Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Balázs ~ 4.fejezet

Az első hetem a Kossuthban meglehetősen jól telt. Nagyjából mindenkivel összebarátkoztam, kivéve Áronnal. De ma végre sikerült elcsalnom egy kávézóba és kicsit jobban is megismerhetem. Igaz, hogy gőzöm sincs hová megyünk, mert alig ismerem a várost, de azt mondta hogy tud egy jó helyet, szóval rábólintottam. Debrecen utcáin sétálva mindent megfigyeltem. Az üzleteket, az autókat, az embereket. Annyira új volt nekem minden, és rólam köztudott, hogy imádom az új dolgokat. Annyira elbambultam, hogy észre sem vettem hogy Áron megállt, ezért véletlen neki mentem és szegény majdnem eldőlt.

- Héé, figyelj már a lábad elé - mondja duzzogva. - Ez lenne az.. A kedvenc kávézóm az egész városban. Remélem neked is elnyeri a tetszésedet. - Biztos vagyok benne - mondom határozottan. 

-Szóval, miért fontos neked ennyire hogy megismerj, - teszi fel hirtelen a kérdést Áron. - Hát igazából én mindenkivel jól kijövök.. Szerintem mindenki kedvel, rajtad kívül.. És reméltem, hogy ha eljövünk kávézni picit jobban megszerettetem magam veled. 

Nagyjából másfél órán át beszélgettünk, a létező összes témáról beszéltünk ami csak az eszünkbe jutott, aztán megtörtem a sima, átlagos kis beszédhelyzetet és felvetettem egy jóval izgalmasabb témát, a csajokat.

- Ééés.. Neked van barátnőd?, - vetem oda neki hirtelen a kérdést. Láttam, hogy nagyot kortyolt a dupla csokis capuccinojába, majd csöndesen annyit felelt, hogy nincs. Vártam hogy ő is megkérdezze de nem tette. Sőt miután feltettem a kérdést a szemkontaktus is elveszett. Úgy látszik nem ez a kedvenc témája. 

- Nos, köszönöm hogy eljöttél velem kávézni, nagyon örülök hogy jobban megismerhettelek - mondom kicsit bátortalanul. - Eljönnél velem a kollégiumig? - teszi fel hirtelen a számomra igencsak meglepő kérdést. - Hát persze! - felelem mosolyogva. 

A kollégium nem volt valami messze, most már értem miért ez Áron kedvenc helye. Nincs túl messze, a környék  is csendes és autókat is alig látni. Amikor elérjük a fő portát, Áron felém fordul. - Csak hogy lásd, tényleg kedvellek, felajánlom hogy bejöhetsz és megnézheted a kolesz szobám,- jelenti ki furfangosan. Nem tudtam mire véljem, lehet hogy máris ennyire megkedvelt? Belemegyek, lássam mi is a kis terve. - Hmm igazán csábitóan hangzik, válaszolom némi röhögéssel a hangomban. 

A folyosón senki nem volt, Áron szerint a Kazinczy Gimibe járósoknak még délutáni tanitás is van. Ez de gáz. Egyre haladunk előre, majd megállunk a 114-es számú szoba előtt. Áron előveszi a kulcs csomóját, ami tele van mindenféle kulcstartókkal. Van rajta Eiffel torony, a Pisai ferde torony, sőt még egy apró óriáskerék is helyet kapott. Mikor beléptünk, elképesztő látvány fogadott. Én mindig is úgy képzeltem el a kolesz szobákat hogy ilyen ultra kicsik, amiben semmi sincs egy ágyon és egy asztalon kívül. Azonban ez a koli totálisan felülmúlta minden gondolatomat. Hatalmas szoba 2 darab ággyal, 2-2 szekrény, az előtérben mosdó kagylók, mindenkinek saját asztal, szék és polcok. A földön gyönyörüen csillogó padló, a vakolat hibátlan és az egész szoba meseszép világos kék szinüre kifestve.

- Nem semmi ez a hely, - mondom Áronnak meghökkenve. - Hát igen, állam bácsi jó sok pénzt adott a kolesznak szóval volt miből gazdálkodni. - Melyik a te ágyad?, - teszem föl a kérdést ravaszul. - Miért akarod te azt tudni? - kérdezi Áron szintén ravaszsággal a hangjában. - Háát, tudod eléggé kiváncsi ember vagyok. - A jobb oldali az enyém, - mutat rá a szépen megvetett ágyára, amin kilóméterekről is látni az óceános huzatot. Úgy veszem észre Áron igazán kedveli a kék dolgokat. Oda sétálok az ágyához, és ledőlök rá. - Héé, megengedtem? - kapja fel hirtelen a vizet. Elindul mérgesen felém, de hirtelen megbotlik a saját papucsában és egyenesen rám zuhan. A testünk összeért, a feje a mellkasomon landolt. Pár másodpercig nem emelte fel, de aztán lassan megtette és a szemembe nézett. Nem tudtam hogy mit akar csinálni, nem mertem egy szót sem szólni. Még csak most veszem észre hogy milyen szépen csillan meg a fény sötétkék szemein. 

- Balázs.. Én.. - kezd bele a mondandójába - majd lassan elkezd közelebb hajolni. Hirtelen valaki belép a szobába, majd már csak az utazótáska koppanását halljuk a padlón. Áron azonnal leszáll rólam, majd én is felálltam az ágyáról. - Erik.. te mit keresel itt? - teszi fel a kérdést Áron a számomra idegen srácnak. - Bejöttem, mert az orvos szerint meggyógyultam, - feleli Erik. - Áron, szerintem én megyek, köszönöm hogy megmutattad a kolesz szobád, - mondom sietve. Mikor kiérek a szobából Áron utánam fut. Kikisért a fő portáig, majd megszólalt. - Ne haragudj azért ami odabenn történt.. - mondja leszegett fejjel. - Nyugi, semmi nem történt, nincs mit sajnálni - felelem vigasztalóan. Valamit akartál mondani ha jól emlékszem, még az ágyban. - Igen.. Azt akartam mondani, hogy.. Nagyon örülök hogy megismertelek - mondja halkan, közben pedig szokás szerint a földet pásztázza. - Én is örülök,- mondom, majd búcsút intek.

Tudom ám, hogy nem ezt akarta mondani. Láttam a szemében a szikrát.  Most már értem, hogy miért viselkedett úgy velem. A szeme mindent elárul.. Totál belém van zúgva..