Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 20: A goromba gurkó

Lockhart professzor a tündérmanók balul sikerült bemutatása óta nem használt élő szörnyeket az óráin. Helyette fejezeteket olvasott fel a könyveiből, sőt a drámaibb részeket néha el is játszotta. Ezekben a színpadi produkciókban rendszerint Harrynek vagy Lucynak kellett statisztálnia: eddig alkalma volt eljátszani egy erdélyi földművest, akit Lockhart szabadított meg a Gügyögés-átok kellemetlen következményeitől, egy náthás jetit, valamint egy vámpírt, aki a Lockharttal való találkozása után csak salátát evett.

Az egyik sötét varázslatok kivédése órán Harrynek kellett egy vérfarkas szerepében kiállnia az osztály elé. Ha nem lett volna jó oka rá, hogy Lockhart kedvében járjon, biztos nem vállalta volna a feladatot, amint azt Lucynak bizalmasan megsúgta.

- Üvölts szépen, Harry - igen, így jó - akkor lecsaptam rá - nagyjából így - a földre löktem, és az egyik kezemmel leszorítottam - a másikkal a torkának szegeztem a pálcámat aztán összeszedtem a maradék erőmet, és elvégeztem rajta egy nagyon bonyolult varázslatot, a Homorphus-bűbájt. Erre ő panaszosan felvonyított - halljuk, Harry... panaszosabban... jó - aztán eltűnt a bundája, viszszahúzódtak a karmai, és emberré változott. Egyszerű. mégis hatékony akció volt - s azóta még egy falu emleget úgy, mint a hőst, aki véget vetett a havi rendszerességgel bekövetkező vérfarkastámadásoknak.

Ekkor megszólalt a csengő. Lockhart feltápászkodott a padlóról.

- Házi feladat: írjatok elbeszélő költeményt arról, hogyan győztem le a Wagga-Wagga vérfarkast. A legjobban sikerült mű szerzője dedikált példányt kap az Egy elbűvölő emberből!

A tanulók összeszedték holmijaikat, és elindultak kifelé. Harry visszament a terem végébe, ahol Lucy, Ron és Hermione vártak rá.

- Készen álltok? - súgta.

- Várjuk meg, amíg mindenki kimegy - felelte lámpalázasan Hermione. - ...Jó, most már mehetünk.

Azzal elővett egy darab papírt a zsebéből, és elindult Lockhart asztala felé. Harry és Ron követték.

- Öhm... Lockhart professzor - fogott bele a mondókájába. - Azt szeretném kérni... Szóval szeretném kikérni ezt a könyvet a könyvtárból. Érdekelne benne egy-két dolog. - Kissé remegő kézzel a tanár felé nyújtotta a papírt. - Sajnos a zárolt részben tartják, ezért kell hozzá egy tanár engedélye. Ha elolvashatnám, biztosan jobban megérteném, amit a tanár úr a Kirándulások a kísértetekkelben a lassan ható mérgekről ír...

- Áh, a Kirándulások a kísértetekkel! - Lockhart átvette a cetlit Hermionétól, és megvillantott egy bájmosolyt. Lucynak vissza kellett fognia magát, nehogy a tanár arcába hányjon. - Merem állítani, hogy az az egyik legjobb könyvem. Tetszett neked?

- Óh, nagyon is! - vágta rá Hermione. - Zseniális ötlet volt, hogy az utolsót egy teaszűrővel ejtette csapdába...

- Azt hiszem, senki nem róhat meg érte, ha egy kis segítséget nyújtok az évfolyam legjobb diákjának - duruzsolta Lockhart, azzal elővett egy hatalmas pávatollpennát.

- Szép darab, igaz? - kérdezte, félreértve Ron döbbent fintorát. - Általában csak dedikálásra szoktam használni. - Azzal cirkalmas aláírást kanyarított a cetlire. Azután visszaadta Hermionének, aki remegő kézzel a táskájába rejtette az értékes engedélyt.

- Nos, Harry - fordult a fiúhoz Lockhart -, holnap lesz az évad első kviddicsmérkőzése. A Griffendél játszik a Mardekárral, igaz? Úgy hallom, használható játékos vagy. Annak idején jómagam is fogó voltam. Próbáltak rábeszélni, hogy jelentkezzek a nemzeti válogatottba, de én úgy döntöttem, hogy inkább a gonosz erők legyőzésének szentelem az életem. Mindazonáltal, ha úgy érzed, hogy egy kis mesteredzésre van szükséged, csak szólj bátran. Mindig örülök, ha átadhatom a tudásomat a nálamnál gyengébb képességű játékosoknak...