Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Balázs ~ 18.fejezet

Az életem teljesen megváltozott az elmúlt hetekben. A balesetem miatt teljesen kitörlődtek az emlékeim és bármennyire is próbálom nem tudom őket újra előhívni. A legutolsó emlékeim még abból az időből valók, amikor Pestre jártam suliba. Ebben az új iskolában is nagyon rendes mindenki, de nagyon szokatlan is. Áron szerint meleg vagyok. Vagy legalább is biszex. Valamint azt is elmondta, hogy a baleset előtt együtt jártunk. Kicsit nehéz megemészteni ezeket az információkat, hisz Pesten én még Annával jártam. Áron nagyon kedves velem, viszont egyáltalán nem próbálkozik. Talán nem is szeretett és így legalább nem kell visszaszereznie.

Ezek a gondolatok jártak a fejemben míg sétáltam az utcán a kollégium felé. Áronnál maradt a sálam és elvileg november óta nem kértem vissza. A kolit meglátva próbáltam néhány emléket felidézni de nem igazán akart összejönni. Áron már a bejáratnál várt engem a kis bőröndjével.

- Na végre, már azt hittem sosem jössz! - mondja morcos hangon. - Bocsánat, kicsit elkalandoztam ide fele jövet - felelem sunyin. - Igen neked mindig máson jár az agyad, mint amin kéne - vág vissza nevetve, mire én is elnevetem magam. - Gondolom most mész haza - dobom fel a témát a bőröndjével szemezgetve. - Igen, sajnos haza kell mennem, ahol hallgathatom a szüleim veszekedését még a szünet és az ünnepek alatt is - mondja szomorúan. Hirtelen megcsörren a telóm, az anyám keres. - Ne haragudj ezt fölkell vennem: -Igen tessék? - Szia Balázs. Képzeld a cégünk kapott egy 2 hetes ajándék utazást az ünnepekre. És 2 hét alatt körbeutazunk néhány európai országot, de sajnos csak az alkalmazottak vehetnek részt. Felhívom a nagyit hogy elmehetsz e hozzá az ünnepekre jó? Igazából nem lepődtem meg mert tudom milyen anyám, mindig kihagy mindenből. - Anya ha nem lenne probléma én egyik osztálytársamnál tölteném a szünetet - eközben pedig Áronnal szemezgetek aki nagy szemekkel figyel engem. Anyám elfogadta az ajánlatomat. Már csak az a kérdés Áron szeretné e ha náluk Karácsonyoznék.

- A telefonban rólad beszéltem.. Ha igazat mondtál és valaha szerettelek akkor.. Azt csak vissza lehet hozni nem? Áron majdnem elájult miközben ezek a szavak elhagyták a számat. - Írtam anyának és azt mondta jöhetsz! - mondja boldogan majd szorosan megölel. - Tényleg szeretnéd ezt az egészet velem? - kérdezi a fülembe suttogva. - Talán - felelek sunyin, de természetesen igenre gondolok. Nekem azonban haza kell ugranom néhány cuccomért, majd az állomáson találkozunk. Búcsút intettünk egymásnak aztán hamar haza siettem. Összepakoltam a legfontosabbakat aztán egy óra múlva már a vonatunkat vártuk Áronnal. Áron még a peronon piszkálta a karkötőjét, amit a vonaton sem hagyott abba, gondolom ez azt jelenti hogy ideges.

- Ha jól sejtem, nem voltam még nálatok - szólok oda neki huncutul. - Igen, igazad van.. És most nagyon ideges vagyok hisz 2 hétig fogok egy fedél alatt lakni a szerelmemmel, aki fiú. A szüleim pedig nem tudják, hogy biszex vagyok szóval remélem nem sülök be - válaszolja Áron aggódó hangon. Próbáltam megnyugtatni. Eddig vele szemben ültem de most már mellette. Kezemet a combjára teszem majd a szemébe nézek: Ne aggódj, minden rendben lesz - mondom határozottan, majd perverzül rákacsintok. És amúgy lesz külön szobám vaaagy..? - ismét perverz pillantás, mire Áron tetőtől talpig elpirult, aztán elnevette magát.

Mikor megérkeztünk, Áron apja már az állomáson várt minket. Bevallom kicsit ideges vagyok, noha Áron nem is a szerelmeként mutatott be. Jó látni, hogy jó kapcsolatot ápol az édesapjával, hisz egész úton arról mesél, hogy mi történt vele a suliban és a koliban. Ahj, hogy nekem mennyire hiányzik az én édesapám... 

Mikor megérkezünk a lakásukhoz, akkor egy csodaszép zöld udvar fogad, egy kis tavacskával a végén. Mindenhol virágok és kertitörpék hevernek, rendszerezettlenül de meg és nagyon cukin elrendezve. Amikor belépek a lakásba, Áron anyukája rögtön sütivel és gyümölcslével kinál. Gyönyörü a nappali, barackvirág sárga szinü falak, mindenféle kép és disz a falon. Ami viszont a legjobban érdekelt, az egyértelmüen Áron szobája. Amikor belépek nem egy tipikus büdös fiú szoba tárul elém hanem egy nagyon szép és rendezett. A falak égszinkékek, kis égőkkel van szinte mindenhol kidíszítve. Az ágya fölött pedig egy imádni való idézet olvasható, meseszép betűkkel oda festve: "Minden napot úgy élj meg, mintha az lenne az utolsó". Kezdek rájönni, hogy a régi énem miért szeretett bele ebbe a srácba.

Az édesanyja megmutatta nekem a szobám, ami nem más mint a vendégszoba. Teljesen megfelel az elvárásaimnak. Miután kipakoltam, megvacsoráztunk majd Áron szülei elmentek vásárolni ,tehát kettesben maradtunk a lakásban. 

- Remélem jól érzed magad nálunk - mondja Áron kipirult arccal. - Ennél jobb helyen nem is lehetnék - felelem pimaszul. Rengetegszer rám néz, folyton engem bámul. Több mint 3 hete nem csókoltam meg, biztosan hiányzik már neki. - Áron én.. Nagyon köszönöm, hogy itt tölthetem a Karácsonyt.. Veled.. Majd közelebb lépek és megfogom a tarkójánál. Lassan közelebb húzom magamhoz, megfogom ujjaimmal az állát és lassan közelebb hajolok. az ajkainkat milliméterek választják el egymástól, amikor Áron elhúzza magát. - Mi az..? Már nem szeretnéd? - kérdezem szomorkásan és csalódottan. - Dehogynem, csak nem itt - mondja a kipirult pofijával. Odahúz engem a bejárati ajtóhoz, majd a fagyöngy alatt érzelmesen megcsókol. Az ajkai akár a pillecukrok, finomak és puhák. Órákon át tudnám ezt csinálni, hihetetlenül jó érzés. 

- Örülök, hogy az emlékeid hiányzása ellenére újra belém tudtál szeretni - mondja a kis vörös fejével Áron. Szorosan magamhoz öleltem, majd magunkra teritettem egy meleg takarót. - Számtalanszor képes lennék beléd szeretni - mondom mosolyogva, aztán újra csókot lopok. - Ez lesz a legjobb szünet a világon, már most látom.