy valaki megtalál. Remélem. A természet mindent megadd amire szükségem van: élelmet, vizet, menedékhelyet,  búvóhelyet, alapanyagokat.

A legjobb barátom, és hűséges társam egy farkas. Akit Alfának neveztem el. Vigyázunk egymásra, Alfa mindig mellettem van. Sosem hagy egyedül. Mellette olyan lelki erőt kapok, amit azelőtt még soha senkitől sem.

A barlangban, a tűz előtt ültem. Ha a tűzre nézek, mindig Maya jut eszembe. Hisz ő tanította meg nekem, hogy hogyan is kell tűzet gyújtani. Alfa mellettem feküdt, és élvezte a tűz adta melegséget. Fülei mozgásba lendültek, majd hirtelen felkapta a fejét.

- Mi az Alfa?

Alfa felkelt majd kiszaladt a barlangból.

- Alfa! Várj!

Utána szaladtam. Árkon-bokron átment, míg végül megállt egy magaslaton. Végül én is utolértem.

- Mi történt? - kérdeztem tőle lihegve.

Hűséges társam rám tekintett, majd visszafordítva fejét a mélybe nézett. Én is ezt tettem.

- Úristen... csak ezt ne...

Egy egész területnyi fát kivágtak. Csak a tönkjeik látszottak ki a földből. Vagy még az sem, mert azt is kihúzták. Hatalmas medrek voltak kiásva, munkagépek sorakoztak egymás mögött. Mi történik itt? Szóval ezt hallotta Alfa... a gépek zaját. Ezt meg kell akadályoznom. Nem vághatnak ki több fát, és nem építhetnek ide semmit! Azonnal elindultam a gépek irányába. Odafutottam, és az egyik elé álltam. Határozott és dühös tekintettel néztem a benne ülő felé. A gép a motort leállítva megállt. Vele együtt az összes többi is.

- Miért állt meg 2-es?

- Mert előttem van egy gyerek, aki elállja az utat uram.

- Egy gyerek?! Hogy kerül ide egy gyerek?!

- Nem tudom, uram.

- Nem érdekes menjen tovább! Majd arrébb megy! Ha meg nem akkor bolond!

- Értettem főnök.

A gép elindult. Még mindig ott álltam előtte. Egyre és egyre közelebb jött. De nem állt meg. Már túl közel volt, így elugrottam és elfutottam.

- Ezt nem gondoltam át eléggé...

Elbújtam egy közeli bokorhoz és figyeltem. A munkafolyamatok tovább folytatódtak. A gépek egyre több területet hajtottak az uralmuk alá. Az erdő szenvedett, és ez nekem is fájt.

Miért történik ez?! Valamit tennem kell... De mit...? Hogyan állíthatnám meg ezeket? Egyáltalán miért teszik ezt?