Valaki (JiKook) /BEFEJEZETT/

17.

Nagyot nyújtózva néztem körbe, hogy mégis mitől gémberedhettek ennyire el végtagjaim, hiszen szemeimet még a vinnyogó ébresztő előtt nyitottam ki.

Hunyorogva lestek körbe, majd egy halk morgással konstatálom, hogy bizony nem a szokásos környezetben aludtam, hanem a nappaliban, össz-vissz talán két órát.

Lerúgtam magamról a takarót, majd telefonomat feloldva szívinfarktus tört rám, bő fél óra és kezdődik az első óra. Szitkozódva rohantam fel az emeletre, miközben hajamba turkáltam, hogy ezzel is elfogadhatóbb formát öltsön.
Szobámba rohantam volna, ám az egyenletes szuszogás a táncteremből meggátolt.
Fejbe csaptam magamat, majd fénysebességgel teremtem Jimin mellett, és kezdtem el finoman rúgdosni oldalát.

Nehezemre esik, hogy ne egyre erőteljesebben rúgjak belé, ám tűrtőztetem magamat, hiszen most sajnos ennél is akad fontosabb dolgom, még pedig az, hogy időben beérjek a táncórámra, amiről nem késhetek, hiszen a tánc mindig támaszom, bűn lenne ha késnék.

-Hagyj már.- motyogta, majd az amúgy nem éppen kényelmes padlón valami kényelmesebb pozíciót próbált felvenni az eddiginél.

Nem elég, hogy a házamba is könnyűszerrel bejutott, még itt is aludt egy szerencsétlen véletlennek köszönhetően.
Azthiszem ő egy komplett idióta, de nem nekem fog ez fájni a végén.

Egy erősebbet rúgtam, mire feljajdult, és öröm volt hallani, hirtelen robogtam hátra a zenelejátszóhoz, hogy valami elfeledtesse a beteges vágyaimat, melyeket tökéletességén öröm lenne kiélni.

Visszafordulva egy elég érdekesen kinéző sráccal találtam szembe magamat. Hunyorgott a hirtelen ért fényhatástól, homlokát ráncolta, ahogy próbálta bemérni helyzetét, illetve a fájdalomtól torzult el arca.
Igazából nem tudom, hogy a rúgás okozta-e a fájdalmát, vagy a kényelmetlen fekvőhely, ahol egész éjjel feküdt, de elnézegetném ezt a kifejező arcot reggeltől estig is.
Felszisszent a fájdalomtól, ahogy derekához ért, engem pedig maga alá gyűrt a vágy, s testem esdeklett, hogy láthassa a fájdalmas pontot. Talán lila folt tarkítja hófehér bőrét, vagy esetleg egy piros csík jelezné fajdalmának vonalát..gyönyörű is lenne.

Odaléptem es feltűrtem pólóját, ő pedig szűz kislányokat megszégyenítő módon húzódott el és vált pirossá arca. Azért ennél többet vártam tőle. Letettem tervemről, majd felálltam és szobám felé vettem az irányt.

-Fél óra és kezdődik az óra.- fordultam vissza, majd szemeibe nézve mondtam erőltett higgadtsággal.- Ha miattad kések, megöllek.

Ízlelgettem a kimondott szót, mely gondolataimban már annyiszor megjelent, de még sosem ejtettem ki ezt. Tartottam tőle, hogy talán ezzel is összemorzsolom a láncot, mely a szörnyetegemet tartja vesztegen, de mégis jóleső érzés futott végig gerincemen, hogy kimondhattam, a férfi viszont csak felhorkant majd mellettem elhaladva kitrappolt a helyiségből, így utána kullogtam.

-Kinyithatnád.- próbálta lenyomni már sokadjára a szobám ajtaját.

Idegesen nézelődtem ide-oda, nem akartam válaszolni, már oly sokszor mondtam el neki érthetően, hogy nem..feleslegesen meg minek jártassam a számat.

-Adj már ruhát Kook!- kiáltott rám és szemeiben a düh játszott, az egyetlen érzés, melyet én is tapasztalni tudok a vágyon és a semmisségen kívül.

-Nem mehetsz be.- mondtam haláli nyugodtsággal, majd eldőltem a falnál.- Húsz perced van még, hogy kezdjél magaddal valamit.

A férfi betegesen felnevetett és a fejét kezdte rázni, akár egy félbolond.

-Egy hullát tartasz?- emelte fel kíváncsian egyik szemöldökét, de sütött róla az undor.

Nemlegesen megráztam a fejemet, majd belöködtem a fürdőszobába, és bezártam ajtaját a táncterem kulcsával, hiszen a házban mindennek ugyanolyan kulcsa van, kivéve a szobámnak. Persze, a szobám ajtaját sosem zárom magamra, túl óvatoskodó vagyok, és rettegek saját magamtól.