Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 58: Sárkányok közelebbről

Lucy tudta, hogy a következő két hétben csak az tartotta Harryben a lelket, hogy találkozhat Siriusszal. Ő maga is úgy érezte, ez az egyetlen fényes pont jövőjük sötét horizontján. A sokkot, amit Harry bajnokká választása okozott, lassan kiheverték, de mindketten egyre jobban féltek mindattól, ami Harryre vár. Az első próba napja egyre közeledett; lassan, alattomosan kúszott a fiú felé, akár egy vicsorgó szörnyeteg. Az a rettenetes, idegőrlő feszültség, ami Lucyn úrrá lett, eddig ismeretlen volt számára; valahányszor az a veszély fenyegetett, hogy elveszíti a bátyját, az mindig hirtelen jött és sosem tartott sokáig. Ez a lassú, kínkeserves várakozás lassan felőrölte az idegeit - néha már arra gondolt, hogy még Voldemorttal kiállni sem lehet olyan borzalmas, mint végignézni, ahogy Harry élete lassan elér a csúcspontjára... és a végére...

Sem neki, sem Harrynek nem volt fogalma ugyan, miképpen tudná Sirius derűsebbé tenni a fiú számára azt a kilátást, hogy nemsokára felkészülés nélkül, emberek százainak szeme láttára végre kell hajtania egy nehéz és veszélyes varázslatot - de már az is könnyített a lelkükön, hogy legalább egy baráti arcot láthatnak. Lucy megírta Siriusnak, hogy Harry és ő a mondott időpontban várni fogják a klubhelyiség kandallójánál, aztán összedugták a fejüket Hermionéval, és több tervet is kidolgoztak arra, hogyan fogják eltávolítani az esetleg arra tévedőket a kérdéses éjszakán. Eltökélték, hogy legvégső esetben akár trágyagránátokat is bevetnek - bár ezt jobb szerették volna elkerülni, mert tudták, hogy akkor Frics elevenen megnyúzza őket.

Időközben Harry kastélybeli élete még keservesebbre fordult; ezáltal pedig Lucyé is, hiszen minden Harryt ért sérelmet a sajátjaként élt meg. A Reggeli Próféta lehozta Rita Vitrol cikkét, ami szinte csak a címében említette a Trimágus Tusát, egyébként Harry kiszínezett életrajza volt. A címoldal nagy részét Harry egész alakos képe foglalta el. Maga az írás (ami a második, a hatodik és a hetedik oldalon is folytatódott) teljes egészében Harryről szólt - néha megemlítették Lucyt is, a beauxbatons-os és a durmstrangos bajnok (hibásan írt) neve csak az utolsó sorban szerepelt, Cedricről pedig említés sem esett.

A cikk tíz napja jelent meg, de Lucyt még mindig elöntötte a pulykaméreg, ha rágondolt. Rita Vitrol olyan mondatokat adott a testvére szájába, amiket a lány legjobb tudomása szerint a fiú soha életében nem ejtett ki.

Igen, azt hiszem, a szüleim emlékéből, valamint a húgom támogatásából merítek erőt. Tudom, nagyon büszkék lennének rám, ha most láthatnának... igen, néha még ma is sírok miattuk, nem szégyellem bevallani... Tudom, hogy nem eshet bajom a tusán, mert ők vigyáznak rám...

Rita Vitrol azonban még ennél is tovább ment; nem elég, hogy hosszú és csöpögős mondatokká változtatta őket, de még másokat is meginterjúvolt Harryről.

A Roxfortban Harry végre szerető társakra talált. Bizalmas barátja, Colin Creevey szerint Harry szabadideje nagy részét szerető testvére mellett egy Hermione Granger nevű, elragadóan csinos mugli származású lány társaságában tölti, aki - Harryhez hasonlóan - az iskola éltanulói közé tartozik.

A cikk megjelenése pillanatától fogva gúnyos idézgetések forrása és gonosz kommentárok tárgya volt - elsősorban a mardekárosok körében.

- Nem kérsz egy zsepit, Potter? Hátha elbőgöd magad átváltoztatástanon...

- Mióta tartozol az iskola éltanulói közé, Potter? Vagy talán alapítottatok egy külön iskolát Longbottommal?

- Hé - Harry!

- Nem kell mondani, tudom! - kiabálta Harry, miközben megfordult a folyosón. Most jutott el arra pontra, hogy nem bírta tovább; Lucy alig tudta lefogni. - Épp most fejeztem be a bőgést, de mindjárt megyek és folytatom!