Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 16: Gilderoy Lockhart

Másnap Lucynak annál kevesebb kedve volt vigyorogni. A szerencsétlen események sora már a reggelinél elkezdődött. Az elvarázsolt (ma felhős és szürke) mennyezet alatt elnyúló négy hosszú asztalon hegyekben állt a zabkása, halmokban hevert a pirítós, de volt ott sózott hering, rántotta, tükörtojás és sült császárhús is. Lucy természetesen a Griffendél asztalához ment. Leült Hermione mellé, aki evés közben is a Véres napok Vámpírföldönt bújta, a nyitott könyvet a tejeskancsónak támasztva. A lány már fél órával Lucy előtt felkelt és őt meg sem várva lesietett a nagyterembe. Mikor Harry és Ron is befutottak, minden lelkesedés nélkül köszöntötte a két fiút, amiből Lucy rájött, hogy még mindig neheztel rájuk az autós kaland miatt. Bármennyire úgy tűnt előző este, hogy szórakoztatónak találta, azért nem bocsátott meg olyan könnyen.

Neville Longbottom ezzel szemben széles vigyorral üdvözölte őket. Neville kerek képű, reménytelenül kétbalkezes fiú volt, s ráadásul súlyos memóriagyengeséggel is küszködött.

- Mindjárt megjön a posta. Remélem, nagyi utánam küldi, amit otthon felejtettem.

Lucy épphogy csak hozzálátott a zabkásájához, mikor viharos suhogás támadt a teremben, és vagy száz bagoly tűnt fel a borús mennyezet alatt. Hamarosan levél- és csomageső hullott a reggeliző diákokra. Neville egy nehéz, formátlan csomagot kapott a fejére, a következő pillanatban pedig valami nagy és szürke csapódott be Hermione bögréjébe, tejjel és tollakkal szórva tele a közelben ülőket.

- Errol! - kiáltotta Ron, és a lábánál fogva kihúzta a bögréből a csöpögő baglyot. Errol ájultan hanyatlott az asztalra, még mindig csőrében tartva az ázott, piros borítékot, amit hozott. Lucy először fel sem fogta, de aztán ugyanolyan holtra vált arccal bámulta a levelet, mint fogadott testvére.

- Úristen - sápadt el Ron.

- Ne félj, nem múlt ki - nyugtatta meg Hermione, s ujja hegyével megbökte a madarat.

- Nem rá mondtam, hanem erre.

Ron a piros borítékra mutatott. Lucy ösztönösen távolabb húzódott és igyekezte minél kisebbre összehúzni magát. Harry csak értetlenül pislogott, de Neville ugyanúgy megrémült, mint Lucy és Ron.

- Mi a baj vele? - kérdezte Harry.

- Küldött... küldött nekem egy rivallót - nyögte Ron.

- Szerintem nekünk - motyogta Lucy.

- Jobb, ha kinyitod, Ron - suttogta borzongva Neville. - Ha nem teszed meg, még rosszabbul jársz. Egyszer kaptam egyet nagyitól, de nem törődtem vele, és... - itt nyelt egyet - borzalmas volt.

Harry a három rémült arcra, majd a borítékra nézett.

- Mi az a rivalló? - érdeklődött.

- Majd meglátod - válaszolta Lucy, mivel csak ennyi tellett tőle. Ron egyikőjükre sem figyelt; a levélre meredt, ami most füstölni kezdett a négy sarkánál.

- Nyisd ki - unszolta Neville. - Pár perc alatt túl vagy rajta.

- Fogd be a füled - javasolta enyhén remegve Lucy Harrynek, de ő maga nem követte a tanácsot. Érezte, hogy a büntetésből ugyanúgy ki kell vennie a részét, mint Ronnak.

Ron reszkető kézzel kivette a piros borítékot Errol csőréből, és óvatosan kinyitotta. Neville a fülére szorította kezét, Harry pedig egy pillanatig még értetlenül pislogott, ám ekkor a levél felrobbant: olyan hangorkán töltötte be a termet, hogy a mennyezetről peregni kezdett a vakolat.

- ...ELLOPNI A KOCSIT, AZON SE CSODÁLKOZTAM VOLNA, HA KICSAPNAK, KERÜLJ CSAK A KEZEIM KÖZÉ, ESZEDBE SE JUTOTT, HOGY APÁD ÉS ÉN MIT ÉLTÜNK ÁT, AMIKOR MEGLÁTTUK, HOGY ELTŰNT...