Nem látok

13. fejezet

Mark

Emma megkért, hogy jöjjek át hozzájuk, mert az apjával beszélni akarnak velem Daisy-ről. Szóval, most itt állok a bejárati ajtajuk előtt, de a kopogással kicsit hezitálok. Előre sose lehet tudni, hogy mire számítson az ember.

Egy nagyot nyelek, azután felemelem a kezem és kopogtatok. Rendesen izzad a tenyerem, valamint hevesen ver a szívem. Valószínűleg arról lesz szó, hogy találkozhatok-e még Daisy-vel. Talán ez egy esély arra, hogy legalább barátok maradjunk.

Lépteket hallok, majd kattan a zár és nyílik az ajtó. Jason áll velem szemben.

– Üdvözöllek! Fáradj beljebb! – Egyet hátrébb lépve jelzi, hogy menjek be. Nagyot sóhajtok, mielőtt megteszem azt a lépést. Becsukja mögöttem az ajtót, azután elindulunk a konyhába.

Természetesen Daisy-t nem látom sehol, gondolom, a szobájában tartózkodik.

– Szia, Mark! – köszönt mosolyogva Emma.

– Szia! – intek én is felé. Nem tudom, hogyan kellene viselkednem, kissé bizonytalan vagyok. Nemrég megtiltották, hogy belépjek a házukba – természetesen okkal –, most meg áthívtak, mert Daisy művelt valamit, amit állítólag én hoztam rendbe, ezért nagyon lelkesek irányomba. Egy lehetőség lenne, amivel élnem kell? Nincs annyi bőr a képemen, hogy ezek után vele maradjak.

– Térjünk a lényegre! – szólal meg az apjuk. Az asztalhoz sétálunk, ahol helyet foglalunk. Emma keze az asztalon, ahogy az apjuké is. Az enyém a combomon pihen és idegesen dobolok rajta.

– Igen, térjünk! – folytatja a lány. – Apa, mondod te, vagy én tegyem? – fordul felé. Az arckifejezését fürkészem, ami mondhatni elég nyugtalan.

– Mondom én – mondja előre hajolva. Rákönyököl az asztalra, az állát a kezére helyezi, és úgy szuggerál engem.

– Hallgatom, uram! – felelem illedelmesen. Bizseregnek a végtagjaim, reménykedem, hogy nem tiltják el tőlem. Szeretem őt, de nem akarom bántani. Talán jobb lenne, ha kilépnék az életéből?

Daisy

Apa és Emma a konyhában beszélgetnek Markkal. Remélem, a nővérem megosztja velem is, hogy miről. Nem hallgatózok, inkább kimegyek a kertbe Barry-vel. Jó idő van. Régen esett már az eső. A medence azóta fedve van, vagyis akár át is sétálhatok rajta. Bátran járkálhatok a kertben, nincs igazából olyan tárgy, amivel komolyabban megsérthetném magam.

Barry nekem adja a labdáját, ami pont akkora, hogy a kezemben elfér, kemény és kiálló darabok vannak rajta. Mosolyogva borzolom meg a nyakán a szőrt, majd eldobom a lasztit. Nem messzire, csak ide a közelbe, hogy lehetőleg ne menjen át a szomszédba. Nehéz úgy dobni neki a labdát, hogy nem látok, de azért próbálkozom.

Az előbb dobtam el újra a labdát, de még nem hozta vissza. A szomszédba dobtam volna, vagy ennyire nem találja?

Felriadok, amikor hangosan ugatni kezd, mintha látna valamit. Egy nagy sóhaj után, megindulok a botommal a hang forrása felé. Utolérem, már mellettem ugat és csahol. A kezemben lévő tárggyal a földön tapogatózok, hogy mi lehet az. Valami állatka?

Nem ad ki semmilyen hangot, így nem hiszem, hogy élő lenne. Leguggolok, hogy a kezemmel kitapogassam, hogy mi az és csak remélhetem, hogy nem egy halott állat az. Bár annak szaga is lenne, amit egyáltalán nem érzek.

Az előttem lévő bokor tövében kutatok, ahova Barry ugat, amikor a kezembe kerül egy kerek fémdarab. Karkötő vagy karóra lenne esetleg? Mit keres a kertünkben? Mióta van itt?