Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 45: Az azkabani fogoly

A sötét kórterem eltűnt, s Lucy úgy érezte, mintha iszonyatos sebességgel repülne hátrafelé. Elmosódott, tarka foltok suhantak el mellette, a dobhártyáját mintha kalapáccsal püfölték volna. Kiáltani próbált, de nem hallotta a saját hangját...

Aztán hirtelen újra szilárd talajt érzett a lába alatt, és egy szempillantás alatt kitisztult a kép... Harry és Hermione mellett állt az üres bejárati csarnokban. A padló kőlapjai fényesen csillogtak a nyitott tölgyfaajtón át beáradó napfényben. Ő és Harry döbbenten fordultak Hermionéhoz. A vékony aranylánc megfeszült, és a nyakukba vágott.

- Hermione, mit... - kezdte Lucy.

- Gyerünk!

Hermione karon ragadta őt és Harryt, és a csarnok túlsó végében álló tisztítószeres szekrényhez vonszolta. Feltépte a szekrény ajtaját, betuszkolta a testvérpárt a felmosóvödrök közé, majd ő is bemászott, és behúzta maga mögött a szekrényajtót.

- Mi ez... hogyan... Mi történt velünk, Hermione? - kérdezte Lucy, és gyorsan kibújt a láncból.

- Visszamentünk az időben - magyarázta suttogva a lány, miközben segített Harrynek kibújni a láncból. - Pontosan három órát.

Harry és Lucy a sötétben megkeresték egymás csillogó tekintetét.

- Csípj meg - szólalt meg Harry, mire Lucy belecsípett testvére karjába. - Rendben, éreztem a fájdalmat, szóval ez nem álom - dörzsölte meg a fiú a karját.

- De hát... - nézett most Lucy döbbenten Hermionéra. - Ezt meg... hogyan?

- Csss! Hallgassátok csak! Lépteket hallok. Lehet, hogy... lehet, hogy mi vagyunk azok.

Hermione a szekrényajtóra szorította a fülét.

- Átvágnak a csarnokon... Igen, ezek mi vagyunk. Most indulunk Hagridhoz!

- Azt akarod mondani... - kezdte lassan Harry -, hogy egyszerre vagyunk idebent és odakint?

- Igen - suttogta Hermione, fülét még mindig az ajtóra tapasztva. - Biztos, hogy mi vagyunk azok... négynél nem lehetnek többen... Lassan megyünk, mert rajtunk van a láthatatlanná tévő köpeny...

Elhallgatott, és a fülét hegyezte.

- Lementünk a lépcsőn...

Hermione aggódó arccal leült egy felfordított vödörre, és eltöprengett. Lucy azonban nem érezte úgy, hogy kifogyott volna a kérdésekből.

- Honnan szerezted ezt a homokórát, vagy mit?

- Időnyerő a neve - suttogta Hermione -, és McGalagony professzortól kaptam. Egész évben nap mint nap használtam, mert csak így tudtam eljutni az összes órámra. Meg kellett esküdnöm McGalagonynak, hogy senkinek nem szólok róla. Mindenféle kérvényeket kellett írnia a minisztériumnak, hogy megkaphassam. Győzködnie kellett őket, hogy mintadiák vagyok, és csakis tanulási célra fogom használni az időnyerőt... Ha egyszerre több órán kellett részt vennem, egyszerűen visszaforgattam az időt. Érted? De... Harry, Lucy, fogalmam sincs, mit vár tőlünk Dumbledore. Miért mondta, hogy menjünk vissza három órával korábbra? Miért lesz ettől jobb Siriusnak?

Harry és Lucy elgondolkozva meredtek a lány arcába.

- Bizonyára történt valami mostanában, amin változtatnunk kellene - töprengett Harry hangosan. - De micsoda? Három órával ezelőtt lementünk Hagridhoz...

- Most van három órával ezelőtt - javította ki Hermione. - És mi most megyünk le Hagridhoz. Hiszen hallottuk, ahogy lemegyünk a lépcsőn...