Áʟʟᴀᴛɪ Ösᴢᴛᴏ̈ɴᴏ̈ᴋ [Bᴇғᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ]

11. rész

Újra otthon

Futottam, és futottam. Fogalmam sincs, hogy hol vagyok. De legalább szabad voltam. Megálltam egy percre, és vettem egy mély lélegzettet: majd az ösztöneim hazavisznek. Így is lett. Igaz, hogy elég sok időbe telt, mire az erdőbe értem, de onnantól kezdve nem érdekelt semmi, csak az, hogy újból itthon vagyok. Alfa megérezte a jelenlétem, és azonnal odafutott hozzám: elkezdett nyalogatni.

- Tudom. Én is örülök neked!

Lassan hazaballagtunk együtt.

***

Scott eközben gondolkozott:

- Jaj nekem. Apám lassan hazaér, és tuti, hogy leszedi a fejem. Nem hinné el azt, hogy csak úgy megszökött... mert jó erősen meg volt kötözve... Most mit csináljak?

A fiú fel-alá járkált az egész házban. Nyílik a bejárati ajtó:

- Scott! Megérkeztem!

A fiú már nem volt a házban. Elmenekült a motorján.

***

Csodaszép éjszaka van. A csillagok ragyognak az égen. A hold is feljött. Nyugodt tekintettel néztem az égboltra, majd Alfával együtt vonyítottam. Újra szabad vagyok. Kezdtem megnyugodni, és próbáltam elfelejteni ezt az egészet, de az erdő még mindig szenvedett.

Leültem a tűz köré, majd Alfa is lefeküdt. Ásítottam egy nagyot, majd elaludtam.

Hirtelen felriadtam valamire: nem sokat aludhattam, mert a tűz még égett. Volt oka, hogy felriadtam: ismeretlen hang zavarta meg az erdő csendjét. Felállok, majd kést ragadok, hogy védjem magam, de egy motor állt meg a barlang bejáratánál. A vezetője idáig tolta. A kés markolatát még mindig szorítottam, a fiú furcsán nézett rám:

- Ugye nem gondolod, hogy használni fogod? - belépett a barlangba.

Fenyegetően rámorogtam, majd megvágtam vele a karját.

- Héé! Ez meg mi volt?!

Kizavartam a barlangból, és jeleztem, hogy menjen el. De nem ment el. Maradt. Leült a barlang bejáratánál, és csak nézett. Elég frusztráló volt. Hátat fordítottam neki, de éreztem, hogy még mindig figyel.

Az ég beborult, elkezdett esni az eső. A fiú még mindig ott ült. Ült, és várt. A ruhája tiszta víz volt. De nem törődött vele. Ott ült a barlang bejáratánál, és nem mozdult. Mióta sajnálok én meg valakit? Intettem neki, hogy jöjjön be. A fiú arcán enyhe mosoly csillant fel, de mikor ránéztem, ez a mosoly átment komolyságba.

- Köszönöm.

Bólintottam, majd a fiú leült velem szembe a tűzhöz. Alfa nyugodtam feküdt mellettem, de fülei résen voltak. Figyelt.

- Az én nevem Scott. Téged hogy hívnak?

Komoly tekintettel néztem a fiúra, vagyis Scottra, mire az ő arca is komollyá változott. Csöndben ültünk egy órán át, de Scott csak nem hagyott békén:

- Áruld már el a neved.

- Alfa - válaszoltam neki mély hangon.

- Alfa? Szép név.

Alfa odament Scotthoz és neki dörgölőzött. Elmosolyodtam.

- Őt hívják így igaz?

Mosolyogtam.

- Ezt igennek veszem. - Scott is elmosolyodott, majd megsimogatta a szelíd farkast.

Az eső még mindig esett. Nyugodt tekintettel néztem ki a barlangból. Scott is ezt tette. Majd jött a következő kérdés:

- Mióta élsz itt az erdőben?

Rámutattam a barlang falára jelezvén, hogy ha érdekli, számolja meg a vonalakat.

- Értem.

Scott felállt majd odalépett a falhoz. El sem hiszem, hogy tényleg megfogja számolni.

Végül lefeküdtem a tűzhöz, és Scott után én is elaludtam.