Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Áron ~ 31.fejezet

Hazaértem.  Jelenleg semmi nem foglalkoztat jobban csak az, hogy ledőlhetek a saját ágyamra és kipihenhetem ezt a pár napot. Holnap szerda lesz, a többiek lehet nem mennek be a suliba, de nekem muszáj. Úgy érzem, hogy egyetlen napot sem veszíthetek most már. 

- Minden rendben fiam? - kérdezi anyukám az ajtóban állva. - Igen anyu.. Kérsz nekem egy beutalót holnap délutánra a debreceni orvosomhoz? Ja és jó lenne ha megkérnéd aput, hogy reggel vigyen be a sulihoz. - Fáj valamid? - kérdezi anya idegesen. Nem akarom, hogy miattam aggódjanak, igy is van elég bajuk. - Nincs semmi, csak elmennék egy általános szűrésre, hisz tudod az sosem árt - füllentek anyukámnak, pedig közben szétakar robbanni a fejem.

Gyorsan megfürödtem, majd fogat mosni készültem, amikor hirtelen meglátom a csepegő vércseppeket az orromból. Mi a fene? Megbolondult a szervezetem vagy mi a tosz? Papírzsepiből csavartam kis hengereket és azokat dugdostam az orromba, míg végül elállt. 

Amikor lefekvéshez készülődök, váratlanul megcsörren a telóm. Máté az, meg is lepődök rendesen. - Igen? - kérdezem lepetten de kicsit örülve is. - Rendben hazaértél? - kérdezi, de hallom a hangján ahogy mosolyog. - Tudom hogy nem ezért hívtál, szóval bökd ki mi kéne - mondom pimaszul. 

- Ennyire nehezedre esik elhinni, hogy érdekel mi van veled? - kérdezi csipkelődve. - Jól vagyok. Holnap megyek iskolába, úgyhogy már aludnom kéne - próbálom lekoptatni - de nem veszi a célzást ezért még legalább fél órán át beszélgettünk. - Hé Áron - mondja csendesen. - Hm? 

- Örülök, ha jól vagy - mondja, majd elköszön és lerakjuk a telefont. Nem tetszik nekem ez az egész. Kezdek olyasmit érezni Máté iránt, ami miatt egyszer már kaptam egy pofont az élettől. Nem akarok szerelmes lenni, nem nekem való. Visszagondolva az előző szavaimra, tökre úgy hangzottak mintha valami öregember mondta volna. 

Az éjszaka mintha percek alatt elmúlt volna, hatkor már csörgött is a telefonom. - Biztos akarsz már ma iskolába menni? - kérdezi édesanyám csöndben a szobámba lépve. - Igen anya, nem akarok lemaradni - mondom nyűgösen. - Rendben fiam, az orvoshoz délután 4-re kell menned, ne késs majd el és rögtön hívj ha bármit megtudsz - szól aggódva édesanyám. 

Miután felöltöztem, fogat mostam, majd ettem pár falatot és siettem is apuhoz a kocsiba. Apámmal soha nem volt meg köztünk az apa-fia kapcsolat, nagyon keveset beszéltünk mindig, s ez most sincs másképp. A fülesemmel hallgatok zenét az első ülésen ülve, apámat pedig mintha nem érdekelné, hogy néma csöndben kell 40 percet levezetnie. Igazából most már nem is alakulhat ki köztünk szorosabb kapcsolat. Ha 16 év alatt nem történt meg, akkor már úgy vagyok vele, hogy nem is érdekel.

A kolinál kiszállok a kocsiból, kiveszem a bőröndömet, majd elbúcsúzok apámtól. Jó újra Debrecenben lenni. Hiányzott a környék és kicsit az emberek is. Miután lepakoltam a cuccomat, már mennék is a suliba amikor egy ismerős hang szólít meg a folyosó végéről. - Jó újra látni Áron! Nagyon jól tudtam kihez tartozik a hang, kicsit meg is lepődtem rajta, majd rögtön megfordultam. - Erik? Hát te mi járatban vagy erre? - kérdezem a régen látott barátomat. 

- Gondoltam megnézem mi újság a kolival mióta kiköltöztem - mondja vigyorogva. - Ha ha, nagyon vicces. Jó neked, hogy megszabadulhattál a börtöntől - mondom zsörtölődve. - Láttam, hogy most jöttél vissza nemrég. - Igen, sí táborban  voltunk a sulival és tegnap jöttünk haza - mondom kissé verejtékezve. Nem volt most kedvem elmesélni az egész sztorit, igy is késésben vagyok. - Jó volt látni. Meddig leszel még a városban? - Csak ma, holnap már megyek is vissza Szegedre - mondja sóhajtva. - Azért kicsit hiányzik Debrecen, ugye? - Nem is hinnéd mennyire. 

Ezek után elköszöntünk egymástól, majd siettem a suliba. Meglepődtem, hogy 2 saroknyit sem fordultam, de már fáradt voltam. Biztos nem pihentem ki magam. Mikor végre beesek a főbejáraton, Mátéba és Eszterbe futok. - Éreztem, hogy ti is bejösztök ma - mosolygok rájuk, ők azonban nem voltak túl vidámak. Félrehívtak és már bele is kezdtek. - Kiderült, hogy a pasi nem volt meghalva - kezdi suttogva Eszter - tegnap este benne volt a hírekben, hogy csak sokkot kapott és hibernálódott  a jég alatt. A rendőrség most gőzerővel nyomoz - mondja aggódva Eszter, Máté pedig idegességében a kezét piszkálja. - De nem kell aggódnotok, hisz minden nyomot eltüntettetek, plusz ha a pasi vall is, feljelenthetem szexuális zaklatásért - próbálom nyugtatni az ideges barátaimat. - Remélem igazad lesz - mondja Máté, majd mind elindulunk a termünk felé, ugyanis megszólalt a csengő. 

Az órák lassan teltek, már nagyon vártam a délutánt, hogy mehessek az orvoshoz. Szeretném tudni mi a fene bajom van. A nap végén Máté jön oda a szekrényemhez, majd megfog a karomnál fogva és beránt a legközelebbi mosdóba. Szőkésbarna haja tiszta kóc, szemeiből az aggodalom árad, teste szinte remeg. - Nagyon félek Áron - mondja, majd szorosan magához ölel. - Nem akarok börtönbe menni, túl helyes vagyok hozzá. A vén patkányok tuti engem használnának szex babának, azt meg nem bírnám ki - mondja idegesen, mire elnevetem magam. 

- Gyere el velem orvoshoz, addig is legalább eltereled a figyelmedet - mondom, majd beletúrok gyengéden a hajába. Bólintott és már indultunk is. Az utcán sétálva végig beszélgettünk, egyáltalán nem olyan a kapcsolatunk mint amikor megismerkedtünk, aminek nagyon örülök. 

- Remélem nincs semmi komoly bajod - mondja a kezemet piszkálva, míg a váróteremben ücsörgünk. Jól esik, hogy törődik velem, de tudtam, hogy valami baj van velem és hogy ez most nem egy szimpla megfázás. 

A vizsgálat szinte mindenre kiterjedt, vettek vért is és mindent alaposan megvizsgált az orvos. - Mikor lesznek eredmények doktor úr? - kérdezem idegesen. - A vérvizsgálat eredményére kell pár napot várni, viszont a többi vizsgálat eredményét tudom közölni. Nem akarlak megijeszteni, de nincsenek túl jó híreim Áron.. - mondja szomorúan az orvos. 

Miután közölte mi van velem, ide adott néhány papírt, s már kinn is voltam a váróban, ahol Máté várt rám. - Nos, mit mondtak?? - kérdezi aggódva. - Semmi komoly, csak influenza - mondom Máténak, majd szorosan magamhoz ölelem, még a könnyem is kicsordul. 

Nem mondtam igazat neki. Nem tudnám elmondani neki, mert igazából még én sem fogtam fel, hogy haldoklom.