Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 22: A Százfűlé-főzet

McGalagony, Lucy és Harry leszálltak a mozgó kőlépcsőről. A professzorasszony kopogott az ajtón, mire az zajtalanul kinyílt. Beléptek rajta; McGalagony ráparancsolt a testvérpárra, hogy várjanak, és magukra hagyta őket.

Lucy és Harry körülnéztek. Annyira meg voltak rémülve, hogy sokáig nem tudtak megszólalni. Egy dologban azonban már ekkor biztosak voltak: ez volt a legizgalmasabb az összes tanári dolgozószoba közül, amit a tanév során láttak. Ha épp nem fenyegetett volna az a veszély, hogy kicsapják őket az iskolából, boldogak lettek volna, hogy szétnézhetnek itt.

Egy gyönyörű, tágas, kerek teremben álltak. Különös, apró neszek zsongó kavalkádja hatolt Lucy fülébe: pipaszárlábú asztalokon álló, füstöt eregető kis ezüst szerkezetek hangjai. A falakon a korábbi igazgatók és igazgatónők portréi függtek - a képmások mind békésen szunyókáltak a díszes keretekben. A helyiségben helyet kapott még egy hatalmas grifflábú asztal is, mögötte pedig egy polcon ott feküdt az a bizonyos elnyűtt varázslókalap - a Teszlek Süveg.

A lány a szeme sarkából látta, hogy Harry habozva körülsandított.

- Mi az? - kérdezte Lucy, de testvére nem válaszolt. Úgy tűnt, mintha teljesen elfelejtette volna, hogy ő is jelen volt.

Harry elengedte őt, lábujjhegyen megkerülte az asztalt, és kezébe vette a Teszlek Süveget. Óvatosan a fejére tette, de a süveg túl nagy volt, és a szemébe csúszott, csakúgy, mint a legutóbbi alkalommal.

Lucy egyáltalán nem értette a bátyja viselkedését. Miért olyan fontos, hogy felvegye a Teszlek Süveget? Hiszen mindjárt jön Dumbledore és kifaggatja őket, hogy valóban ők-e Mardekár utódjai! Akkor mégis mit akar attól az öreg fejfedőtől?

Alig egy fél perccel később Harry lecsüggesztette a fejét, majd csúcsánál fogva megragadta a Teszlek Süveget, és lehúzta a fejéről. A kopott, fakó varázslókalap ernyedten csüngött az ujjai között. Elszorult torokkal tette vissza a helyére.

- Tévedsz - szólt fennhangon a fejfedőhöz, de az nem felelt.

- Mire volt ez jó? - kérdezte Lucy értetlenül és odalépve testvéréhez megragadta a két karját, így Harry kénytelen volt a szemébe nézni. - Mit akartál a süvegtől?

Harry néhány pillanatig nem felelt.

- Csak tudni akartam, hogy jó házba kerültem-e.

- Ezt hogy érted? - rökönyödött meg Lucy. - Persze, hogy jó házban vagy! Griffendéles vagy, mint a szüleink.

- De a Teszlek Süveg eredetileg a Mardekárba akart küldeni! - fakadt ki Harry. - A beosztásnál. Azért ültem ott olyan sokáig. Könyörögtem neki, hogy bárhová, csak a Mardekárba ne, és ezért mondta a Griffendélt. De eredetileg a Mardekárba szánt. Azt mondta, ott sokra vihetném.

Lucy nem tudta, mit mondjon. Hát ezt titkolta előlük? Ezért nézett úgy, miután Binns mesélt a Titkok kamrájáról? A lány tekintete ellágyult és simogatni kezdte Harry karját.

- Jaj, Harry...

De nem tudta befejezni a gondolatát, mert ekkor különös, gágogó hang ütötte meg a fülét. Mégsem voltak egyedül a teremben. Az ajtó mögött elhelyezett arany ülőrúdon egy félig megkopasztott pulykára emlékeztető, elaggott madár gubbasztott. Harry és Lucy rámeredtek; a madár sötéten visszanézett rájuk, és újra gágogott egyet. Nagyon betegnek tűnt: szeme tompa és fénytelen volt, s a gyerekek szeme láttára újabb csomó toll hullott ki a farkából.

- Csak nehogy pont akkor múljon ki Dumbledore házimadara, mikor itt vagyunk vele egyedül - jegyezte meg Harry, de szinte rögtön ezután a madár egyszerre lángba borult.