Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 12: Egy év vége

Lucy a sötétségben úszott. Nem érzett semmit. Azt sem tudta, hogy mi történt vele. Az egész teste elnehezült és zsibbadt volt, akár egy kődarab. Ekkor aranysárgán fénylő tárgyat látott megcsillanni a szeme előtt. Nem tudta, mi volt az, de azt kívánta, bárcsak ne is kellene törődnie vele. Ám az elméje mást akart.

Pislogott egyet, amitől meglátta, hogy a tárgy egy szemüveg volt. Milyen különös... Egy lebegő szemüveg.

Újra pislogott, s ekkor Albus Dumbledore mosolygós arca úszott be a képbe.

- Isten hozott, Lucy - szólt a professzor. Lucy rámeredt Dumbledore-ra és lassan visszatértek az emlékei.

- Igazgató úr! A kő! Mógus volt az! Megszerezte a követ! Siessen...!

- Nyugodj meg, kedves lányom - csitította Dumbledore. - Egy kicsit le vagy maradva. A kő nincs Mógusnál.

- Akkor kinél van? Professzor úr, mi csak... - Ekkor újabb gondolat hasított a fejébe, amitől minden mást elfelejtett. - Harry! Hol van Harry? Jól van?

- Nagyon kérlek, csillapodj, különben Madam Pomfrey kiparancsol engem innen.

Lucy nyelt egyet és körülnézett. Úgy tűnt, a gyengélkedőn van. Fehér lepedők között feküdt, jobb oldalán pedig, egy másik ágyon Harry pihent lehunyt szemmel, de látszólag sértetlenül.

- Rendbe fog jönni - mondta Dumbledore. - A sebhely a homlokán sokkal jobban kimerítette, mint téged. Te csak a lenyomatát érezted annak, amit ő.

Lucy most a bal oldalára fordult. Az ágya mellett egy asztal állt, melyre egy kisebb édességbolt teljes árukészletét rárakodták.

- Ezeket a barátaid és csodálóid küldték - mosolygott Dumbledore. - Ami odalent a kazamatákban történt köztetek és Mógus professzor között, az hétpecsétes titok, úgyhogy természetesen az egész iskola tud róla. Egy-egy toalettülőke is érkezett a nevetekre, felteszem Fred és George Weasley urak jóvoltából. Bizonyára szórakoztató ajándéknak szánták, de Madam Pomfrey nem tartotta elég higiénikusnak és elkobozta.

- Mióta vagyok itt?

- Két napja. Ronald Weasley úr és Granger kisasszony igencsak megkönnyebbülnek, ha megtudják, hogy magadhoz tértél. Nagyon aggódtak érted.

- De, professzor úr, a kő...

- Látom, téged csak ez a téma érdekel. Hát jó, beszéljünk a kőről. Mógus professzor nem tudta elvenni tőletek. Még épp idejében érkeztem, hogy megakadályozzam - bár ti is igen derekasan helytálltatok.

- Hát visszatért? Megkapta Hermione baglyát?

- Úgy sejtem, félúton repültünk el egymás mellett. Alighogy leszállt a gépem, rádöbbentem, hogy valójában ott volna a helyem, ahonnan épp eljöttem. Kicsit elkéstem, de azért még maradt annyi feladat a számomra, hogy eltávolítsam rólatok Mógust.

- Hát a professzor úr hangja volt...

- Bevallom, kicsit féltem, hogy későn érkeztem.

- Kevés híja volt. Már nem tudtuk sokáig távol tartani a kőtől...

- Nem a kő volt veszélyben, hanem ti - te súlyosan megsérültél, Harry meg majdnem belehalt a nagy erőfeszítésbe. Egy szörnyű pillanatig azt hittem, így is történt. Ami a követ illeti, azt megsemmisítettük.

- Megsemmisítették? - hebegte döbbenten Lucy. - De hát a barátja, Nicolas Flamel...

- Áh, szóval Nicolasról is tudsz! - Dumbledore szeme felcsillant. - El kell ismernem, alapos munkát végeztetek. Nos, Nicolas meg én elbeszélgettünk a dologról, és arra jutottunk, hogy ez a legjobb megoldás.