Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 23: A nagyon titkos napló

Hermione hetekig feküdt a gyengélkedőn. Mikor a karácsonyi szünet végén a diákok visszatértek, mindenféle mendemonda kezdett keringeni az eltűnéséről. Természetesen mindenki azt gyanította, hogy ő is merénylet áldozata lett. A gyengélkedő körül nap mint nap rengeteg kíváncsi tanuló ólálkodott, így Madam Pomfrey bevetette jól bevált paravánját, hogy megóvja a szőrös arcú Hermionét a megszégyenítő pillantásoktól.

Lucy, Harry és Ron minden este meglátogatták barátnőjüket. Mikor elkezdődött a tanítás, nap mint nap elvitték neki a házi feladatokat is.

- Ha nekem nőtt volna macskabajszom, nem gyötörném magam a tanulással - mondta Ron egyik este, miközben egy halom könyvet pakolt le a lány éjjeliszekrényére.

- Ne butáskodj Ron, nem maradhatok le - méltatlankodott Hermione. Mostanában már jobb kedve volt, mert eltűnt a szőr az arcáról, és a szeme is fokozatosan visszabarnult. - Nincsenek esetleg újabb nyomok? - érdeklődött fojtott hangon.

- Nincsenek - rázta a fejét szomorúan Lucy.

- Pedig olyan biztos voltam benne, hogy Malfoy az - mondta Ron, immár vagy századszor.

- Az meg mi? - kérdezte Harry, és a Hermione párnája alól kilógó aranyszínű valamire mutatott.

- Csak egy jobbulást kívánó képeslap - sietett a válasszal Hermione. Igyekezett eldugni a lapot, de Ron gyorsabb volt nála. Megkaparintotta, és hangosan olvasni kezdte:

"Granger kisasszonynak gyors felépülést kíván aggódó tanára Gilderoy Lockhart professzor, bronz fokozatú Merlin-díjas, a Feketemágia-ellenes Liga tiszteletbeli tagja, a Szombati Boszorkány magazin Legbűbájosabb Mosoly Díjának ötszörös birtokosa."

Ron undorodó képpel nézett Hermionére.

- Ezzel a párnád alatt alszol?

Hermionénak szerencsére nem kellett válaszolnia, mert belépett Madam Pomfrey az esti gyógyszeradaggal.

- Lockhart a legnyálasabb alak, akit valaha láttam - füstölgött Ron, mikor Harryvel és Lucyval már a Griffendél-toronyba vezető lépcsőkön jártak. Piton annyi leckét adott fel nekik, hogy Lucy attól tartott, hatodikos lesz, mire az összeset megoldja. Ron épp azon bosszankodott, hogy elfelejtette megkérdezni Hermionétól, hány patkányfarok kell a hajmeresztő tonikhoz, mikor dühös ordítás csapta meg a fülüket a felsőbb emelet felől.

- Ez Frics - morogta Harry. Felszaladtak a lépcsőn, majd a sarkon megálltak, és tovább füleltek.

- Csak nem egy újabb merénylet? - aggódott Lucy. Visszafojtott lélegzettel, fülüket hegyezve hallgatták Frics hisztérikus rikácsolását.

- ...hogy még többet kelljen dolgoznom! Most egész éjjel takaríthatok, mintha nem lenne úgyis elég bajom! De ez volt az utolsó csepp a pohárban, megyek Dumbledore-hoz...

Ezután távolodó léptek zaja majd ajtócsapódás hallatszott. Lucy, Harry és Ron kilestek a folyosóra. Frics bizonyára megszokott őrhelyén posztolt: ott, ahol Mrs Norris merénylet áldozata lett. Első pillantásra látták, hogy miért dühöngött Frics: a fél folyosót elöntötte a víz, s még mindig kis patak csordogált kifelé Hisztis Myrtle mosdójának ajtaja alatt. Most, hogy Frics abbahagyta a kiabálást, meghallották Myrtle visszhangzó zokogását.

- Mi baja van már megint? - morogta Ron. - Nézzük meg.

Felhúzott talárral átkeltek az árvíz sújtotta területen, és a "mosdó rossz" táblára szokás szerint ügyet sem vetve, beléptek a mellékhelyiségbe.

Hisztis Myrtle még saját átlagához képest is igen hangosan és keservesen zokogott. Úgy látszott, a szokásos vécékagylójában gubbaszt. A mosdóban sötét volt, mivel a falakra és a padlóra fröccsent víz a gyertyákat is eloltotta.