Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 27: Dobby jutalma

Mikor Harry, Lucy, Ron, Ginny és Lockhart tetőtől talpig mocskosan (Harry és Lucy esetében véresen) megjelentek az ajtóban, meglepett csend fogadta őket. Azután valaki felsikoltott.

- Ginny!

Mrs Weasley volt az; az asszony, aki eddig magába roskadva ült a kandalló előtt. Most felpattant, és odarohant halottnak hitt kislányához. Mr Weasley sem maradt le, így ketten vetették rá magukat Ginnyre.

Lucy azonban nem őket nézte. A kandallópárkány mellett ott állt Dumbledore professzor, mellette pedig McGalagony. Dumbledore arca sugárzott az örömtől, a professzorasszony viszont egyelőre csak tátogni tudott; tenyerét a mellkasára szorította, mintha a szíve ki akarna ugrani a helyéből.

Fawkes elröppent Harry feje mellett, és elfoglalta a helyét gazdája vállán. A következő pillanatban Lucy, Harry és Ron eltűntek Mrs Weasley ölelő karjaiban.

- Megmentettétek! Megmentettétek! De hát hogyan? Hogyan sikerült?

- Erre, azt hiszem, valamennyien kíváncsiak lennénk - szólt rekedten McGalagony professzor. Aztán, mikor Lucyra nézett, el is sápadt. - Potter kisasszony, a feje!

Mrs Weasley elengedte Lucyékat. Harry az íróasztalhoz lépett, s lerakta rá a Teszlek Süveget, a rubintos kardot és Denem naplójának maradványait. Dumbledore eközben ránézett Fawkes-ra, aki felszállt, átrepült Lucy vállára, majd a halántékára borította tollas fejét. Lucy érezte, hogy valami meleg folyik le az arcán. Biztosan főnixkönny, gondolta, mivel a hasogató érzés a fejében végre megszűnt.

Mikor Harry visszasétált Lucy mellé, a fiú mély levegőt vett és belefogott a történetbe. Jó negyedóráig beszélt, s a jelenlévők tágra nyílt szemmel, némán hallgatták monológját.

Harry mesélt a titokzatos hangról, amit csak ő hallott, elmondta, hogyan fejtette meg Hermione a csövekben bujkáló baziliszkusz titkát; beszámolt a menekülő pókokról és a Tiltott Rengetegben lakó Aragogról, akitől megtudták, hol halt meg a baziliszkusz utolsó áldozata; elmondta, hogyan jöttek rá, hogy ez az áldozat Hisztis Myrtle volt, és hogy a Titkok Kamrájának bejárata valahol a mosdóban lehet...

- Eddig világos - bólintott McGalagony, mikor Harry szünetet tartott. - Kiderítették, hogy hol van a bejárat - hozzáteszem, közben megszegték a házirend szinte összes szabályát -, de hogy a csudába sikerült élve kijutniuk onnan?

Harry Lucyra nézett, aki innen átvette a történetet. Elmesélte Fawkes hősies közbelépését, és azt is, miként kapta Harry a kardot a Teszlek Süvegtől. Ezen a ponton azonban megakadt. Mindeddig egyikük sem említette se Denem naplóját, se Ginnyt. A kislány édesanyja vállára hajtotta fejét, s orcáján még mindig peregtek a könnyek. Mi lesz, ha kicsapják? gondolta riadtan Lucy. Denem naplója tönkrement, így semmi sem bizonyítja, hogy Ginny kényszer alatt cselekedett.

Harry és Lucy ösztönösen Dumbledore-ra néztek. A professzor halványan elmosolyodott; a tűz fénye vidám táncot lejtett félhold alakú szemüvegének lencséjén.

- Engem az érdekel a legjobban - szólalt meg szelíden -, hogy miként tudta Voldemort megigézni Ginnyt, mikor szavahihető forrásból úgy tudom, hogy jelenleg az albániai erdőkben bujkál.

Lucy szívét átjárta a minden gondot elsöprő, túláradó, diadalittas megkönnyebbülés.

- Mi-mi-micsoda? - hebegte Mr Weasley. - Tudjukki? Me-megigézte Ginnyt? De hát Ginny nem... Ginny sosem... vagy talán igen?

- Ez a napló volt az oka - sietett a magyarázattal Lucy. Felkapta az asztalról a könyvecskét, és megmutatta Dumbledore-nak. - Denem írta, tizenhat éves korában.