Harry Potter: Vörös és Zöld

Chapter 69: Az igazság kérdése

Lucy úgy érezte, mintha egy feneketlen tó mélyéből húzták volna ki. Egyik pillanatban még Harry elméjében volt és együtt repültek vissza a Trimágus Kupával és Cedrickel, aztán a másikban felpattant a szeme és úgy ült fel, hogy majdnem lefejelte a fölé hajoló Dumbledore-t. Levegő után kapkodott, a mellkasára szorította a kezét, mert úgy érezte, a szíve menten kiugrik a mellkasából. A szeme ide-oda járt, de mindenhol csak döbbent-aggódó arcokkal találkozott.

- L-Lucy...? - szólította meg suttogva Ron. Lucy azonban nem is figyelt rá. Megpróbált feltápászkodni, de Bill és Mrs Weasley nem engedték.

- Ülve kell maradnod... - mondta Mrs Weasley könnyes szemekkel.

- Mi történt? - kérdezte Bill.

- Harry. - Lucy ismét megpróbált felállni, de megint nem hagyták. - Harry... Hol van?

- Hát a labirin... - kezdte Hermione, miközben oldalra fordult és leesett az álla. Szeme kerekre nyílt a rémülettől.

- Mi az? - kérdezte Ron és követte a lány tekintetét. Ő is eltátotta a száját. Lucy hallotta, hogy egyre több ember kezdett el beszélni, néhányan sikoltoztak, kiabáltak, és egyre több lábdobogás rázta meg a lelátót. Dumbledore felállt, egy pillantást vetett a labirintus felé és azonnal elrohant.

- Engedjetek! - kiáltotta Lucy.

Végre talpra állt, félretolt minden kezet az útjából és lerohant a lelátóról a labirintus bejárata felé. Közben a szemét egyvalakire függesztette. Harry ott feküdt a labirintus bejárata előtt: a füvön hasalt, egyik kezével a kupát, a másikkal a halott Cedric karját szorította és egyáltalán nem mozgott. Dumbledore akkor érte el őt. A hátára fordította, és úgy szólongatta. Lucyról egy mázsás súly szakadt le, mikor látta, hogy a testvére szája mozog, miközben elengedte a kupát és megragadta Dumbledore csuklóját.

Közben egyre több ember gyűlt köréjük és a lánynak így sokkal nehezebb volt odajutnia. Mindenki, akiben beleütközött, döbbenten bámult rá és úgy húzódtak el tőle, mintha valami fertőző betegséget hurcolna.

Mikor Harry közvetlen közelébe ért, akkor furakodott be elé Cornelius Caramel. Lucy ilyen távolságról már hallhatta, mit mondott.

- Uramisten - Diggory! - suttogta a miniszter. - Dumbledore... ez a fiú meghalt!

A körülöttük állók döbbenten visszhangozták a szavakat. A hír előbb suttogva terjedt, aztán egyre hangosabban, s végül már emberek kiáltották, károgták bele az éjszakába:

- Halott!

- Meghalt!

- Cedric Diggory!

- Meghalt!

Lucy már a célegyenesben járt, de a tülekedésben csak egy helyben toporgott.

- Ereszd el, Harry... - hallatszott Caramel hangja. Lucy látta, hogy a miniszter megpróbálja lefejteni a fiú ujjait Cedric karjáról, de Harry makacsul kitartott. Azután Dumbledore hajolt közelebb hozzá.

- Már nem segíthetsz rajta, Harry. Vége. Engedd el.

- Kérte... hogy hozzam vissza - motyogta Harry. Lucy közben egyre jobban kezdte elveszíteni a türelmét, mert sehogyan sem fért hozzá a testvéréhez. - Kérte, hogy hozzam vissza a szüleihez...

- Jól van, Harry... de most már elengedheted...

Dumbledore lehajolt; korát és alkatát meghazudtoló erővel felemelte és talpra állította Harryt. Harry láthatóan szédülni kezdett. Lucy csak most nézett végig rajta és ekkor rémült meg igazán. A karhajlata alatt vágásnyomok éktelenkedtek, a talárja össze-vissza volt szaggatva és sebesült lába láthatóan már a legkisebb terhelést sem bírta. A lökdösődő, tolakodó emberek még közelebb nyomultak hozzá.