Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Balázs ~ 16.fejezet

Hol vagyok? Olyan nyugodt itt minden.. Minden csöndes. Talán csak nem a tengert hallom? Annyira jó érzés ahogy a nap meleg sugarai játszadoznak a karjaimon. De hová lett mindenki? Miért vagyok egyedül? De várjunk csak... Egyáltalán.. Ki vagyok én?

------------- eközben a való világban -----------------

- Kapcsolják rá a lélegeztetőre! Alig lélegzik!! Ki kell tisztítanunk a sebet! - Doktor úr megállt a szíve! - ÚJRA ÉLESZTÉST MOST! 1, 2, 3, MEHET. 1,2,3, MEHET! - Újra működik a szíve.. Most már jól lesz. 

------------------------------------------------------------

Az a kisfiú ott olyan mint én.. Ez pedig talán az első napom az iskolában? A nyolcadik végi ballagásom.. A Pesti barátaim.. Apa halála.. A költözés.. Az új iskola.. Ahh szétmegy a fejem.. Mégis mi a fene történik velem?? Várjunk.. Ki vagy te? Áron.. Te vagy az? Kérlek segíts.. Ne.. Ne menj el kérlek. Ne hagyj itt.

------------------------------------------------------------

- Doktor úr, gyorsul a szívverése!! Nyugtatóra van szüksége! - Adjanak neki a legerősebből! Még csak most jön a műtét..

* E közben a váró teremben *

- Áron könyörgöm nyugodj meg, nem soká bemehetsz hozzá! - mondja Eszter ideges hangján. - LÁTNI AKAROM ŐT, NEM TÖRTÉNHETETT BAJA! ENGEDJENEK BE HOZZÁ, A KURVA ÉLETBE! - ordítom zokogva miközben Balázs anyukája és egyik ismerőse lefogva tartanak a székben. - Nyugodj meg kérlek, Balázs jobban lesz, fel fog épülni! - próbál meggyőzni az édesanyja. Már lassan 2 órája várunk, amikor végre kijön az orvos, aki Balázst operálta. 

- Az operáció sikeres volt. Ha kimegy az altató hatása, bemehetnek hozzá. - mondja az orvos, mire hatalmas kő esett le a szivemről. Egész végig cikáztak a gondolataim, hogy vajon mi lehet Balázzsal, a percek óráknak tűntek. El akartam hinni hogy jól van, de sehogy sem akart eljönni az a perc amikor végre láthatom. 

Nagy nehezen 2 óra várakozás után bemehetett 1 valaki. Az anyukája tudta mennyire fontos nekem, igy nem volt kérdés, hogy én megyek be először. Nagyon halkan és idegesen belépek a fehér kórházi szobába, ahol majdnem elhánytam magam a sok klór szagtól. Balázs becsukott szemmel pihen a kórházi ágyán, bármelyik percben felébredhet. Amikor lassan elkezdi kinyitni a szemeit, odalépek az ágya mellé és megfogom gyengéden a kezét. 

- Szia Balázs.. Hogy érzed magad? - kérdezem könnyekkel küszködve. - Ahh a fejem.. Hol vagyok? - kérdezi Balázs fájdalmas hangon. - Minden rendben lesz életem... Itt vagyok veled és soha nem engedem el a kezed. Miután ezeket a szavakat kimondtam Balázs elhúzta a kezét. - Nem tudom ki vagy... Kérlek.. Ne érj hozzám. Azt hittem ott kapok infarktust. Nem tudtam mit felelhetnék neki. Kitört belőlem a sirás majd kimentem a folyosóra ahol Eszter nyugtatgatott Balázs anyukájával karöltve.

Az orvos még jó pár vizsgálatot elvégzett, és olyan dolgot állapitott meg, amitől azt hittem ott halok meg. - Sajnálom, hogy ilyen katasztrófát kell közlenem, de Balázs.. Maradandó agykárosodást szenvedett. Az elmúlt 2-3 de akár 4 év is kieshetett neki. Nagyon minimális esély van arra, hogy valaha is visszatérnek az emlékei. Nem akarok negativan hozzá állni, de lehet hogy ez az esély egyenlő a nullával. 

Nem tudom elmondani mi kavarog most bennem. Egy világ dőlt össze. Mindent amit eddig Balázzsal felépitettem a nullával vált egyenlővé. A nevemet sem tudja, nem ismer, és ami mindennél rosszabb.. Nem szeret. 

Teljesen összetörve sétáltam vissza a kollégiumba. Enni nem birtam, ahogy aludni sem. Egész végig azon agyaltam, hogy nem veszithetem el azt akit a világon mindennél jobban szeretek. Másnap nem mentem iskolába, elmentem a kollégium orvoshoz, hogy fáj a fejem és hányok ezért nem szeretnék iskolába menni. Kaptam is egy szép kis igazolást. Ami a legjobban meglepett, hogy Balázs anyukája felhivott és azt mondta menjek át, mert Balázst haza engedték a kórházból. 

Összeszedtem minden lelki erőmet és lassan elcsoszogtam a lakásukig. Amikor Balázs anyukája beengedett, megbeszéltük, hogy ha Balázs nem szeretne tovább beszélgetni akkor majd ott kell hagynom. 

- Halihó.. Bejöhetek? - kérdezem gombócokkal a torkomban. - Te vagy a srác a kórházból igaz? Gyere nyugodtan.. - mondja félénk hangján. Lassan odalépek az ágyához és a szemébe nézek. - Tényleg nem tudod ki vagyok? - kérdezem, majd megfogom az állát. - Álmodtam már rólad.. De nem tudom ki vagy - mondja könnyes szemekkel. - Balázs.. Áron vagyok.. A szerelmed.. - mondom én is lassan már könnyezve. - Nem... Én nem vagyok meleg.. Nem tudom ki vagy. De most kérlek menj el. 

A szavai mint a tüskék, hatoltak belém. Ez egy nehéz menet lesz.