Valaki (JiKook) /BEFEJEZETT/

27.

Egy teljes hét telt el azóta, hogy Jimin láthatta azt az oldalamat, amit még én sem ismertem ki igazán. Nem tudnék értelmes indokot adni arra még most sem, hogy miért sírtam, hogy miért zokogtam keservesen akkor, a próbaterem padlóján. A tükörből visszalátni a megtört fiatal énemet, kin senki sem segített egyben adott kesernyés szájízt, mégis édeskést, nevettem magamon, a szánalmas tekintetemen, a könyörgő létemen, mely a férfitől várta a segítséget, a megértést, egyszóval, hogy mindent helyre hozzon, ami már lehetetlen. Elkésett minden nemű segítség, már az alagút végén nincs állandó fény, csak a fel-fel pislákoló, de hamar ki is alszik, azt mondják a remény hal meg utoljára, hazudnak, a test hal meg utoljára, a lelkem, az érzelmeim már rég nem élnek, s jobb életben sem reménykedem már, csak létezem.

Társasági lény ugyan nem vagyok, de hétfő kora reggel lévén jelentősen rám tört az unalom a már órák óta tartó semmittevés közepén.
Ahogy eddig sem, most sem aludtam igazán jól éjjelente, a meseszép dolgok helyett a valóságot élem újra; néha eltorzítva, s határozottan nem élveztem a dolgot.
Ennek hatására egésznap kómás fejjel szoktam járkálni az iskola épületén belül, lüktet a fejem a kialvatlanságtól és szétrobbanni készül a zsivalytól, a hangos zenétől a próbákon..egyszóval időzített bombaként tengetem a mindennapjaimat, s próbálok túlélni, dr. Nam segítségével pedig meg is értettem -ha csak felszínesen is- hogy milyen érzelmek tombolnak most bennem; esetleg gyengének és esetlennek érzem magam, amiért sírni mentem, ez is egy opció a sok közül, de akárhogy is próbál rájönni, én kongóbb ürességet érzek, mint valaha, mély, szúró fájdalommal társítva.

Nemes egyszerűséggel rúgtam le magamról takarómat, s ledobtam magamról a piros pizsama felsőmet, hogy átváltsam utcai ruhára, s megvalósítsam a tervet, mely pár másodperce ült bele agyamba, s zavarja össze a teljes képet a fejemben, mint a tengerbe ejtett kavics; nincs nagy moraj, de kellő nagysággal bír ahhoz, hogy aki átéli azt összezavarja.

A fürdőszobai tükör előtt állva fáradtan meredtem vissza megnyúzott tükörképemre. Szemeim alatti fekete karikák szinte üvöltötték, hogy még alvásra lenne szükség -valószínű még most is jól kivehetőek-, de testem határozottan ellenállt, s adrenalinnal töltődött fel már csak a gondolattól is, attól, amit tenni készültem, évek óta először, hosszú évek óta először.

Jimin ugyanúgy viselkedett, mint az eset előttig, nem szólt semmit a sírásról senkinek, nekem sem emlegette, s hozta fel a témát olyan alkalmakkor, mikor nálunk próbáltunk, s más úgysem hallhatta. Egyszerűen ugyanazt a tökéletes személyt produkálta annak ellenére, hogy látott megtörni; szinte meghalni és újraéledni egyszerre.

Kabátomat nagy nehezen magamra aggattam, s hanyagul ledobtam testemet a kanapéra, miközben zsebemből kihalásztam a telefonomat. Nem sok mindenre használom; netezni utálok, közösségi oldalak idegenek számomra, hisz' feleslegesek lennének, mert a közösségnek én nem vagyok a tagja, csak kívülállóként szemlélhetem az összetartónak nem nevezhető emberkupacot, kik hatalmas békét mondanak, miközben harcolnak a békéért.. a normális emberek furcsák.
Megnyitottam az üzeneteket, ahol nem meglepő, hogy egy sem fogadott, én mégis a kijegyzetelt telefonszámra meredtem, mely az asztalon egy fecnin hevert, s elkezdtem bepötyögni, hogy megírhassam a kívánt üzenetemet.

Szinte halványan felnevettem az abszurd, jelentősen tömören megfogalmazott üzenetem láttán.
Sosem gondoltam volna, hogy én valaha üzenetet fogok írni valakinek, aki nem az édesapám.

"Ráérsz?"

Szerettem volna a helyzet abszurdsága ellenére, hogy visszaírjon nemes egyszerűséggel egy igent, hisz' nem akármilyen dolgot szerettem volna meglépni, s egyedül ez nem megy, benne viszont bíztam eléggé ahhoz, hogy vele próbáljam meg. Érzések nélkül, minden nélkül, fáradtan és kialvatlanul szerettem volna vele végre találkozni, nem mertem.
Annak ellenére, hogy tisztában voltam azzal, hogy válasz nem érkezik; legalábbis egyhamar biztosan nem mégis vártam, ismét vártam, rá.

"Ott vagyok, két perc"

A választ olvasva szívem majd kiugrott a helyéről, oly' hevesen kezdett verni, talán attól, hogy a nem várt válasz mégis megérkezett. Meg kellene köszönnöm Jiminnek, hogy az éjszaka közepén képes átsétálni -ugyan csak az utca másik felére- szinte koromsötétben úgy, hogy azzal sincs tisztában miért is jön, csak jön, mert kérdeztem, de mindezek ellenére nem tudom neki megköszönni. Állandósult az életemben a személye -ez is nagy dolog, hogy nem tárgyként- s teljesen egyértelmű, hogy nem kell hiányát éreznem, mert itt a helye mellettem, ez minimum a sokezer változásért amit magával cipel. Hiába próbálok máshogy gondolkodni, nem tudok, betegségemmel jár talán, vagy esetleg öt éve is ilyen voltam, de a köszönöm úgy forr torkomra, mint a kimondatlan, mégis élénk gondolataim. Fejembe ivódik, folyamatosan körbeleng, kísért, hogy kimondjam, mégsem vagyok rá képes, csak elnyomom magamban.

-Baj van?- rontott be szinte ajtóstul a házba Jimin, nemleges hümmögéssel ráztam a fejemet, melyet egészen addig nem láthatott, míg be nem lépett a nappaliba.

-Szeretném, ha elkísérnél valahova, Jimin.- mondtam, majd dobolni kezdtem az üveglapú, alacsony asztalon előttem, miközben vártam a válaszát.

A tévé gyér fénye s halk moraja töltötte be a szoba csendjét. Nem szólt, s én sem szóltam semmit, én azért nem, mert nem volt több mondanivalóm, Jimin agya pedig jól láthatóan még nem volt szalonképes, s próbálta feldolgozni a hallottakat.
Nem tudom, hogy min döbbent le jobban, s én sem tudom mi a legfurcsább; hogy egy pszichopata személy szeretné, ha vele tartana egy férfi, akiben bízik ennyire, vagy, hogy mindezt az éjszaka kellős közepén, hajnal félnégykor dobja fel ötletként.

-Elkísérlek, szívesen.- kedves, rekedtes hangjától kellemes borzongás futotta át testemet, s szinte epekedett a többért egész lényem.

Bólintottam, ezzel fejeztem ki talán a köszönömöt, de ezt ő felszólításnak vette, s megindult az ajtó felé, én pedig nem voltam rest követni. Tudtam, hogy az időnk véges; hisz' tanítás előtt még a cuccainkért is haza kell érnünk, aztán az iskolába, s a hely kívül esik az iskola területén, magányos, elhagyatott, abszurd, szép.

A sötét utcákon Jimin egészen közel sétált mellettem, s ha lopva felé pillantottam jól ki tudtam olvasni íriszeiből a félelmet, s a rettegést, a borzasztó, szorító érzelmeket, melyek az én szívemben is érezhetőek szoktak lenni. A gyér fényben -melyet az útszéli lámpák adtak- elénk vetődött árnyékunk, s kiemelődött mennyivel is magasabb vagyok Jiminnél, s hogy ő mennyire alacsony. A számomra nyugtató közeg számára nyugtalan volt mindvégig, s ugyan hallhatatlanul, de jól észrevehetően fohászkodott, hogy minél hamarabb elérjük a célként kitűzött végpontot, mely egészen idáig számára nem volt ismert, számomra pedig nagyon is ismeretlen volt. Tudtam, hogy ide akarok jönni, tudtam, hogy végre meg akartam ezt lépni, de nem ismertem a helyet, nehezen jutottam el idáig, ehhez a kis padhoz, mely tökéletes rálátást nyújt arra, amit szeretnék látni.

-Szép volt?- Jimin hangja hirtelen szelte ketté a beállt csendet s gondolatfoszlányaimat szerte kergetve várt válaszomra.

-Nem ismertem.- halványan elmosolyodtam, majd figyelmemet a virágoknak szentelve tovább vártam, hogy kérdezzen, vagy hallgasson, ha akar.

-Most szép.- mosolyodott el Jimin, majd felállt s megsímogatta az általam szemmel tartott virágok szirmait, melyek bársonypuhaságú ujjai között kissé meggyűrődtek, majd újra eredeti formájukat öltötték magukra.

-Hmn.- bólintottam, közben folyamatosan magamban kutakodva afelől, hogy mit is érezhetek, hogy megnevezhessem a bennem kongó űr fájdalmasságát.

-Miért jöttünk anyukádhoz, Kook?- húsz évem óta először járok itt.

_______________
Annyeong!
Neharagudjatok a kimaradásért, nekem ez a rész többet mond, mint az összes többi, így nehéz volt megfogalmaznom. Persze más-más az érték rendünk, nektek nem feltétlen ez mondja a legtöbbet, de kérlek értsétek meg a lassú írás okát.

Remélem sikerült legalább egy picit is átadnom a hangulatból, elgondolkodtatni benneteket és hasonlók.
Kommentben a gondolataitokat / véleményeiteket várom a fejezettel, esetleg az egész könyvvel kapcsolatban.
HA valami nem világos nyugodtan kérdezzetek, spoilerezni nem(!) fogok semmikép, szóval csak a most homályos részekre kérdezzetek, ha van ilyen.😃

Kitegyem még a héten a SOPE fici prológusát?

Hwaiting srácok!❤