Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Áron ~ 11.fejezet

Az őszi szünet nem is lehetett volna ennél unalmasabb. Anyáék elég gyakran veszekedtek, úgyhogy inkább a kutya sétáltatásba menekültem. Balázst is felhívtam szinte minden nap, és nagy nehezen eltelt ez az 1 hét. Anyával és apával is tök jól kijöttem, kár hogy ők egymással már kevésbé.

Vasárnap mikor visszaérkezek a kollégiumba, Erik már ott volt. Boldog voltam, hogy egyre jobb a kapcsolatom vele. Már egyáltalán nem veszekszünk, rengeteget dumálunk. Mintha a bátyám lenne akit mindig is akartam.

Ma pedig hétfő reggel van és Balázs előhúzta a "legaranyosabb romantikus pasi" kártyát és hozott nekem egy szál vörös rózsát, aminek nagyon örültem. Tesi után nagy nehezen becsoszogok a 10-es terembe és leülök a szokásos helyemre.

Ahogy hallom, új német tanár érkezett a suliba. Nem vagyok nagyon izgatott, mert igazából nem érdekel ki tanítja a tantárgyat, a lényeg hogy azt jól tegye.Miután becsöngettek, leraktam a fejemet a padra és csak vártam. Néhány perc múlva belépett a tanár. Amikor megláttam, mintha az áram rázott volna meg, úgy tértem magamhoz. Fiatal, magas, fekete hajú és sötét zöld szemű férfi. Hozzá hasonló tanár nincs is az iskolában. Feszülős , világoskék inget visel és egy feszes sötétkék nacit.

- Sziasztok! A nevem Szabó Krisztián és én leszek az új német tanárotok - mondja a tanár úr fiatalos hangján.Nem lehet több 25-nél. Olyan szinten figyeltem rá, mint még eddig egyetlen tanárra sem, ittam minden szavát.Óra végén a tanár megáll az asztalom előtt és rám néz.

- Tetszett az óra? - kérdezi olyan hangon, hogy azt hittem elolvadok.- I..igen.. - felelem hebegve. - Ennek igazán örülök Áron - mondja, majd megveregeti a hátam. Nem tudom elmondani milyen érzés járta át a testem, de nagyon bizsergető volt. És máris tudja a nevemet. Óra után mindezt elmeséltem Balázsnak, aki nem fogadta ezt valami kitörő örömmel, sőt meg is ijedt.

Vége a napnak, Balázs úgy döntött ott marad röpi edzésen szóval egyedül ballagtam ki a suli épületéből. Hírtelen egy kéz tapintását kezdem el érezni a vállamon. Megfordulok és a látvány ami akkor fogadott lesokkolt. Szabó Krisztián volt az.

- Szia Áron! - mondja mosolyogva - merre tartasz? -kérdezi érdeklődve. - Jó..jónapot tanár úr.. A.. villamos megállóig megyek..- felelem hebegve, és éreztem hogy úgy elpirulok, hogy bármikor lángra lobbanhatna a fejem. - Az szuper, én is arra tartok, ha nem baj elkísérlek - ajánlja fel kedvesen. Köpni nyelni nem tudtam, csak bólintottam egyet. Sétálgatás közben Krisztián hírtelen megszólal:- Ennyire szégyellős vagy , vagy csak én nem vagyok szimpatikus? - kérdezi nevetve. - Neeem.. Ne haragudj , csak.. Mármint ne haragudjon.. - motyogtam össze vissza.

Teljesen elszégyelltem magam. Krisztián elnevette magát, majd elém állt. - Nem zavar ha tegezel. Neked megengedem, de az iskolában ne tegeződjünk - jelenti ki, majd kacsint egyet.

Kavarog bennem egy csomó érzés. Szégyen, lenyűgözöttség, döbbenet, izgalom és még sorolhatnám. - Kérlek ne haragudj, hogy ennyire.. nyomi vagyok - mondom Krisztiánnak letört hangon, mire újra elneveti magát. Tetszik hogy ilyen vidám. - Jaj te fiú, hogy miért vagy ennyire imádni való  - mondja nevetve. Akaratlanul is elmosolyodtam, hisz nagyon jól estek ezek a szavak főleg az ő szájából.

Miután elkísért a villamoshoz én az állomás felé mentem, mert Balázs is a buszmegállóhoz fog menni előbb utóbb, Krisztián azonban az Egyetem felé ment. Kezet fogott velem, amitől egyszerűen majdnem felrobbantam. Mikor a buszmegállóhoz értem, alig voltak páran ezért leültem és elkezdtem zenét hallgatni. Hírtelen már csak azt veszem észre, hogy valaki álmomból ráz föl. Lassan kinyitom a szemeimet és észrevettem hogy Balázs az.

- Hé Áron, te buta. Elalszol egy megállóban? És ha kiraboltak volna? Ahj te gyerek.. - mondja Balázs aggódó hangon. - Szia manó, jó volt az edzés? - kérdezek rá, figyelmen kívül hagyva amit az imént mondott. - Igen, nagyon jó volt, csodálkoztam hogy nem néztél meg.. Mint máskor.

- Ne haragudj, csak már nem bírtam a suliban lenni. Rajtad kívül szinte senkim nincs és én nem akarok mindig rajtad lógni.. - felelem, mire Balázs közelebb lép és megcsókol. Nem számít hogy hányan, és kik látnak. Olyan erősen és érzelmesen csókolt, hogy akkor éreztem először igazán hogy tényleg van értelme az életemnek. - Soha ne hidd azt, hogy a terhemre vagy! - jelenti ki Balázs határozott tekintettel és hanggal. Mindennél többet jelentesz nekem, és mindig vigyázni fogok rád - mondja kellő komolysággal.

Megérkezett a busz, búcsút intettem Balázsnak, majd vissza sétáltam a kollégiumig. Az idő már nem a nyári nap fényében tündököl. Mindenhol látni az ősz fojtogató nyomát, ahogy lassanként megöli a természetet. Minden kopár, hideg van, még a felhajtott nadrágom szárát is kénytelen vagyok lehajtani, mert a hideg már csipkedi a bokámat is.

A kolesz szobámba lépve Eriket pillantom meg amint épp könyvet olvas és zenét hallgat. Csodálkoztam, hogy nem a hangfalain bömbölteti, hanem fülest használ. Mikor lepakolok az ágyamra, leveszi a fülest és rám néz. 

- Milyen volt a napod? - kérdezi érdeklődve. - Egész jó volt - feleltem unottan. Jött neked egy csomag míg nem voltál itt - mondja Erik alázatos hangon. Meglepően átvettem a kis dobozkát, hiszen soha nem szoktam ilyesmit kapni. Óvatosan kinyitom, majd egy lélegzetelállítóan szép karkötő látványa fogadott. Nem tudtam mit szóljak hozzá, elakadt a lélegzetem is. Egy kisebb kártyácska is lapult a dobozban, amin ez állt "Annak, akit a legjobban szeretek - B " . 

Nem találtam szavakat. Balázs vajon mennyi pénzt költhetett erre, ez olyan mintha tömör arany lenne. Láttam Erik arcán a kiváncsiságot, tudtam hogy ideje elmondanom neki, hogy mi is a helyzet. 

- Erik.. - kezdem harsány hangon - tudod év elején láttál egy sráccal itt a szobánkban.. Nos ő azóta a fiúm lett... Órákon át meséltem neki és rengeteget beszélgettünk. Elmondta, hogy egyáltalán nem itél el, aminek nagyon örültem. 

Másnap reggel az első órám a német volt, de előtte találkoztam Balázzsal a szokásos helyen, a szekrényeinknél. Pont egymás mellett vannak, micsoda véletlen. 

- Jó reggel szerelmem - mondja Balázs, majd egy puszit nyom az arcomra. Nagyon csodálkozom, hogy ennyire nem zavarja más emberek véleménye. - Jó reggelt neked is, majd én is megajándékoztam egy puszival. Elé álltam és felnéztem rá a nagy szemeimmel. 

- Balázs, nem kellett volna olyan drága ajándékot venned.. - mondom szomorúan. - Ugyan már Áron.. Valamivel megkellett ajándékoznom téged, hiszen egy hónapja együtt vagyunk. Azt hittem ott ájulok el. Annyira lefoglalt tegnap Krisztián, hogy teljesen elfelejtettem, hogy Balázzsal egy hónapja jöttünk össze.

Könnybe  lábadt a szemem, majd Balázsra borultam és csak sirtam. Hatalmas fájdalom járta át a lelkem. Nem tudtam a szemébe nézni. Csak szoritottam és sirtam, ő pedig szorosan ölelt. Majd a csengő hangja választott szét minket, én pedig könnyes szemekkel indultam el a tizes terem felé.