Nem látok

8. fejezet

Emma

ahol távolról nevetgélő fiatalokat látok meg. Ahogy közelebb érek hozzájuk, egy ismerős arcot fedezek fel. Mark ül az egyik padon, ölében pedig egy szép lány. Felmerül a kérdés, hogy ha Daisy-vel járnak – már amennyire én tudom –, akkor miért ül egy másik lány az ölében? A húga lenne? Nem, azt kétlem.

Mellettük sétálok el, amikor fél szemmel meglátom, hogy a lány megcsókolja Markot. Tágra nyílt szemmel állok meg, és feléjük fordulok. Megvárom, míg szétválnak, majd mérgesen, csípőre tett kézzel bámulok a srác képébe, aki azonnal felismer, és szóhoz sem jut.

– Hogy van képed ehhez? Undorító vagy! Nem szégyelled magad? – ordítom le a fejét, majd megfordulok, és gyors léptekben ott hagyom őket, mielőtt Mark bármit reagálni tudna. Nem vagyok kíváncsi a magyarázkodására.

Már a házunk előtt állok, amikor valaki megragadja a karom, és maga felé fordít. Ingerülten bámulok Mark arcába.

– Mit akarsz? – kérdezem tőle flegmán, felvont szemöldökkel.

– Magyarázatot arra, amit láttál – nyögi ki nagy nehezen. Látom a szemében, hogy bánja, de ki tudja... Lehet nagy színész, én nem ismerem ezt az embert.

– Hallgatlak! – felelem karba tett kézzel. Megadom neki az alkalmat, ne legyen az, hogy nem mondhatta el.

– Hát... – motyogja elég bizonytalanul. Jól kezdődik, mondhatom.

– A lényeget, a lényeget! Ne makogj, nekem erre nincs időm! – kiáltom rá mérgesen. Most nagyon felbosszantott. Kihasználja Daisy-t, aki nem lát, ezért a lakásból sem akar kimenni, bezárva él itt. Nem tudja, hogy Mark mit művel. – Az a lány nem elég neked? Daisy-t miért bolondítod? A végén csak igaza lett apánknak, hogy szórakozol vele.

– Nem! – mondja határozottan, a fejét felemelve. – Sosem használnám ki, és ezt apádnak is mondtam! – A kezét ökölbe szorítja. – Elárulom a titkom, de nem mondhatod el senkinek, legfőképpen neki nem! – A szemében megbánást látok, de akkor sem bízom benne.

– Haladj, mert dolgom van! – mondom bunkó stílusban. Igen, ha felbosszantanak, van egy ilyen oldalam is, de ez viszonylag ritkán jön elő.

– Oké! – vágja rá, és már éppen folytatná, amikor kinyílik mögöttem az ajtó. Meglepetten fordulok hátra, s a bejáratnál apám áll, elég komoly arckifejezéssel, ami nem tetszik nekem.

– Nem bírom tovább hallgatni! – mondja öklét az ajtófélfába vágva. – Tudtam! Annyira tudtam, hogy csak kihasználod! – A fogait csikorgatja. – Nem érdekelnek a kifogásaid, hallani se akarok róluk! Többet ide be nem teszed a lábad, és ha megtudom, hogy bemászol a kerítésen, esküszöm, hogy összepakollak! – Fenyegetően mutatja az öklét a srác felé, aki látszólag eléggé betojt aputól. A helyében én is azt tenném.

– Sajnálom! – Ennyit mond, majd hátat fordít, és elhagyja az előkertünk.

– Ez hallatlan! – mondja mérgesen apa. – A megérzésem sosem téved!

– Igen, apa. Sajnos most sem tévedtél – mondom a szememet forgatva. Mérges vagyok Markra, de egyben szomorú is, mert átverte Daisy-t, aki megkedvelte őt, mondhatni szereti, talán szerelmes is. Borzasztó csalódás lenne ez neki, ha megtudná. Olyat kell tennem, amit sosem szoktam: hazudni a húgomnak. Mark aztán jól megcsinálta.

Bemegyünk a házba, ahol apa megy a dolgára, én meg a szobámba.

Mit mondjak a húgomnak?

Addig-addig tanakodom, míg arra jutok, hogy azt mondom, elköltöztek. Elég bunkónak fogja gondolni, hogy még el sem köszönt tőle, de nem érdekel, legalább hamarabb elfelejti.