Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Máté ~ 30.fejezet

El sem hiszem, hogy sikerült. Eszter hangátalakítós trükkje sikerült és most az állomáson várjuk a vonatunkat, aminek hála néhány óra múlva már otthon is leszünk. 

- Azonnal telefonáljatok ha megérkeztetek és már a saját szobáitokban toljátok a csetet - adja parancsba Sanyi bá, mire mi csak remegve biccentünk, hisz majd megfagyunk, elvégre január vége van. A vonatunk megérkezett végre, iparkodva fölszállunk búcsút intve a havas hegyeknek és a tanárúrnak. 

Még csak délután 4 van de már alig látni valamit. Most tisztára egy horror filmben érzem magam, minden megvan hozzá. Sötétség, vonat, 3 szereplő. Már csak az a kérdés ki hal meg először és milyen oknál fogva. 

A nagy merengések közepette el is felejtkeztem pár percre Áronról, aki mostanában nincs túl jól, s ezért most haragszom magamra. Nem tudom, hogy mikor és miért vált fontossá ez a kis ratyi srác, de nem akarom hogy baja essen. 

- Áron, minden rendben? - kérdezem aggodalommal teli hangon, miközben a sápadt arcára nézek. - Igen ne aggódj, minden oké - mondja egy enyhe mosollyal az arcán. Eszter szokás szerint valamin ügyködik, hiszen a laptopja ki sem szakad a kezéből.- Eszti, most éppen melyik nagyvállalat rendszerét töröd fel? - kérdezem vigyorogva. - A NASA-t, mondja szemrebbenés nélkül mire én csak meresztem csodálkozva szemeimet. - Ah Máté, be ne vedd már baszki, csak egy beadandót csinálok bioszra - neveti el magát a lány, mire én is nevetésbe kezdtem. 

Ahogy egyre távolodunk, egyre jobban kezdem elhinni, hogy tényleg megúsztuk az egészet. - Várjatok, ha mi most haza megyünk akkor holnap mennünk kell iskolába? - kérdezem döbbenten. - Mégis mit gondoltál, hogy majd otthon fogunk meredni? - kérdezi végre nevetve Áron. - Hát akár... - mondom kissé nyafogva. - Oké fiúk, fejezzétek be, még legalább 6 óra vonatozás vár ránk. Előbb érjünk haza egy darabban, aztán tervezgessetek - mondja a főnökasszony. 

- Nem igazán szeretek erről beszélni, de szerintetek tényleg megúsztuk? - teszem fel még mindig idegesen a kérdést. - Értem igazán nem kellett volna embert ölni - nyögi ki halkan Áron. - Hidd el Máté sem tervezett megölni senkit - vágja rá reflexből Eszter.  Hirtelen hatalmas csend vette át az uralmat a kabinban. Egyszerűen senki nem tudott mit mondani. 

Néhány órára elszunyókálhattam, egy elég nagyra sikeredett koccanásnak köszönhetően sikerült felébrednem. - Mi a fene volt ez? - kérdezem ijedten. - Megkellett állnunk mert a hótól nem tud tovább haladni a vonat. Néhány órát csúszni fogunk - mondja nagy lazasággal Eszter. - Te soha nem ijedsz meg semmitől? - kérdezem kissé idegesen. - De, szinte mindentől. Csak jól tudom kezelni a helyzetet - válaszolja szintén akkora lazasággal, hogy már nehezemre esik felfogni. - Hol van Áron? - nézek az üresen lévő helyére. - Pár perce ment ki a mosdóba. Lehet megkellene nézned minden oké e vele. - Te most megpróbálsz lekoptatni? - kérdezem duzzogva Esztit. - Ugyan dehogy - mondja nevetve a lány, mire én morcosan kimegyek. 

Amikor belépek a mosdóba nem látom Áront sehol. - Áron, itt vagy? - kérdezem suttogva. - Igen, hamarosan megyek - szólal meg az ismerős hang az egyik fülkéből. - Minden rendben veled? - kérdem aggódva, s ekkor fedezem fel hogy a fülke ajtaja nincs bezárva. - Most benyitok oké? - s meg sem várva a választ, már benn is vagyok. Áron csak ül, s bámul rám. Még csak le sem basz amiért bejöttem. - Nem vagyok jól Máté.. - szólal meg keserű hangon. - Gyenge vagyok, járni sincs erőm, alig tudom felemelni a kezeimet és a fejem is rettenetesen fáj - mondja gyatrán. 

- Ne aggódj, ha hazaérünk elmegyünk orvoshoz. Kapsz egy kis gyógyszert és pikk pakk jól is leszel - próbálom nyugtatni. Ekkor azt veszem észre, hogy keze az enyém felé nyúl, ezért engedem, hogy megfogja. - Köszönöm, hogy itt vagy.. - mondja gyenge hangján, majd megszorítja a kezem. 

Amikor visszaérünk a kabinunkba Eszti csak mosolyogva néz ránk. - Remélem védekeztetek, ugye tudjátok hogy az AIDS-be bele lehet halni? - neveti el magát a lány. Áron totálisan elpirult én meg csak flegmán bámulok rá. - Ha ennyire érdekel mit csináltunk, hát elmondom, hogy nem azt amire gondolsz - vetem oda neki, majd egy lépéssel odébb állok Árontól, ami láthatólag kissé szomorkodva fogad. 

A vonatunk nem sokkal ezután elindult, és hála a 2 órás késésnek, hajnali egyre értünk Budapestre, ahol a szüleink már vártak ránk. Ezek után még laza 220 km kocsikázás várt ránk Debrecenig. - Hát legalább igy most már tuti nem kell holnap iskolába mennünk - mondom vigyorogva, mire Eszti elhúzza a száját, Áron pedig nem is figyel, csak bámul ki a sötét ablakon. Sok mindent nem hiszem hogy lát az éjszaka közepén, noha az autópálya szépen ki van világítva. 

Kezemet lassan az övére teszem, s akkor felém fordítja tekintetét, majd egy halvány mosoly ül ki az arcára. Megnyugtat az érzés, hogy lassan hazaérünk, és megúsztuk ezt az egészet. 

* E közben a hírekben * : Fagyott testet találtak az Olaszországi síparadicsom egyik szórakozóhelye mögötti telken elásva. A 20as éveiben járható férfi néhol csonttörést szenvedett, de orvos szakértők szerint a jég és a hó kitűnő hibernációt adott a testnek, ami elég volt ahhoz hogy életben tartsa. A következő napokban mindent megtesznek az állapota javulásáért, addig pedig a rendőrség gőzerővel nyomoz a tettes vagy tettesek után. Már az is kiderült, hogy azon az estén amikor vélhetőleg a bűncselekmény elkövetésre került, kitöröltek néhány videófelvételt a biztonsági kamerákról, ami szintén bűncselekménynek minősül.