Nem látok

6. fejezet

Daisy

– Hogy én alkoholt? – nevetek fel hangosan. – Minek nézel engem? Attól, hogy vak vagyok, még ihatok, mellesleg elmúltam tizenhét.

– Én nem... – akad el a szava –, nem úgy értettem.

– Semmi gond – tapogatózom, hogy a vállára tegyem a kezem. – Emmával egyszer részegre ittuk magunkat. Vicces volt, az biztos. Annyit azelőtt nem nevettem soha.

– Azt hittem, a szüleid nem engedik, csak ha elmúltál tizennyolc. – Megfogja a kezem, és a mellkasára emeli, így érzem, ahogy hevesen ver a szíve.

– Hivatalosan akkor lehetek a magam ura, de titokban ittunk, nem tudnak róla – kuncogok.

– Ó, értem – mondja röhögve.

– Még nem is ittunk, de már ilyen jó kedved van? – kérdezem tőle nevetve és megcsapom finoman a vállát.

– Nem kell ahhoz alkohol, hogy jól érezzem magam! – feleli határozottan, mintha megbántottam volna. – Nem vagyok az a fajta, elhiheted.

– Oké! Elhiszem – mondom szintén komolyan. – Mit iszunk? – térek a lényegre kíváncsian, mit hozott nekünk.

– Házi pálinka?

– Eddig csak sört ittam. Az milyen? – érdeklődöm a homlokom vakargatva.

– Hűha! Még nem ittál pálinkát? Ráadásul házit? – kérdezi röhögve, szerintem még a könnye is folyik. – Ideje akkor! De... – érinti meg az arcom –, ne aggódj, nem itatlak le, hiszen este hazajönnek a szüleid.

– Nem akarok részeg lenni, másnap nagyon szarul lennék! – jelentem ki határozottan.

– Jah, én se. Nem akarom a vasárnapot másnaposan eltölteni.

***

Így történt, hogy öt feles pohár pálinka után egy kicsit berúgtam. Szédülök, azt se tudom, hol vagyok.

– Mondtam, hogy ne igyunk ennyit! – nyöszörgöm a fiúnak. – Te mennyit ittál?

– Ha-ha – kacag fel, és nem is nagyon hagyja abba a nevetést. – Asszem tízet – nyögi ki nehezen. – Figyelj, nekem... – suttogja. – Buhm... – Ezután csak annyit hallok, hogy trappol, nyílik a terasz ajtó, és hány... Atya ég! Remélem, én nem fogok. Viszont a következő pillanatban elszáll minden reményem, mert a gyomrom úgy gondolja, hogy ki akarja adni a tartalmát. Felállok, de mivel szédülök, így leereszkedek négykézlábra és úgy mászok a terasz felé, mint egy kisbaba. Kiérve, kitapogatom a szélét, majd kiadom magamból.

Undorodva törlöm meg a szám a ruhámba. Ennyire még nem ittam le magam.

– Sajnálom! – szólal meg mellettem a srác. – Nem így terveztem, csak olyan jól elbeszélgettünk, és csak ittunk, ittunk. – Nagyot sóhajt. – Figyelj, kérhetek egy nagy szívességet?

– Miről lenne szó? – kérdezem dülöngélve.

– Itt aludhatnék? – nyögi ki félve. – Ha így megyek haza a szüleim kiakadnának.

– Tudják, hogy hozzám jöttél át? – értetlenkedem.

– Nem, azt mondtam egyik haveromhoz megyek. – Miért hazudott? Vajon, szégyell?

– Tehát, suttyomban nálam akarsz aludni? – kérdezem még mindig dülöngélve a teraszon. Lassan tápászkodom fel, majd nekidőlök a falnak.

– Aha. Ha nem gond neked – kérdezi aranyos hangon, majd közelebb lépve megfogja a kezem.