Nem látok

22. fejezet

Daisy

Későn kapok észhez, amikor már megtörténik a baj. Megragadom Matthew vállát és erővel eltolom magamtól. Halvány mosolyt húz az arcára, mint aki elégedett a dolgával.

– Ezt nem szabadott volna! – mondom mérgesen, szúrós szemmel nézem őt. A tekintetével próbál megbabonázni, de ellenállok.

– Nem kérek bocsánatot. Ez az ára a hallgatásomnak – feleli halál komolyan, holott... Nem tudom, Mark megcsal/csalt-e, de én most megtettem... Hirtelen ismét homlokon csapom magam. – Ezt azért ne! – ragadja meg a kezemet, amin meglepődök. – Úgy tudom, nem olyan régen beverted a fejed és még amnéziás is voltál. Nem kéne ütögetned a fejed. – Milyen aggodalmas. Meglepő, hogy emlékszik.

– Igen, igazad van – bólogatok egyetértően. – Felejtsük el!

– Azt nem kérheted tőlem – tiltakozik, amin én csak nagyokat pislog.

– Oké! Akkor csak tartsd magadban! – feszülten túrok a hajamba.

Elköszönünk végre, így becsukhatom, majd bezárhatom az ajtót. Halkan felmegyek a szobámba, és elvetődöm az ágyamon. Kicsit nehézkesen alszom el.

Másnap reggel szokásosan korán kelek, mert a tanárom átjön, hogy felkészítsen az előrehozott érettségire. Álmosan ülök az asztalnál, a töri könyv felett görnyedve, amikor rám szól Mendez úr.

– Elnézést, csak rosszul aludtam. – Próbálok magyarázkodni álmoskás hangon.

– Az engem nem érdekel. Vegye komolyan. Ide figyeljen! – mondja erélyes hangon. Teljesen igaza van.

Nyolckor kezdtük, most van délután négy óra. Laza nyolc órát nyomtunk le, persze öt perces szünetekkel. Fárasztó, de meg akarom szerezni azt az érettségit, szóval hajtanom kell. Mendez úr azt mondta, hogy holnap reggel megkérdezi, hogy leérettségizhetek-e most a napokban, vagy sem. Izgulok emiatt.

Félóra pihenő utána érkezik a tornatanár, vele is eltöltök egy órát, így majdnem el is megy az egész napom. Remek. Fél hatra végzünk, utána szabad leszek.

Eléggé leizzadva, de túl vagyok a tornán. Ideje lezuhanyoznom. Felfele tartok a szobámba, amikor Emma jön velem szemben a lépcső tetején.

– Szia! Van kedved elmenni megsétáltatni Barryt? – érdeklődi mosolyogva.

Én csak intek egyet köszönés helyett, mert még nehezemre esik beszélni. Lara rendesen megdolgoztatott az biztos. – Persze, csak lezuhanyzom – motyogom alig hallgatóan.

Ezután bevánszorgok a szobába, majd a fürdőbe, azon belül a zuhanykabinba. Langyos vízzel fürdök, mert felhevült testre nem igazán jó a hideg víz.

Felkapok magamra egy laza rövidnadrágot, meg egy toppot, aztán megindulok a földszintre, ahol a cipőm is magamra kapom.

– Nincs is jobb egy laza sétánál – torna után, de ezt már nem teszem hozzá, mert szóvá tenné, hogy puhány vagyok, vagy ilyesmi. Lehet edzenem kéne, hogy erősebb legyek.

– Így van! – feleli lelkesen, miközben felhelyezi Barry-re a hámot.

Elhagyjuk a lakást, és balra indulunk el, vagyis Markék háza felé. Szemezek az ajtóval, hogy esetleg bekopogjak-e, hogy elhívjam vagy ne, de végül nem teszem. Most Emmáé és Barry-é vagyok. Öt méterre vagyunk a házuktól, amikor valaki kilép az ajtón és utánam kiált, hogy várjak. Én megállok, s felé fordulok. Alex az, valamint egy kislány követi őt. Szorosan hozzábújva fogja a kezét. A húguk lehet az.

– Alex? – kérdezek vissza. Felkapja a kislányt, majd szaladni kezd utánunk. Hamar ideér és lerakja őt. – Sziasztok! – köszönünk szinte egyszerre a nővéremmel.