Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 60: A Házimanó Felszabadítási Front

Aznap este Harry, Lucy, Ron és Hermione felsétáltak a bagolyházba Pulipintyhez, hogy Harry elküldhesse a sárkánykaland kimeneteléről írt levelét Siriusnak. Útközben Lucy elmondta Ronnak, miket mesélt Sirius Karkarovról. Ron megdöbbenéssel fogadta a hírt, hogy az iskolaigazgató egykor halálfaló volt, de mire felértek a bagolyházba, már azt hangoztatta, hogy Karkarov mindig is gyanús volt neki.

- Minden egybevág - magyarázta. - Malfoy a vonaton azt mondta, az apja és Karkarov jó barátok. Most már tudjuk, honnan ismerik egymást. Biztos a Világkupadöntőn is mindketten ott rohangásztak az álarcosok között... De figyelj, Harry - fordult most a fiú felé -, ha tényleg Karkarov dobta be a neved a serlegbe, akkor most biztos veri a fejét a falba. Nem jött be a kis ötlete. Megúsztad egy karcolással! Várj, segítek...

Pulipintyen olyan mámor lett úrrá a levél láttán, hogy tébolyult huhogás közepette röpködni kezdett Harry feje körül. Ron elkapta a levegőben, és lefogta, hogy veszteg maradjon, amíg Harry a lábára köti a levelet.

- Kizárt dolog, hogy a többi feladat is ilyen veszélyes legyen - folytatta Ron, miközben az ablakhoz lépett Pulipinttyel. - Komolyan, Harry, szerintem akár még meg is nyerheted ezt a versenyt.

Lucy tudta, hogy Ron csak azért beszél így, mert jóvá akarja tenni korábbi viselkedését, ettől függetlenül jól esett neki hallani, hogy Ron végre ugyanúgy biztatja Harryt, mint ő és Hermione. Hermionénak annál kevésbé tetszett a dolog; nekidőlt a falnak, karba tette a kezét, és rosszallóan nézett Ronra.

- Ne igyunk előre a medve bőrére! - szólt nagy komolyan. - Kétlem, hogy Harry túl lenne a nehezén. Ha már az első próba ilyen volt, bele se merek gondolni, milyen lesz a többi.

- Megszólalt a mi kis optimistánk - fintorgott Ron. - Szerintem neked barátkoznod kéne Trelawneyval. Jól megértenétek egymást.

E szavakkal Ron kidobta Pulipintyet az ablakon. A kis bagoly vagy négy métert zuhant, mire sikerült lefékeznie magát, s ennek bizony a levél volt az oka. Harry ugyanis egy kicsit túllőtt a célon, ugyanis a sárkánnyal vívott meccs jóformán minden másodpercének külön mondatot szentelt.

Megvárták, amíg Pulipinty eltűnik a távolban, azután Ron így szólt:

- Lassan le kéne mennünk, Harry. Kezdődik a győzelmi bulid. Fred és George mostanra már biztos kirabolták a konyhát.

És valóban, mikor beléptek a Griffendél-toronyba, ott ismét lelkes taps és üdvrivalgás fogadta Harryt. A klubhelyiségben minden vízszintes felületet tálak és kancsók foglaltak el; hegyekben állt a sütemény, vödörszámra kínálgatta magát a sütőtöklé és a vajsör. Lee Jordan feleresztett jó néhány Dr Filibuster féle „nedvesen is indítható, garantáltan tűzmentes" csillagszórót, úgyhogy szó szerint szikrázott a levegő az ünneplő griffendélesek feje fölött. Dean Thomas, aki nagyon szépen tudott rajzolni, készített egy sor új plakátot. A legtöbb Harryt ábrázolta, amint Tűzvillámán körberepüli a magyar mennydörgőt, de volt néhány kép a lángoló fejű Cedricről is.

Lucy megpakolt egy szalvétát finomságokkal - már szinte el is felejtette, milyen érzés úgy istenigazából éhesnek lenni -, és leült két barátja és testvére mellé. Gondtalannak és felhőtlenül boldognak érezte magát; Ron újra ott ült az oldalukon, Harry túl volt az első próbán, és a fiúnak most három hónapig nem kellett újabb feladatot teljesítenie.

- Fú, de nehéz! - mondta Lee Jordan, miután kezébe vette az aranytojást. - Nyisd ki, Harry! Nézzük meg, mi van benne!

- Egyedül kell megfejtenie a rejtvényt - szólt szigorúan Hermione. - Így írják elő a tusa szabályai...