Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 3: A beosztás

A kapu nyomban kinyílt. Az érkezőket egy magas, fekete hajú, smaragdzöld taláros boszorkány fogadta. Szigorú arccal nézett végig a gyerektársaságon.

- Az elsőévesek, McGalagony professzor - jelentette Hagrid.

- Köszönöm, Hagrid. Most már átveszem őket.

A professzor szélesre tárta a kapuszárnyakat. A diákok átvágtak a hatalmas előcsarnokon, aminek a mennyezete olyan magasan volt, hogy nem is látszott a táncoló fényben. A terem jobb oldalán nyíló ajtó mögül Lucy hangok százait hallotta kiszűrődni - bizonyára a felsőbbévesek is megérkeztek már -, McGalagony azonban nem oda, hanem egy kisebb szobába vezette őket. A gólyák csak szűkösen fértek el a kis helyiségben és kissé megilletődve pislogtak körül.

- Köszöntök mindenkit a Roxfortban - fogott bele mondókájába McGalagony professzor. - Hamarosan megkezdődik az évnyitó bankett, de mielőtt elfoglalják a helyüket a nagyteremben, beosztjuk magukat az egyes házakba. A beosztás igen fontos ceremónia, mivel a Roxfortban töltött évek alatt gyakorlatilag a ház lesz a családjuk. Az órákon a ház többi tanulójával együtt vesznek részt, a ház hálótermeiben alszanak és a ház klubhelyiségében töltik a szabadidejüket.

- A Roxfortban négy ház működik: a Griffendél, a Hugrabug, a Hollóhát és a Mardekár. Mindegyik háznak megvan a maga dicső története, s mindegyikből számos kiváló boszorkány és varázsló került ki. Amíg a Roxfortban tanulnak, a sikereikkel a házuknak szereznek dicsőségpontokat; ha pedig megszegnek valamely szabályt, a házukat sújtja pontlevonás. Év végén a legtöbb pontot elért ház kapja a házkupát, ami igen nagy megtiszteltetés. Remélem, hogy mindannyian házuk dicsőségére válnak majd.

- A beosztási ceremóniára néhány perc múlva kerül sor az egész iskola jelenlétében. Azt ajánlom, kissé szedjék rendbe magukat.

McGalagony tekintete néhány másodpercig Neville félrecsúszott talárján időzött, s onnan Ron maszatos orrára vándorolt. Lucy megigazította a talárját, miközben Harry lopva lesimította a haját.

- Ha készen állunk a fogadásukra, visszajövök - fejezte be McGalagony. - Kérem, hogy csendben várakozzanak. - Azzal távozott a helyiségből.

Harry nyelt egyet, majd Lucyhoz és Ronhoz fordult.

- Mégis, hogyan osztanak be minket? - kérdezte.

- Valamilyen próbát kell kiállnunk. Fred azt mondta, nagyon fáj, de szerintem csak viccelt.

- Persze, hogy viccelt! - vágta rá Lucy. - Ugyan mit várhatnának tőlünk?

Valójában azonban a torkában dobogott a szíve. Körülpillantott és látta, hogy a többiek is rémült arcot vágtak. Senkinek sem volt kedve beszélgetni, kivéve Hermione Grangert, aki suttogva hadart valamit a varázsigékről, amiket betéve megtanult és hangosan töprengett, hogy vajon melyikre lesz szüksége. Lucy igyekezett nem rá figyelni, de még sosem izgult ennyire. Talán akkor, amikor az első találkozására várt Harryvel.

Harry hirtelen felugrott a levegőbe. A háta mögött többen felkiáltottak.

- Mi a fene...?

Lucy a falra meredt, ahonnan vagy húsz kísértet libegett be a szobába. A szürkésfehér, félig átlátszó lények beszélgetésbe mélyedve úsztak át a szobán, jószerével ügyet sem vetve a gólyákra. Úgy tűnt, vitatkoznak valamiről. Egyikük, egy köpcös szerzetesnek tűnő kísértet így szólt a társaihoz:

- Azt mondom, borítsunk fátylat a múltra. Adjunk neki még egy esélyt...

- Ugyan már, kedves Fráter, hány esélyt adjunk még Hóborcnak? Szégyent hoz valamennyiünkre, ráadásul még csak nem is tisztességes kísértet... Ejnye, hát ti mit kerestek itt?