Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 67: A harmadik próba

- Dumbledore is úgy gondolja, hogy Tudodki megerősödött? - kérdezte suttogva Ron.

Harry és Lucy mindent elmeséltek barátaiknak, amit a merengőben láttak, és majdnem mindent, amit utána Dumbledore mondott és mutatott nekik. Siriusról sem feledkeztek meg - miután visszatértek Dumbledore-tól, első dolguk volt megírni és elküldeni a levelet keresztapjuknak. Ők, Ron és Hermione ezen a napon is hosszú ideig maradtak a klubhelyiségben. Olyan alaposan meghányták-vetették a dolgokat, hogy a végén Lucy megismerkedhetett azzal az érzéssel, amiről Dumbledore beszélt: majd' kidurrant a feje a temérdek gondolattól, és sokért nem adta volna, ha ő is lecsapolhatja a felesleget.

Ron a kandallótűzbe bámult. Lucy ránézett, és látni vélte, hogy fogadott testvére megborzong - pedig a klubhelyiségben cseppet sem volt hideg.

- És ezek után megbízik Pitonban? - szólt Ron. - Megbízik Pitonban, amikor tudja, hogy halálfaló volt?

- Igen - bólintott Harry.

- Számomra is érthetetlen - mondta Lucy. - Viszont lehet, hogy ezért nem akarja nekiadni a sötét varázslatok kivédését. Sőt, szinte biztos. Talán kijönne rajta a fekete mágia iránti vonzalma.

Hermione tíz perce egy szót sem szólt - csak ült, tenyerébe támasztva homlokát, és a térdét bámulta.

- Rita Vitrol... - szólalt meg végül.

Ron megbotránkozva nézett rá.

- Hogy bírsz még most is azzal a nővel foglalkozni?

- Emlékeztek, mit mondott nekem a Három Seprűben? - kérdezte Hermione a térdétől. - „Olyan dolgokat mesélhetnék neked Bumfoltról, hogy égnek állna tőle a hajad." Most már tudjuk, mire gondolt. Mint újságíró, jelen volt a tárgyaláson, és tudja, hogy Bumfolt a halálfalók besúgója volt. Winky is ezért mondta, hogy Bumfolt gonosz varázsló. Kuport dühítette, hogy Bumfolt megúszta a börtönt, és otthon is beszélt a dologról.

- Na jó, de Bumfolt nem igazi besúgó volt, csak átverték, nem?

Hermione vállat vont. Ron ismét Harryhez és Lucyhoz fordult.

- És Caramel komolyan úgy gondolja, hogy Madame Maxime támadta meg Kuport?

- Igen - felelte Lucy. - De szerintem csak azért, mert Kupor a beauxbatons-os kocsi közelében szívódott fel.

- Madame Maxime neve eddig fel sem merült - jegyezte meg tűnődve Ron. - Pedig szinte biztos, hogy óriásivadék, és azt is tudjuk, hogy tagadja...

- Még szép, hogy tagadja - vágta rá élesen Hermione, és végre felpillantott a térdéről. - Emlékezz csak vissza, mi történt, miután Vitrol megírta azt a cikket Hagridról és az anyjáról. Vagy gondolj Caramelra - rögtön Maxime-ot gyanúsítja, csak mert félóriás. Ki akarná önként kitenni magát ilyen előítéleteknek? Ha tudom, hogy ez jár az őszinteségért, az ő helyében én is inkább azt mondanám, hogy hosszú csontjaim vannak.

Hermione az órájára pillantott.

- Te jó ég, elfelejtettünk gyakorolni! Meg akartuk tanulni a hátráltató ártást! Holnap semmiképp nem hagyhatjuk ki az edzést. Indulás az ágyba, Harry, ki kell pihenned magad.

Lucy és Hermione felballagtak a hálótermükbe és készülődni kezdtek a lefekvéshez. Lucy gondolataiba mélyedve húzta át a fején a hálóruháját, s közben végig Neville-n gondolkodott. Harry és ő úgy tettek, ahogy Dumbledore kérte: kihagyták beszámolójukból Neville szüleit. Miközben bemászott az ágyba, megpróbálta elképzelni, milyen érzés lenne, ha élnének a szüleik, de nem ismernék meg őket. Az ő árvaságukon gyakran még idegenek is szánakoztak, de most úgy érezte, Neville sokkal több sajnálatot érdemel, mint ő és Harry. Ahogy a sötétben fekve ezen gondolkodott, felizzott benne a gyűlölet azok iránt, akik ezt tették Mr és Mrs Longbottommal... Eszébe jutott, hogyan viselkedtek a tárgyalóteremben ülő emberek, mikor a dementorok kivezették a szőke fiút és három társát. Most már meg tudta érteni gyűlölködésüket és keserű kárörömüket... aztán felrémlett előtte a rimánkodó fiú tejfehér arca, és fájdalmasan beléhasított a tudat, hogy a fiú egy évre rá meghalt...