Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 33: A Kövér Dáma

Nem kellett hozzá sok idő, és a sötét varázslatok kivédése a legtöbb roxfortos diák kedvenc tantárgya lett. Csak Draco Malfoy és mardekáros társai köszörülték továbbra is a nyelvüket Lupin professzoron.

- Nézzétek meg, hogy néz ki! - jegyezte meg fojtott hangon Malfoy, valahányszor megpillantotta a tanárt a folyosón. - A régi házimanónknak is jobb ruhái voltak.

A többi diák azonban már rég nem törődött Lupin elnyűtt talárjával. A professzor további órái épp olyan izgalmasnak bizonyultak, mint az első. A mumusok után a rőtsipkásokról esett szó, ezek a csúf, kicsi, koboldszerű lények olyan helyeken ólálkodnak, ahol valaha vérontás történt. Vártömlöcökben és elhagyott csatamezők gödreiben leselkednek az arra tévedőkre, hogy jól elagyabugyálják őket. A rőtsipkások után a kappák következtek. A pikkelyes majmokra emlékeztető undok víziszörnyek abban lelték örömüket, ha úszóhártyás kezükkel jól megszorongathatták a gyanútlan fürdőzők nagy lábujját.

Lucy azt kívánta, bár minden órát annyira élvezne, mint a sötét varázslatok kivédését. A legrosszabb a bájitaltan volt. Piton az utóbbi időben különösen bekeményített, s azt sem volt nehéz kitalálni, hogy miért. Az iskolát széltében-hosszában bejárta a történet, hogy a mumus Piton alakját vette fel, s hogy Neville belebújtatta őt a nagymamája ruháiba. Piton valahogy nem találta viccesnek az esetet. Már Lupin professzor nevének említésére is vészjóslóan villogni kezdett a szeme, és még a szokásosnál is igazságtalanabbul bánt Neville-lel.

Lucy egyre elviselhetetlenebbnek érezte a fülledt toronyszobában zajló jóslástanórákat is. Nyomasztották a kusza ábrák és ködös szimbólumok, ráadásul Trelawney professzor labdányi szemei mindig megteltek könnyel, valahányszor Harryre nézett. Nem tehetett róla, de egyre jobban osztotta Hermione véleményét Trelawneyról, pedig az osztályból többen is mély tisztelettel, sőt hódolattal tekintettek a tanárnőre. Egyre többször fordult elő, hogy Parvati Patil és Lavender Brown ebédidőben felkeresték a toronyszobát, s ilyenkor mindig roppant titokzatos arccal tértek vissza. Emellett szokásukká vált, hogy Harryt fojtott hangon szólítsák meg, mintha egy haldoklóhoz beszélnének.

Senki nem élvezte a legendás lények gondozását, ami az eseménydús első óra után a másik végletbe csapott át. Hagrid elvesztette az önbizalmát, s most hétről hétre a világ talán legunalmasabb állatai, a futóférgek gondozását gyakoroltatta diákjaival.

- Kinek jut eszébe egyáltalán gondozni ezeket? - mérgelődött Ron, miután újabb órát töltöttek azzal, hogy felaprított salátaleveleket tuszkoltak le a futóférgek nyálkás torkán.

Október elejétől kezdve azonban Lucynak olyan elfoglaltsága akadt, ami bőven kárpótolta az élvezhetetlen tanórákért. Közeledett a kviddicsévad kezdete, s Oliver Wood, a griffendélesek csapatkapitánya csütörtökre szezonnyitó taktikai értekezletet hívott össze. Lucy, Harry és Ron bőszen latolgatták az esélyeiket, amíg Harrynek mennie nem kellett, de a beszélgetés a fiú távozása után sem ülepedett le. Ilyenkor Hermione mindig félrevonult az egyik tankönyvével - ami rá is fért, ugyanis rengeteget kellett tanulnia, de még így is mindig hamarabb készen volt a házi feladataival, mint három barátja.

Az idő mind hidegebbre fordult, s a napok is egyre rövidültek, de nem volt annyi sár, olyan jeges szél vagy eső, ami eltántoríthatta volna Harryt a kemény edzésektől. Minél jobban közeledett a szezonnyitó meccs, Lucy annál inkább sajnálta, hogy nem lehet tagja a kviddicscsapatnak és ez volt az egyetlen olyan dolog, ami miatt - még ha titokban is - irigykedett Harryre.

Egyik alkalommal, mikor Harry edzésre ment, Lucy, Ron és Hermione a kandalló melletti karosszékekbe telepedtek le, hogy a csillagtérképükön dolgozzanak. Harry távolléte alatt egy újabb pergamenlap jelent meg az ütött-kopott hirdetőtáblán, mire a Griffendél-torony lakói izgatott sustorgásba kezdtek.