Valaki (JiKook) /BEFEJEZETT/

7.

Megváltam Jimintől.
Kikísértem a bejárati ajtón, majd felsiettem a szobámba, hogy lássam alakját a sötétben kirajzolódni.
Furcsa érzés kerített hatalmába, ahogy ránéztem, az a bizonyos megkönnyebbülés érzése, hogy nyugodtan kinyithaton a szobám ajtaját anélkül, hogy elijeszteném őt.
Akármennyire is tagadom, jól esik az esti társasága. Egy teljesen más személyiségű srác fogadott este, a nappali formájához képest. Amolyan rá sem ismerek forma ember lett.

Talán most apa is titkon örül annak, hogy egy ember itt volt a házban, aki miattam jött át.

Belépett Jimin a házba és tökéletesen nyomon tudtam követni hol járhat, ugyanis amerre ment lámpák oltódtak, majd kapcsolódtak le, szóval tényleg ennyire retteg a sötéttől.
Tudnom kell miért.

A sötétségtől való félelem elengedési probléma. Nem attól félsz, hogy nem látsz semmit, hanem attól félsz, hogy nem látsz valamit.
A sötétség elrejt bizonyos dolgokat, eltakar embereket és még kitudja mennyi mindent.
A sötétben felkészületlen vagy és legfőképpen kiszolgáltatott, nem tudhatod sosem, hogy melyik árnyék tartozik egy egyszerű kukához, vagy egy örjöngő gyilkoshoz.
Teljesen logikus, hogy fél ettől, hiszen sok ember túl sokat képzel bele az egyszerű éjszakába. Ennek nem feltétlen kell traumából erednie, elég, ha az illető, jelen esetben Jimin, nagy fantáziával rendelkezik, és a nem létező dolgokból is létezőt kovácsol.

Minden ember fél valamitől, az is fél, aki ezt letagadja. Az embereknek van egy álarca, amit nagyon gondosan magukra illesztgetnek, hogy ne vedd észre, hogy az csak a felszín, de aki mindig embereket nézeget, ezt a gondosan felépített védőburkot le tudja hámozni egy két nap, vagy akár óra alatt.

Mindenki érez valamit. Igen én is. Érzek szeretetet, haragot, félelmet és még utálatot is. Nem robotok vagyunk, a 'nincsenek érzéseim' nem létező fogalom. Félsz érezni, félsz, hogy ezáltal sebezhető leszel, tehát érzel. Félsz.

Elterültem szobám hófehér szőnyegén és a plafont bámultam, majd a falakat. Minden olyan fekete, minden olyan sötét.
Ez a hely egy idegennek a pokolhoz hasonlítható, vagy talán depressziósnak írna le, de nem, nem depressziós vagyok, szimplán mentális beteg.
Embereket figyelek meg, nem tudok velük kommunikálni úgy igazán, és végképp nem tudom hogyan kell velük bánni.
Gyilkosként megszületni egy dolog, de ezzel szembesülni, már teljesen más.
Egyik napról a másikra elvágják benned azt a kis szikrát ami életben tartott. Egy olyan gyerek, mint amilyen én voltam, azaz zárkózott és rendkívül félős, így lett mentális beteg, aki már nem fél.
A normális emberek mind félnek, irigylem is őket.
Nem félek attól, hogy elütne egy autó, megtámadnak, vagy esetleg elrabolnak, nem félek attól, hogy megkínoznak, mert nincs akaratom félni, és legfőképp nincs jogom félni.
Aki elveszi mások életét, legyen az egy nem szándékos ember ölés, maga a fogalom jelzi, hogy puszta véletlen, egy sorozatgyilkos sem akarattal öl, amit el sem hinne magáról egyik percben, a másik pillanatban megteszi, aztán összeomlik, és folytatja előről. Én sem szándékkal öltem, mégis megöltem valakit, az édesanyámat. Nem vagyok különb semmilyen gyilkosnál, hiszen én is az vagyok.
Félni ugyan félek, de nem úgy, ahogy mások, én teljesen más vagyok.
Még egy ilyet nem találni, mint én az is fix.

Problémák felhalmozódott sokasága vagyok, annyi kategóriába sorolnak mentális bajok terén, hogy már magam sem tudom hova tartozok igazán.

A fürdőbe vonszoltam fáradt testemet, hogy lezuhanyozhassak, mielőtt bedőlök hatalmas franciaágyamba, aminek a felét nem is használom alvásra, csak hentergésre.

Magammal cipeltem az alsó nadrágomat és egy törölközőt, majd ezeket ledobva a fürdő kellős közepére, ádámkosztümben a zuhany alá álltam.
A víz nagy cseppekben esett vállaimra, majd széthullva folyott végig testemen. Élveztem, hogy eláztatja bőröm és égetik a forró cseppek.
Arcomat oldalra fordítottam, majd megpillantottam az elsősegély ládát, mosolyogva gondoltam vissza arra, ahogy a férfi megkínzott azzal a fém csipesszel, nem azért mert szadista vagyok és a fájdalom a mindenem, szimplán törődött velem, jobban, mint amennyire azt én teszem saját magammal.