Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 5: Éjszakai kóborlás

Lucy egész este a bűbájtankönyvét bújta megfelelő ártások után kutatva. Amiket használhatónak ítélt, azokról rövid jegyzeteket készített pergamendarabokra és a talárja zsebeibe süllyesztette őket. Tudta, hogy nagy esély van rá, hogy Frics vagy Mrs Norris lefüleli őket, de nem hagyhatta magára Harryt. Ráadásul, jött rá, annak ígérete, hogy Harry a földbe döngöli Malfoyt, sokkal jobban csábította, mint maga az éjszakai kaland.

Tüntetően figyelmen kívül hagyta Hermione Granger lelki ostromait, amikkel rá akarta venni, hogy beszélje le a fiúkat az éjszakai sétáról. Végül a lány dühösen kicsörtetett a hálószobából és nem is jött vissza. Lucy ezért hálás volt és gyorsan alvást színlelt, mielőtt Parvati Patil és Lavender Brown megérkeztek volna. Fél tizenkettőkor óvatosan kimászott az ágyból, magához vette a pálcáját és leosont a klubhelyiségbe. Azt beszélték meg a fiúkkal, hogy ebben az időpontban találkoznak, és utána együtt indulnak a trófeaterembe. A kandallóban még izzott néhány zsarátnok; fényük púpos, fekete árnyékokká változtatták a karosszékeket.

Lucy hirtelen zajt hallott maga mögött, megpördült, de megkönnyebbülten konstatálta, hogy csak Harry és Ron azok.

- Itt van néhány bűbáj, amik hasznosak lehetnek Malfoy ellen - suttogta Lucy és a talárja zsebeire mutatott.

- Már többet segítettél, mint Ron - nézett rá hálásan Harry. - „Ha átkot szór rád, inkább ugorj félre, mert elfelejtettem, hogyan kell hárítani" - idézte, mire Ron felhorkant.

- Nem tehetek róla, a dolgok megjegyzése sosem ment.

- Halkabban! - csitította őket Lucy. - Gyorsan menjünk, mielőtt valaki lefülel.

Osonva közelítették meg a portrélyukat. Már majdnem odaértek, amikor egy hang szólt hozzájuk az egyik szék felől.

- Nem hittem volna, hogy képes vagy erre, Harry.

Lámpa gyulladt, s pislákoló fénye megvilágította a beszélőt: Hermione volt az. A lány rózsaszín köntöst viselt és igencsak mérges arcot vágott.

- Mit keresel itt?! - sziszegte Ron. - Azonnal menj vissza aludni!

- Örülj, hogy nem szóltam a bátyádnak, Percynek - vágott vissza Hermione. - Ő prefektus, tőle megkapnátok a magatokét.

- Hogy lehetsz ilyen minden lében kanál? - fakadt ki Lucy. - Miért nem tudsz csak a magad dolgával törődni?

- Hagyjátok, inkább menjünk - bökte meg őket Harry, azzal gyorsan félretolta a Kövér Dáma portréját és kimászott a lyukon.

Hermione azonban nem adta fel ilyen könnyen. Követte az utolsóként távozó Ront a portrélyukon át, s közben egyfolytában sziszegett, mint valami mérges liba.

- Ti nem törődtök a Griffendéllel! Ti csak magatokkal törődtök! Nem akarom, hogy a Mardekár kapja meg a házkupát! Elvesztitek az összes pontot, amit McGalagony professzortól kaptam, amiért tudtam, mik azok az oda-vissza varázsigék!

- Tűnj már el! - dörrent rá Ron.

- Jól van, de holnap, amikor a vonaton ültök, jusson eszetekbe, hogy én figyelmeztettelek titeket! Ti... ti...

Nem derült ki, hogy minek tartja őket Hermione. A lány sarkon fordult, hogy visszamásszon a klubhelyiségbe, de egy üres vászonnal találta szembe magát. A Kövér Dáma látogatóba ment valahová - így Hermione egyelőre nem térhetett vissza a Griffendél-toronyba.

- Most mit csináljak? - nyafogott.

- Az a te gondod - vonta meg a vállát Lucy.

- Nekünk mennünk kell, különben elkésünk - tette hozzá Ron.