Valaki (JiKook) /BEFEJEZETT/

11.

Amint kiléptem az épületből még csak meg sem fordult a fejemben, hogy haza menjek, inkább átrongyoltam a szemben lévő épületbe, hogy a férfiről több információt gyűjthessek.
Egyelőre ami a kezemben van édes kevés, az osztálytársam és ennyi.

-Azt a beteg férfit mióta kezelik itt?- böktem a megfelelő irányba ahol az újonnan érkezett osztálytársam állt, kinek még csak a nevével sem voltam tisztában.

A nő elnézett vállaim mellett,majd alaposan szemügyre vette őt és rám emelte tekintetét.

-Ő nem beteg.- mosolygott rám megnyugtatóan, én pedig egyre frusztráltabb kezdtem lenni.

-Látogató?- kérdeztem vissza, hátha többet is kicsalok belőle.

-Hm.- bólintott helyeslően, majd valamit jegyzetelni kezdett.- Minden második nap itt van.

-Kihez jön?- tettem fel kérdésemet, melyre amúgy sem vártam választ,hiszen jól tudom, hogy a titoktartás kötelez, így még csak a páciens nevét sem árulhatja el, így is jófej volt, hogy elmondta, nem beteg.

De akkor mégis mit keres itt?

Megfordult így találkozott tekintetünk, szemeiben harag lángolt és mélyen rimánkodott a segítségért.

Léptem kettőt előre, hogy mégis jobban megtudjam őt nézni, hátha megszólal ezért én válaszolok  valami olyasmit, amit az átlag emberek kérdésekre szoktak, majd kihámoznám belőle mégis mit keres itt.

A várttal ellentétben nem indult meg irányomba csak állt és várt, léptem még kettőt, így már csak egy kisebb távolság választott el minket.

Egyetalán érzekel ő engem?

-Szia Kook.- hangja mélyen és kísértetiesen csengett az üres folyosókon.

-Csak Valaki.- húztam egy gúnyos mosolyt ajkaimra, hogy kifejezzem nincs ínyemre ez a bedobom a lapjaimat dolog, inkább hallgasson az információiról, ne tárja elém azokat, így annyira nem izgalmas.

-Mindegy, mit keresel itt?- tette fel kérdését, majd visszavezette tekintetét a pszichiátria épületére.

A férfit mintha kicsavarták volna magából, egyetalán nem ilyennek tűnt, amikor Jiminnel nevetgélt, mintha ez a hely kicsavarná magából, és egy ismeretlent hozna felszínre..vagy csak ilyen elutasító az idegenekkel szemben? Nem tudhatom sajnos, így csak dobálózok a kósza ötleteimmel feleslegesen.

-Láttalak, érdekelt mit keresel itt..- valahogy, hogy láttam rajta, hogy benne sem oké valami, fesztelenül beszéltem hozzá, úgy éreztem, mintha neki már mindegy mit mondok, úgy sem lepődik meg, vagy fut el.

-Látogatóba jöttem.- nevetett fel.

-De ez a folyosó.- adtam hangot értetlenségemnek.

Bólintott egyet, hogy igen igazam van, ezzel nevetségessé téve kimondott mondatomat, ugyanis igen, ez nyilvánvaló mindenkinek, hogy ez egy csupán egy folyosó.

-Miért nem mész be?- kérdeztem miközben a legközelebb eső ajtóra néztem.

-Nem látnak bent szívesen.- utalt a beteg személyre és a közte lévő kapcsolatra.

-Hát, ez ilyen.- nevettem fel, hiszen a rossz meg a jó még mindig nem létező fogalom az én kis szótáramban.

-Majd egyszer, talán be tudok menni anélkül, hogy azonnal le nem kell kötözni őt.- mosolygott.

-Ki van bent?- vetettem rá futólagosan egy pillantást.

-Az apám.- szélesedett ki vigyora, mintha csak büszkeséggel töltené ez őt el.