Way home...

"Megtörtént az amire nem vártam volna"

Ott feküdt Sung, az a lány akiért mindent feladnék, az a lány akit jobban szeretek az életemnél is. És most ott fekszik gépekre kötve. Elborzasztott a látvány ahogy életem lánya bármelyik percben távozhat az elők közül. Igaz azt mondta a Doktor hogy már túl van az élet veszélyen, de ha gépre van kötve azért hogy lélegezhessen akkor elég kockázatos dolga van szegénynek. Lassan oda sétáltam hozzá és leültem a mellette lévő székre. Szinte az egész arca be volt kötözve. Az orrából és a szájából csövek álltak ki. Végig követtem szememmel a csöveket és egyenesen egy nagy pittyegő gépbe irányultak, gondolom ez felelt a lélegeztetéséért. Óvatosan felemeltem a takarót hogy szemügyre vehessem hasát. Az egész terület be volt kötözve. Aztán rá vezettem szemem egy másik gépre ami az életéért felelt. Láttam a sok kis cikcakkos vonalat amint fel alá mozognak a monitoron. Tudtam hogy ez azt jelenti hogy jól van de a könnyeimet akkor sem tudtam visszafogni. Azonnal el eredtek szememből. Megfogtam a kezét és imádkozni kezdtem a Jóisten felé hogy ne történjen semmi az ég világon és épségben haza tudjam vinni. Hisz ha történne valami abba én bele pusztúlnék.

Nem sokkal később a többiek is csatlakoztak. Raven egyből oda szaladt Sung ágyához és sírva kezdett el hozzá beszélni.

-S-Sung..-sirta el magát.
Próbálj erős maradni, m-mind azok v-vagyunk cs-csak miattad!
T-tarts ki a-a leg végsőkig és h-harcolj ahogy csak bírsz! K-képzeld mindenki eljött cs-csak azért h-hogy téged l-lássanak. Anyukádékat is értesítettem már! Nemsokára itt lesznek! -szegény ki sírta a szemét is.

Ott állt mindenki Sung ágyánál már vagy 5 perce mikor bejött a nővér és kiküldött mindenki. Nem volt könnyű úgy itt hagyni de próbáltam nem sírni csak azért is hogy a többiek ne gyengüljenek el ennél jobban.

Kint a fehér széken ülve számolgattam a csempéket a falon mikor egy 30-40 közötti nő egy kb 11-nek kinéző kisfiúval zokogva rohant be az épületbe egyenesen a recepciós pulthoz. Szegény nagyon megviselt lehetett.

-K-kérem mondja meg h-hol a lányom!?! Park Sung Hyo a neve! -nagyon zaklatottnak látszott és ahogy jobban megnéztem őket ők voltak  Sung anyukája és testvére.
-Rendben hölgyem nyugodjon meg! Óhajt egy pohár vizet?
-Nem, nem kerék semmit csak mondja meg hol a lányom! -folytak a könnyei.
-Sung kisasszonyt nemrég hozták ki a műtöből pontosabban két és fél órája. Most lábadozik de már túl van az életveszéjen. Most lélegeztető gépre van kapcsolva ugyan is még nem kezdett el magától lélegezni. De nagyon erős a maga lánya és biztos lehet benne hogy nem lesz semmi gond. -probálta nyugtatgatni.
-Köszönöm! -törölte meg szemeit.
Várjunk! Mi az hogy életveszély?!  Mi történt??! -folytak le újból azok a könnyek.
-Sajnálom ennél többet nem mondhatok. De talán kérdezze azokat a fiatalokat akik ott ülnek. -mutatott ránk.
Ők is mind a lánya miatt jöttek.  -mosolygott

Amint ezt a nő kimondta Sung anyukája úgy sietett hozzánk mint ha ágyúból lőttek volna ki.

Megállt előttünk és válaszra várt. Arra várt hogy valaki elmondja mégis mi ez az őrültség. És erre én voltam a leg esélyesebb. Kötelességemnek éreztem hogy én mondjam el, még ha utána nem fog tudni a szemembe nézni és meg gyűlöl akkor is.

-Kérem hallgasson meg figyelmesen. -ültem mellé az egyik székre.
A lányát megtámadták és több helyen megszúrták. És ez mind miattam történt. -csuklott el hangom.
-Mi? -fogta be száját.
-A lánya engem próbált megmenteni. Épp sétáltunk mikor pár őrült rajongó észre vett minket és üldözni kezdtek. Elbújtunk de Sung kötelességének érezte hogy elterelje a rajongók figyelmet azzal hogy ki megy eléjük. És én, én csak néztem néztem ahogy elmegy és nem avatkoztam közbe. Szörnyű alak vagyok. Már vérbe fagyva találtam rá az egyik sikátorban. -sirtam el magam.
-Jungkook... -szólalt meg Sung kisöccse.
-Tessék? -töröltem meg a szemem és hajoltam oda hozzá.
-Most akkor Sung meg fog halni? -könnyezett be az ő szeme is amit sűrűn törölgetett.
-Figyelj tökmag, Sung nem fog meghalni, azt én nem fogom hagyni! Rendben?! -próbáltam mosolyogni. Nem szólt semmit csak átölelt.
-Jungkook figyelj! Ez nem a te hibád! Nem te tehetsz róla! Ami a lányommal történt azt már nem lehet visszafordítani, de nem te felelsz ezért és e miatt senki sem hibáztathat. -jólestek a szavai,  de akkor is valamilyen szinten ez az én hibám is.

Már két hete hogy felváltva járunk Sunghoz a kórházba. Már a lélegeztetőgépről is levették de még mindig ne nyitotta ki a szemét. Minden nap 4 ember jár be hozzá és figyelik hogy mikor nyitja ki a szemét.

Az egyik nap megkértem Youngot, Jint, és Namjoont hogy ma egyedül mehessek be hozzá. Meg is engedték így hát egyedül vettem az irányt a kórház felé.

Mikor beléptem az ajtón ismét a megszokott látvány fogadott. Ott feküdt le csukott szemekkel egyenletesen véve a levegőt. Még így is volt benne valami varázslatos mint az elején.

Leültem mellé a kisszékre, egy ideig csak fogtam a kezét és néztem a már begyógyúlt arcát.

Nagyon szereti ha esténként éneklem neki. Most nincs este de remélem hallja.

-Tudom, szereted ha éneklem neked, és tudom szerettél volna már egy neked irt dalt. Khm még nincs kész de remélem tetszeni fog.

A kezét fogva kezdtem el  énekelni a neki szánt dalt.
És megtörtént az amire nem  számítottam volna.

KINYITOTTA A SZEMÉT.