Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Balázs ~ 20.fejezet - KÖTETZÁRÓ

Igazán boldog vagyok, hogy itt lehetek Áronnal. Amikor balesetet szenvedtem soha nem hittem volna, hogy lesz mellettem egy olyan ember mint ő, aki majd ennyit segit nekem. 

A tegnap éjszaka kicsit durvára sikeredett, sikerült úgy szétharapdálnom Áront, hogy most fedheti el a sebeit, nehogy a szülei észre vegyék. - Ne haragudj Áron, nem akartam ennyire durva lenni - mondom, miközben egyik kezemmel a tarkómat vakarom, a másikkal pedig magamhoz húzom. - Semmi baj, már annyira nem is fáj - mondja Áron álmos hangján. 

Szerencsére nem bukott le, jól lealapozta a sebeket, szinte láthatatlanok lettek. Teltek a napok, mi pedig rengeteg mindent csináltunk együtt, video játékoztunk, sétálgattunk, elmentünk vásárolni, esténként meg persze szórakoztunk is kicsit kettesben.

Egyre gyorsabban közeledett a szilveszter, Áron nagyon pörög, biztosan szeret ilyenkor bulizni egy jót, bár nem épp ő a legnagyobb partiarc (hiszen az én vagyok ). Áron általában szerette a szilveszter estéket a szüleivel otthon tölteni, de idén szeretne elmenni bulizni. Én pedig nem leszek az elrontója. 

Délután 5 óra van, lassan elkezdünk készülődni. Imádom ahogy Áron próbálja belőni a belőhetetlen haját és egy csomót bénázik a tükör előtt. De minden egyes mozdulata tetszik. Annyira örülök, hogy van egy ilyen ember az életemben, aki ennyire szeret és persze én is szerethetem. 

Gyorsan én is elkészültem, majd 6 előtt pár perccel már indulhattunk is. Ahhoz képest hogy Áron falusi, nem tudok betelni a látvánnyal. Születésem óta városi vagyok és ez a környezet teljesen új nekem. Mintha egy teljesen új világ nyilt volna a számomra. Áron szülei kitettek minket a szórakozóhely közelében és az orrunkra kötötték hogy ne csináljunk semmi hülyeséget. Ugyan mégis mi féle hülyeséget tudnánk pont mi csinálni? 

A szórakozóhely kívülről nem volt túl nagy szám, de amikor beléptünk teljesen új és meglepő látvány fogadott. Az egész hely tele volt újévi dekorációkkal, a poharaktól a tányérokon át a falakig, minden fel volt díszítve 2018-as matricákkal, rajzokkal, emblémákkal. Áron és én leültünk beszélgetni, először csak egy kólát rendeltünk hisz nem akartam hogy az este elejét kiütve kezdjük. Egyre csak gyültek az emberek, a dj is tette a dolgát és 7 körül beindult a buli. Volt füstgéptől elkezdve buborék fújóig minden. Bevallom, még Pesten sem voltam ilyen király szórakozóhelyen. 

2017 legjobb zenéi és remixei szóltak lehetetlen volt nem táncolni. Közel 1000 ember táncol ugyanazon a helyen ugyanabban az időben. Tiszta fesztivál feelingje van az egésznek. Annyira elszórakoztam hogy egy idő után esett csak le hogy Áronnal elhagytuk egymást, pedig esküdni mernék hogy az elején még együtt táncoltunk. 

Éppen Áronra vadásztam, amikor elkezdett csörögni a telefonom. Édesanyám 6 nap után úgy döntött, hogy végre felhiv. Én viszont nem szándékozok beszélni vele, ezért kinyomtam a telefont. Legalább 10x hivott, de sebaj 10x nyomtam ki. Végül megtaláltam Áront a teraszon ahogy az éppen akkor kezdődő hó hullását nézi. 

- Na mi az hogy csak úgy lelépsz? Engem nem is hívtál te piszok - vetem oda neki miközben átölelem.- Csak levegőzni akartam egy kicsit.. - mondja különös hangon. -Valami baj van? - kérdezem most már kellő komolysággal. - Nem.. Nincs semmi.. Miért lenne? - mondja a könnyeivel küszködve. - Áron. Szeretlek. Kérlek legyél őszinte - majd finoman megsimogatom az arcát, aztán az állát megemelem az ujjaimmal. - Nem akarom, hogy elmenj.. - mondja, majd kitör belőle a sirás, közben szorosan magához ölel. - Áron ne butáskodj, miért mennék el? - kérdezem most már egyre feszültebben. - Kérlek vedd fel az anyukádnak a telefont - mondja a könnyeit törölgetve. 

Erőt veszek magamon és elkezdem anya számát keresni a telefonomban. Miután megtaláltam, nagy lélegzetet véve rányomtam a hivás gombra. Azonnal felvette. - Balázs te vagy az fiam? - szól bele anya siró hangon. - Igen anya mi történt? - kérdezem remegő hangon. - Kisfiam.. Kérlek nyugodj most meg.. - mondja anya, amivel egyre csak növeli a bennem lévő ideget. - Anya könyörgöm mondd már el. - Az apád életben van.. Az aki meghalt a tüzben.. Nem ő volt.. 

Azt hittem ott kapok infarktust.. Az apám több hónapja halott.. Aztán most azzal jönnek nekem, hogy mégsem ő halt meg a tüzben? - Kisfiam azonnal menj Debrecenbe, én is oda megyek, már nem vagyok messze. Pestre kell mennünk amilyen gyorsan csak lehet. 

Kinyomtam a telefont, majd szorosan magamhoz öleltem Áront. - Nagyon szeretlek, ugye tudod? - kérdezem könnyes szemekkel. Áron nem felelt, csak hozzám bújt és olyan szorosan ölelt mint még talán soha. 

Megkértem, hogy hivja fel az édesapját, hogy jöjjön értünk, aki pár percen belül meg is érkezett. Otthon villám gyorsan összepakoltam a dolgaimat és készen álltam az útra. - Nagyon szépen köszönöm a vendéglátást.. Nagyon jól éreztem magam és sajnálom, hogy pont most okozok kellemetlenséget önöknek.. - Ugyan Áron, ez egy nagyon komoly dolog, teljesen jogos hogy elkell menned.- mondja Áron anyukája. - Bármikor szivesen látunk. - mondja mosolyogva, majd megölelt. 

- Áront még behívtam a szobájába pár percre. Ahogy beléptünk, szenvedélyesen, de mégis a legszomorúbban csókoltuk meg egymást. - Nem birom ki ha elveszítelek.. - mondja szomorúan. -Nem veszítesz el.. Hamarosan visszajövök - mondom határozottan, majd újra szorosan magamhoz ölelem és megcsókolom a homlokát. 

Megkértem Áront, hogy maradjon otthon az anyukájával, ne kisérjen ki az állomásra. Megigertem, hogy amint oda érek rögtön felhivom. 

Azt mondják minden kezdet nehéz, de szerintem a befejezés, vagy legalábbis a szünetelés még nehezebb. A valóságban a búcsúzáskor soha nincs filmzene, nincsenek lelassított mozdulatok és jól megfogalmazott mondatok. Csak kapkodás, zűrzavar, fojtogató gombóc a torokban és az érzés, hogy egy perc múlva véget ér minden. Ezek a gondolatok jártak a fejemben, miután elbúcsúztam Áron édes apjától és a vonatomra vártam. Nincs is ennél jobb dolog. Állni a peronon a sötétben, várni az új évet, de előtte visszatekinteni. Nehéz elmenni, itt hagyni azt akit a legjobban szeretek. De mégis boldog vagyok, mert  ha tényleg él az apám, akkor ez az egyik legnagyobb ajándék, amit az élettől kaphatok.

Nos emberek ez lenne az első kötet vége. Köszönöm mindenkinek aki eddig kitartóan olvasta Áron és Balázs történetét :D. Ha hiszitek ha nem, nehéz megállni. Ez még közel sem a vége, de mégis úgy érzem, hogy itt egy időre pontot kellett tennem a történet végére. Hamarosan érkezik a második kötet (még ezen a héten). Remélem ott is velem tartotok majd, s még egyszer köszönöm mindenkinek a kedves szavakat, hozzászólásokat, vagy csupán azt hogy elolvastad! :) <3                                                                                                                                                -aboywithamask