Nem látok

7. fejezet

* Fantasy-s rész 1. *

Benjamin

– Jázmin! – szólítom meg drága, egyetlen húgocskám.

– Mondd, Benjamin! – fordul felém legaranyosabb mosolyával. – Mi ez az arckifejezés? Baj van? – kérdezi, majd aggódva ragadja meg a kezemet.

– Nem láttad véletlen az órám? – kérdezem az ajkamat lebiggyesztve.

– Elhagytad? – mérgesen csípőre csapja a kezét. – Ez most komoly? Hogy lehetsz ennyire felelőtlen? – fakad ki, de teljesen jogosan.

– Tudom, tudom! – mondom bólogatva, majd a hajamba túrok. – Nem azért kérdezem, hogy leszidj, inkább segíts megtalálni! – Előveszem a leghatározottabb énem. Szörnyű hiba volt, hogy figyelmetlen voltam, és elhagytam.

– Mit matatsz a hajadban? Kérkedsz, hogy a tiédnek más a színe? – hisztisen karba teszi a kezét.

– Tehetek én róla, hogy vörös hajjal születtem? – Én csak nevetek a féltékenységén. Imádja a hajam színét. Születése óta, folyamatosan a hajamban akar turkálni. Mániákus.

– Nem – temeti a kezébe az arcát. – Nem tehetsz! – Csóválni kezdi a fejét, közben nagyot sóhajt. – Keressük meg, mielőtt a főnök megtudná.

– Köszi, húgi! – Átkarolom a nyakát, hogy jól megölelgessem.

– Merre keressük?

Elengedem, azután hátra lépek kettőt, mielőtt megcsaphatna.

– Az emberek világában – motyogom, majd a torkomat köszörülöm, de sajnos meghallotta.

– Hogy mi? – kiált fel mérgesen. Felugrik, és tarkón vág, ahogy számítottam.

– Jól hallottad.

– Mit kerestél te ott? – Megragadja a fekete nyakkendőm, majd rángatni kezd előre-hátra. A szeme szinte szikrákat szór. Aranyos meg minden, de ha felhúzza valaki, akkor egy kisördög.

– Üldöztem valakit, aki átsuhant az emberek világába. Nem nagyon foglalkoztam azzal, hogy hol vagyunk, csak rá figyeltem, nem akartam szem elől téveszteni.

– Aj, te! – fogja ismét a fejét. – Tehát, azon belül, hol voltatok? – kérdezi viszonylag nyugodtan, de eszébe jut, amit az előbb mondtam. – Nem emlékszel arra se, hogy hol voltál? – kiabálja.

Lesütött szemmel a földet bámulom. Nem vagyok papucs, tehát nem irányít a húgom, vagy ilyesmi. Kizárólag azért viselkedem most így, mert nagy hibát vétettem, és minden joga meg van ahhoz, hogy leszidjon, mert megérdemlem. Akár halálbüntetést is kaphatok, ha ez kiderül.

– Tudod mi lesz, ha nem találjuk meg! – mondja egy mély levegő vétel után. Nem szólalok meg csak bólintok egyet, mire a szemét forgatva a nyakamba ugrik, és erősen szorítja. Pislogva nézek előre, majd viszonozom az ölelését.

– Megtaláljuk – nyugtatgatom. – Én sem akarok meghalni elhiheted.

– Kell legyen valaki, akinek hasonló képessége van, vagy tárgy, amivel az időbe lehet látni, pontosabban a múltba, hogy mégis merre jártál. – Elengedve a kezét az állára emeli, és gondolkodásba kezd.

– Ez jó ötlet! – emelem magasba a mutatóujjamat. – Van ilyen rajtam kívül? – kérdezem meglepetten, mert azt hittem, hogy én vagyok az egyetlen, akinek ilyen tárgy van a birtokában. Az órám nélkül szinte semmire nem vagyok képes. Utazni ugyan tudok a világok között, meg valamennyi harctudásom is van, de azokkal nem sokra megyek.