Nem látok

21. fejezet

Daisy

– Nem meséltem neked, de Matt lényegében azt mondta, hogy Mark megcsal engem, és más lánynak is csapja a szelet. – Zavartan túrok a hajamba, közben fürkészem Emma reakcióját, ami kicsit fura nekem.

– Lehet, hogy csak hazudik – mondja magabiztosan. Nem szokott így viselkedni. Azt gondoltam, mérges lesz, és teljesen kiakad, erre védi őt.

– Talán... – mondom egy fintorral az arcomon. – Mindegy!

– Hagyjuk is! Felejtsd el, amit Matt mondott. Mark szeret téged! – magyarázza a kezével hadonászva.

– Emma, hogy áll a könyved? – terelem a témát valami más felé.

– Hamarosan megjelenik, és most már láthatod a borítót meg olvashatod is. Annyira örülök! Eljössz majd a megnyitóra? – kérdezi roppant lelkesen, mire bólintok egyet, s ő a nyakamba ugrik, erősen szorít. Hamar eltűnt közülünk az a kellemetlen hangulat.

– Mikor lesz? – érdeklődöm, miután elenged.

– Hétfőn!

– Rendben. Mindenképpen ott leszek! Ígérem!

– Akartam kérdezni, hogy az az óra, ami rajtad van, honnan van? – kérdezi, miután nyugtázza a légzését.

– Barry találta a kertben. Fogalmam sincs, kié, vagy hogy került ide, de tetszik, szóval megtartottam, de... – veszek egy mély levegőt –, még nem állítottam be rajta az időt.

– Ó, értem. Lehet lemerült benne az elem. Megnézhetem? – A kezét emeli a karomhoz, hogy levegye az órát, de mintha ráragadt volna, egyszerűen nem jön le. – Mi a fene? Odaragasztottad? – kérdezi nevetve.

– Dehogy! – felelek halál komolyan. – Ez ijesztő! Miért nem jön le? – rémülten rázogatom a karom és próbálom leszedni, de semmi. Már Emma is kezd kétségbeesni, amikor hirtelen hozzáérek egy olyan ponton, ahol enged a szorításon és le tudom venni. Esküszöm, mintha valami kapcsoló lenne rajta. Mi a franc? Megkönnyebbülten veszem le a kezemről, kihúzom a fiókom és bevágom oda. – Ne kérdezz semmit! Fogalmam sincs, hogy mi történt! – emelem védekezően magam elé a kezemet. Nem folytatjuk a csevejt, mert anyánk felkiált az emeletre, hogy azonnal menjünk le, mert kész a vacsora.

Felpattanunk és megindulunk a földszintre. Ezután egy szót se szólunk az óráról, ahogy a fiúkról sem.

Helyet foglalunk az asztalnál. Ritka pillanatok egyike, amikor együtt a család. Apa is itthon eszik velünk.

– Hogy vagytok? – érdeklődi az előbb említett. Összenézünk a testvéremmel, hogy ki válaszoljon elsőnek, bólint, úgyhogy kezdem én.

– Köszönöm kérdésed, jól. – Leveszem a fazékról a fedőt, és szedek magamnak a húslevesből.

– Bővebben? – kapcsolódik be anyu. Ő is leül hozzánk, majd tésztát szed apának, azután magának is. – Szép a láncod. Mark vette neked? – kérdezi anyu, én csak meglepetten nézek rá.

– Magamnak vettem, remélem, nem baj! – reagálom az előbbire, majd félre téve, válaszolok a többire. – Voltam vásárolni Mark egyik haverjával Mattel. Mark is velünk jött, mert közben találkozni akart velem, csak elfelejtett telefonálni, így hárman mentünk. – Megszedtem a tányérom húslevessel és most a tészta jön, mert az kimaradt. Szeretem anyu főztjét, igaz, ki ne szeretné? Ő az egyik legjobb szakács a világon. Istenien főz.

– Jól éreztétek magatok? – kérdezi apu, miközben anyu neki is megszedi a tányérját. A nyakkendőjét az inge alá gyűri, hogy ne lógjon bele a levesbe.