Valaki (JiKook) /BEFEJEZETT/

34.

Kilépve Namjoonék házából pofán csapott a kegyetlen valóság. Díszítettem, szórakoztam mégsem lettem több érzelmileg, csak átéltem valamit, ami jó volt. Részese lehettem annak a jónak, ami számomra eddig sosem adatott meg, de a sötétbe boruló este, hideg szelével könnyedén roppantja össze ezt az idillt és veszi át méltó helyét életemben; a trónt. Hirtelen a magány hívogató kezei hívnak maguk felé, melyek eddig a megbízható társaságomként és mentsváramként voltak ismertek, ám most, hogy tudom milyen nem egyedül lenni, nem csak magamra számítani ellenséges kezek azok, melyek kegyetlenül próbálnak karmaikkal szétszabdalni. Jiminre sandítok, ki remegve lépked mellettem hangtalanul.
Talán fázik a hidegben, talán fél a sötéttől..

Ösztöneim vezérelnek mindig, nem úgy működök, mint a normális emberek, sokszor át sem gondolom mit teszek csak a következményekkel találkozom vagy a tettek kellős közepén eszmélek rá arra, hogy mit is tettem. Kabátomat hirtelen leveszem és átdobom Jimin vállán, majd belebújtatom a férfit és fel is húzom a zipzárt, hogy ne csak a hátát, hanem egész lényét kellően átmelegítse a rá sokkal nagyobb téli kabát, majd a biztonság kedvéért ujjait enyémekkel összekulcsolom. Széles mosollyal reagál, és megsimítja hüvelykujjával a kezem, melyikben övé veszik el. Végre.

Sóvárogtam érintése után és ha ő nem cselekedik, hát cselekednem kell, ha nem akarok a hiánytól újra szenvedni. Felemelő érzés, hogy öt év után ismét tudom, mi is az a szenvedés, hogy meg tudom különböztetni a jelenlegi helyzetemet a szenvedéstől és próbálok ellene tenni. Jó érzéssel tölt el, hogy az érzések nélküli lelkem megtelik sok érzelemmel, melyről azt sem tudom micsodák valójában, elfelejtettem már tudni mik is azok az érzések, melyek megtöltenek, de jött Jimin és minden megváltozott, az egész világom felfordult, az elferdített idill, amit jónak véltem..rájöttem; hamis.

-Köszönöm.- suttogtam az éjszakába Jiminnek, szinte hallhatatlanul, mégis valamely részem könyörgött, hogy hallja meg, mennyire hálás vagyok neki, hogy mennyire hálás a feltámasztott lelkem.

Kissé megszorította kezemet, ezzel jelezve, hogy igen hallotta ő jól a szavakat, melyeket talán a szél jutatott el füléig, fel is fogta ő azt, csaka nem tudja, hogy reagáljon, de nekem ez épp elég. Egy jel, hogy itt van, egy jel, hogy rá számíthatok, minden egy apró kézszorításban.

-Nincs kedved a te szobádat is kidíszíteni?- hangja pajkosan szeli át a kellemes csendet, de egyetalán nem rontja a hangulatot viccelődős énje.

-Tele ragasztod postitekkel?- néztem rá egy félmosoly kíséretében, amit csak hangos nevetéssel díjazott.

A gyönyörű, nevető hangja azonnal mosolyt csal arcomra, s tejbe tökként mosolyogva próbálok kerülni tekintetét, hogy ne hallgasson abba a nevetése és hadd élvezzem még pár másodpercig. Oly' nyugtatóan hat rám, mint egy rendszeresen szerekkel élő személynek a várva várt újabb adag, függök tőle és amíg tart felhőkön lebegek a mocskos világ, mocskos utcái helyett, ahol az egyetlen fény csupán ez a srác, és még erősebbé válik ez a fény, ha a barátai is feltűnnek mellette.

Ezen a részen ahol Jiminék háza illetve az én házam található nem kell undorodó pillantásoktól félni, nem kell attól félni, hogy valaki elkap és egy sikátorban agyonver azért, mert azonos nemű kezét fogod.. itt elfogadóbbak az emberek, talán mert idősek és tudják, a szeretet teljességgel vak. Mindegy ki vagy, mindegy mi van a lábad között; ember vagy. És ember embert becsül, állat állatot, Jimin pedig egy szociopatát, és ez az, ami csodálatos. Mi nem csak két ember vagyunk, kik egymásra találtak, mi két személy vagyunk -egyikőnk a kudarc a másikónk pedig a remény- és a sorsunk akaratlanul is, de összeforrt.

A házaink előtt egy percig sem habozunk és eszünkbe sem jut olyasmi, hogy búcsúzás, hisz' megbeszéltük díszítünk. Noha én díszíteni nem fogok semmit sem, mégis jóleső érzés kerít hatalmába, hogy ez a férfi sem azt akarja; az embereket kellően ismerem és a pajkos, csipkelődős hangsúlya könnyedén elárulta, bizony nem akar ő sem díszíteni, ürügy volt csupán, hogy ne maradjon egyedül, azaz, hogy én ne maradjak egyedül, mert ő erre is figyel.

-Nem fáztál?- eszmél rá, hogy én egy pulcsiban sétáltam mellette, míg ő két kabátot viselt egyszerre.

Aggódó tekintettel mustrálja végig arcomat, miközben mindkét kezét kezembe csúsztatja és várja, hogy megadjam kérdésére az őszinte választ.

-Nem fáztam.- mosolyodom el, ahogy végigvezetem tekintetemet arcvonásain.

Kellően lágy mégis erősen férfias vonásai csalogatják a szemet, pisze orra hetykén foglalja el arcának közepét, vastag, húsos ajkai pedig vonzzák a szemet és szinte sikítják; nézz még, kóstólj meg!

Egy pillanatra lehunyom szemem a gondolatra, hogy milyen ízvilágúak is lehetnek a húsos párnácskák és milyen érzés lenne érezni a száját a számon avagy a számat a száján. Szinte látom, ahogy kissé megharapom a puhának tűnő ajkakat ő pedig elmosolyodik vehemenciámon.
Lassan megingatom a fejemet, mielőtt még a vágy eluralkodna rajtam ki kell űzni az ilyesfajta gondolatokat a fejemből.

Miután levettük a cipőt kivételesen nem egyenesen felfelé indultam, hanem a konyhába, hogy lefőzzek egy finom, eperízű teát illetve, ha esetleg itthon vannak apáék köszönni tudjak. A nappaliban egyetalán nem különleges módon apa és barátnője tanyáznak, miközben valami értelmetlen műsort néznek, melyet épp a sok borzasztó között elviselhetőnek találtak.

-Szia fiam.- mosolyog felém apa, majd a távirányítót szorongató kezét megemeli, hogy intsen egyet.

-Sziasztok, nem baj, hogy átjött Jimin?- kérdezem.

-Nem baj.- feleli nagy mosollyal azt, amit vártam és amire számítottam is.

Azóta amióta Jimin először itt járt nagyon boldogok, nem csak én, hanem ők is úgy érzik, hogy Jimin majdnem mindent megváltoztat velem kapcsolatban aprólékosan haladva. Ha azt jelenteném be, hogy ideköltözik a nálam idősebb férfi csak nagy mosollyal arcukon bólintanának rá, hiszen az érdekeimet mindig előtérbe helyezte apám. Tudta, hogy hibázott amiért reménykedni hagyott, magát okolta amiatt, hogy a fia nem barátkozik senkivel, hogy depressziós lett, majd a végén olyan, amilyen most; szociopata, akit a társadalom könnyedén kirekeszt. Én mégsem éreztem iránta haragot, ezzel, hogy mindig törődött velem, ügyelt rám és az érdekeimet mindennél fontosabbnak tartotta kellően bizonyította, hogy ő nem akart ezzel semmi rosszat, inkább a csalódástól meg akart védeni, mintsem belelökni.

-Jó estét!- köszönt napszaknak megfelelően, ugyan csak hat óra van, de sötét, szóval a logikája szerint este.

-Tegezhetsz minket bátran.- mosolyodik el apa barátnője és ez a kedves gesztus tőle halvány mosolyt csal arcomra.

Egy intést követően tovább megyek az eredeti célunk felé, hogy neki állhassak teát főzni és minél előbb letehessem a seggemet a kimerítő nap után és a hab a tortán; Jimin is velem lesz a kellemes pihenés során.

●●●●●●●●●●●
Annyeong!

Igyekeztem az új résszel, remélem tetszik nektek ez a rész is, nekem most ez is elnyerte a tetszésemet.

Kérlek kommentben fejtsétek ki gondolataitokat / véleményeiteket, tudjátok, hogy nagyon hálás lennék érte.❤

Kérdés: Ki képzelte maga elé a jelenetet amit Kook is, azaz ahogy beleharap Jiminie szájába?😝

Hwaiting srácok❤ Tartsatok ki a héten, bíztassátok magatokat,már csak három napnyi szenvedés..