Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Áron ~ 17.fejezet

Hetek teltek el..., hosszú hetek. Az életem a normális fázisból teljesen kibillent, romhalmaz lettem testileg és lelkileg egyaránt. Balázs állapota nem javul, nem jönnek elő az emlékei, engem pedig ez teljesen felemészt. A baleset óta alig tudok enni, a szüleimmel is megromlott enyhén a kapcsolatom, mivel nem voltam velük őszinte. A kollégiumban rengeteget baszogatnak, csak mert én nem cigarettázok, nem drogozok és rendes dolgokat csinálok a szabadidőmben. Soha senkinek nem mondtam még de ez kicsinál lelkileg és az alapvető problémáim mellett nem igazán hiányoznak nekem ezek a dolgok. Itt vagyok Karácsony előtt 4 nappal de a szivemben nem hogy szeretet és béke honol, hanem fájdalom és szomorúság. Az utolsó tanitási nap előtt állok, legalább jön a szünet és kitudom pihenni magam.

Reggel van. Érződik a természetben hogy tovább lépett. A hőmérséklet 2 fok alá esett, az utcákon kopasz fák állnak, a dér pedig lassan mindent elemészt. Soha nem szerettem a telet, mindig az elmúlás, pusztulás, befejezettség érzetét keltette bennem. Nem is értem, hogy egy olyan szép ünnep, mint a Karácsony, hogy tud egy ilyen borzasztó évszakban helyet foglalni.

Amikor beérek a suliba, Eszter pattan oda mellém. - Áron, minden rendben veled? Annyira egyedül vagy mostanság.. Tudom hogy nagyon bánt ami történt, engem is nagyon megérintett.. De tudd hogy rám mindig számíthatsz - mondja Eszti fájdalommal teli hangon. Éreztem a szavaiból és a kisugárzásából hogy komolyan beszél. - Nagyon sajnálom, hogy ennyire elkülönültem mostanában.. Megígérem hogy ezen változtatok mostantól - mondom egy ál mosolyt csalva az arcomra.

Az óra kezdete előtt 10 perccel, nagyon meglepő dolog történt. Balázs 2 hét után először jött suliba. Ugyanúgy állt ott, mint szeptember elején , magabiztosan, határozottan. Tudom, hogy ez nem szeptember és azt is tudom, hogy most nem szabad olyannak lennem mint akkor. Látnia kell hogy akarom őt. - Balázs gyere ülj le ide, itt szoktál ülni matekon - intek oda neki. Lassan odajön, majd lepakol mellém. - Örülök, hogy újra láthatlak.. - mondom harsány hangon és érzem ahogy az arcom kezd megmártózni a ''vörös szószban".  - Jó kiszabadulni a szobámból.. Két hétig ki sem jöhettem szóval most igazi áldás hogy iskolában lehetek - mondja mosolyogva. Imádom amikor mosolyog.

Eltelt az első óra, most pedig a tesi következik. Szokás szerint most is megvártam míg a többiek átöltöztek, hogy ne kelljen tolongani az öltözőben. Meglepetésemre Balázs átöltözés után ott maradt az öltözőben. Csöndben beosonok és lepakolom a cuccom egy üres helyre.  - Ha most kezdesz el átöltözni, bele fog lógni az órába - mondja Balázs figyelmeztető hangon. - Igen én is tudom, de a tanár már megszokta hogy mindig kések. Ahogy te is mindig velem késtél, még a baleseted előtt - mondom zsörtölődő hangon. 

Tesi órán a bemelegités után szabad elfoglaltság volt, én a futást választottam, szóval kimentem a kinti nagy pályára. Az idő elég becsapós volt és tiszta latyak volt minden, de nem érdekelt. Az egyik sarkon azonban nem figyeltem és megcsúsztam, majd elvágódtam. Nagyon ügyesen sikeresen tudtam esni, mivel vérzésig horzsoltam a jobb lábamat. Lassan becsoszogtam a mosdóba és elkezdtem kimosni a sebet. Pár perc múlva Balázs jelenik meg mögöttem. 

- Végig néztem a kis akciódat az ablakból, nagyon szépen sikerült elesned - mondja gúnyos hangon. - Nagyon vicces, hogy pont az szólal meg, aki egész tesi órán semmit sem csinál - szólok vissza neki. Semmit nem felelt csak, vágott egy fura fejet. Lehet azt hiszi, hogy amiért szeretem őt, majd nem fogom oltogatni. Egyszer csak azt veszem észre hogy lehajol mellém. - Teljesen rosszul csinálod. Ha ennyire dörzsölöd, csak még több kárt csinálsz - mondja komoly hangon, majd elővesz egy zsepit, bevizezi és elkezdi lassan és gyengéden törölgetni. - Lehet, hogy nem épp a legkellemesebb érzés, de legalább alapos - mondja nevetve. Én nem érkeztem nevetni, néha-néha felszisszentem, de mégis éreztem hogy jó kezekben vagyok. 

Miután befejezte, felálltunk majd a szemébe néztem és csak annyit mondtam, hogy köszönöm. - Tudod mi a vicces? - teszem fel neki a kérdést. - Mi? - kérdezi somolyogva. - Az, hogy ez az a hely, ahol először megcsókoltál - felelem kevésbé vicces hangon. - Hmm, akkor dolgoznom kell a romantikus vonásaimon, ha egy mosdóban csókolok meg először embereket - mondja, majd egymásra nézünk és elnevetjük magunkat. Balázs lassan közelebb lép és megérinti az állam. 

- Lehet, hogy igazad volt és tényleg szerettelek. - mondja határozott hangján, majd közelebb hajol és az ajkaink majdnem összeértek. Aztán megállt. - Ne haragudj, nekem ez most még nem megy.. - mondja, majd sietve kirohan a mosdóból. Egyszerre voltam boldog és csalódott. A lelkem hosszú hetek után először tért át újra a boldog fázisba. És nem meglepő, hogy ezt Balázsnak köszönhetem