Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Máté ~ 32.fejezet

                                                                1 hónappal később

Itt a tavasz. Alig vártam már, hogy véget érjen a tél, a fagy és a szenvedés. Eddigi életem legrosszabb tele volt ez, rettegtem hogy az olasz rendőrség mindenre fényt derít és további életemet a rácsok között fogom leélni. Ami  a legjobban meglep az az, hogy a srác nem tett feljelentést. Talán azért mert tudja, hogy Áron is feljelentené őt szexuális zaklatásért? Vagy mert nem emlékszik semmire arról az estéről? Minden esetre talán jobb, ha soha nem tudom meg a választ. 

Mindenem megvan amire  szükségem van. Csodás barátok, a legnagyszerűbb szülők és Áron.. Egy ideje már küzdök ezzel magamban, de most már nem akarok tovább várni. Érzek iránta valamit, amitől utálom magam. Nem tudom egy srác hogy tud ilyen érzéseket kiváltani egy másikból. Beszélnem kell vele erről. 

El is indultam megkeresni, mikor pedig rátaláltam éppen telefonált. Nem akartam zavarni ezért megálltam a fa mögött és várakoztam. Eszemben sem volt hallgatódzni de egyszerűen túl hangosan beszélt. - Igen anya, biztos hogy bevettem a gyógyszert és nem, nem akarok még haza menni. Anya nem kérheted ezt.. A barátaimmal akarok lenni ameddig tehetem.. Majd beszélünk, szia! 

- Milyen gyógyszert szedsz? - lépek elő a fa mögül, ezzel meglepve a fiút, aki csak mereszti rám a hatalmas kék szemeit. - Te hallgatództál? - förmed rám a srác. - Nem tehetek róla, túl hangosan mondtad a magadét - vágok vissza. - Csak a vitaminokról beszéltünk, ha már rákérdeztél.. - mondja Áron csendesen, de nem néz a szemembe. - Hazudtál már ennél ügyesebben is - vetem oda neki.

Látom a szemeiben, hogy valami nincs rendben vele. Már hetek óta ezt látom, de mindig kitalált valamit. Most már tudni akarom az igazat. - Áron.. Csak annyit kérek, hogy légy velem őszinte - mondom harsány hangon, s közben az ajkait pásztázom. - Máté minden rendben velem, tényleg.. Most órára kell mennem, de délután elmehetnénk valahová - mondja vidámságot színlelve, noha már tapintani tudnám a szenvedését. 

- Órák után a suli előtt találkozunk - mondom, majd lelépek. Válaszokat akarok és ha Áron nem adja meg, majd megadja más. Elsétáltam a kórházig, ahol pár hete Áronnal a vizsgálatokat végezték. Elmegyek a rendelőhöz amelyiknél korábban is voltunk és bekopogok. 

- Miben segíthetek fiatalember? - kérdezi egy idős pasas. Már biztosan elmúlt 60. - A barátom erdeményeiről szeretnék érdeklődni. A neve Nemes Áron. - Ön családtag? - mert csak családtag vagy Áron személyesen veheti át a vérvizsgálat eredményeit. - A barátja vagyok - mondom mosolyogva, mire az orvos csak bambán néz. - A pasija, a szerelme, ajh ne játsza már meg magát. Velem szokott szexelni, igy már érti mi vagyok én neki? - mire az orvos majdnem kiejti a papírokat a kezéből. Miután kifantáziálta magát és felocsúdott átadta a papírokat, ezek után pedig mint a villám, úgy tűztem onnan. 

Remélem megérte ellógnom a tesit ezekért a szar papírokért. Belenéztem, és ami ott fogadott mérhetetlen dühvel töltött el. Szerettem volna ha Áron magyarázza el, ezért siettem is vissza a sulihoz. Áron már az iskola mellett várt rám, amikor pedig meglátta, hogy lángoló fejjel közeledek felé máris elkezdett idegeskedni. - Gyere csak barátom, azt hiszem van mit megbeszélnünk - mondom neki és a pulcsijába markolva már húzom is magam után. 

Egy kevésbé zsúfolt sikátorba viszem, ahol szinte megsem fordul az ember. Csoda, hogy egyáltalán van aki tud a létezéséről. Áron vallatására tökéletes helyszín. Mérges vagyok, forr a vérem. Legszívesebben megütném. - Szerintem van olyan szoros kapcsolatom veled, hogy megérdemeljek annyit, tudjam mi van veled. De szemmel láthatóan te ezt egyáltalán nem igy gondolod. Nem akarsz mondani nekem valamit Áron? Tényleg nincs beszámolni valód? - kérdezem haraggal teli hangon, miközben a szikrázó szemeimmel kékségeibe nézek. 

Szemei megtelnek könnyekkel, behúzza kezeit a vastag szürke pulcsijába majd csak a földet nézi. Nem akartam kiabálni vele, de hogy gondolta azt, hogy egy ilyen információt hallgat el előlem? - Máté.. Tényleg rettenetesen sajnálom.. Kérlek bocsáss meg - motyogja végül. - Bocsássam meg, hogy nem mondtad el, hogy haldokolsz? Mikor akartad elmondani Áron? A halálos ágyadon? Vagy ott is csak kitartóan kampányolnál a kis állitásod mellett, miszerint nincs semmi bajod? Komolyan? 

Kétfajta érzés kavarog most bennem. Dühös vagyok, rettenetesen dühös. Azonban iszonyatosan félek is.  Félek, mert belegondolni sem merek mi lenne velem, ha ez a srác nem lenne mellettem. Már hónapok óta marjuk egymást, és noha tagadja, ő is tudja hogy van valami több kettőnk közt. És ezt most csak adjam fel? 

- Gyere ide.. - mondom most már én is szipogva, mire a srác egészen elém lép. - Nézz rám - adom ki a parancsot és ujjaimmal megemelve az állát, felvesszük a szemkontaktust. Kékségei könnyekkel teltek, már csak arra várnak, hogy felrobbanjon a gát. Szorosan magamhoz ölelem, kezemet a fejére teszem és beletúrok göndör fürtjeibe. 

- Nem foglak elveszíteni.. Nem akarom, hogy elemenj - suttogom, mire csak még jobban szorít. -Szeretlek Áron.. Kérlek.. Maradj velem..

Nem válaszol, lehet, hogy jobb is igy. Hiába van tavasz a természetben, ha a szívemben eluralkodott a sötét, véget nem érő tél.