Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Máté ~ 24.fejezet

Ez az Eszter nem is olyan szörnyű mint amilyennek hittem. Amikor a kávézóba értünk kezdtem minden hitemet elveszíteni, de amikor tök jó kis beszélgetés alakult ki a végére, akkor újra elkezdtem bízni ebben a dologban. De talán felszedek még 1-2 csajt, azt majd a legjobbat megtartom. Tudom hogy jó lesz ebben a suliban, főleg hogy ott van az az Áron gyerek. Most, hogy megtudtam a kis titkát alig várom, hogy visszaélhessek vele. Tudom, nem a legszebb dolog, de amit akarok, megszerzem! És én Áron tiszteletét akarom, azt, hogy érezze az alárendeltséget, hogy én felette állok.

 Már egy hét telt el azóta, hogy itt vagyok, szeretném tovább élni a szenvedélyemet, a kézilabdát. Beiratkoztam a kézi csapatba és ma lesz a felmérésem. Nem kétséges, hogy bekerülök e, hisz van hozzá elég tehetségem. Na meg ha nő az edzőm, a tipikus félmeztelen kártyát is képes vagyok bevetni. Ahogy belépek a tesi terembe, senkit nem látok ott. Túl korán jöttem volna? Hirtelen egy labda érdes ütését vélem megérezni a fejemen. Felnézek a karzatra és Áront fedezem fel egy gúnyos mosollyal az arcán.

 - Mi az, csak nem kézis leszel? - kérdezi csípős hangján. Nem tudom miért de valahogy megnevettet. Annyira elhiszi, hogy menő és nagy fiú, közben pedig csak egy álarc mögé bújt kisfiú. - Igen, képzeld eléggé vágom a kézit. Egy lépésre voltam az országos válogatottól, de a sok utazásunk miatt nem tudtam volna aktívan részt venni az edzéseken, versenyeken. - Talán passzívan ment volna, ha már aktívan nem - mondja a srác majd ördögien elneveti magát. - Ha ha ha ez ilyen buzis poén? - vágok vissza egy elfojtott undorral az arcomon. Áron arca ekkor teljesen elvörösödik, mint egy időzített bomba, várom mikor robban. Hírtelen eltűnik a karzatról, aztán megjelenik előttem. A szeme forr a dühtől, az arca lángokban ég.- Oh na mi az, csak nem rosszat szóltam? - teszem fel sunyin a kérdést. - Te rohadék - mormogja az orra alatt. 

- Egyáltalán nincs jogod igy hivni - mondja haragban izzó hangon.  Látom ám, mi a gyenge pontja. Azt hiszem sikerült elég ügyesen rátapintanom. - Úgy hívlak ahogy akarlak - mondom a lehető legmagabiztosabb hangon. A srác nem felel, a földet bámulja és egyértelmüen a legütősebb visszavágáson jár az agya. - Remélem úgy fejbe ver egy labda, hogy nem kelsz fel többet - mondja mérgesen, majd elviharzik. Azt hiszem ezúttal én nyertem. 

Az edzés egyáltalán nem volt megterhelő, ezek amatőrök hozzám képest.  Amikor izzadtan leérek az öltözőbe, szanaszét heverve találom a cuccaim. A pólóm a terem másik végében, a nadrágom felcsavarva a fogasra, az övemből masnit kötöttek az egyik csőre. Amint össze szedegettem a ruhadarabjaimat egy cetlit is megpillantok a földön. "Ezt a buzizásért, köcsög". Sejtettem, hogy az a kis nyomi csinálta, de ezen csak mosolyogni tudok.

Edzés után, mint mindig elmentem kajálni, a csapattársaim tök rendesek, elhivtak magukkal kajálni. Debrecen egyre szebb. Most hamar sötétedik, még csak 5 óra van de már alig látni valamit. A fények nagyon szépek, örülök, hogy ebbe a városba jöttünk.

Másnap reggel szakadó hóesésre ébredek. Lassan január vége van, örülök hogy még van hó, de bezzeg Karácsonykor nem esett semmi. Oké, hogy én Hawaii-n karácsonyoztam... de akkor is. Ahogy a suliba sétálok, szinte már felkap a szél, olyan erős és durva sebességgel fúj. Már éppen lépnék be a suliba, amikor hallom, hogy mögöttem hatalmasat esik valaki. Gyorsan oda kapom a fejem, aztán kitör belőlem a nevetés. Áron próbál feltápászkodni, de nem sikerül neki. Úgy néz ki mint egy táncoló kacsa a jégen, aki mindig seggre ül.

- Na mi az balfaszkám, nem sikerül felállni? - kérdezem vigyorogva. - De igen sikerül, nem kell a segitséged - mondja durcás hangon. - Ki mondta, hogy segiteni akarok? - szólok oda ismét beoltva őt. Aztán látom, hogy már a sirás szélén áll, ezért odanyújtpm neki a kezem, mibe erősen belekapaszkodik és nehezen lábra áll. - Csak szólok, ezek a könnyek azért jöttek elő, mert a hideg csipi a szemem, nem azért mert sirok - vágja hozzám, aztán beviharzik a suliba. Ez a srác annyira nyomi, hogy azt nem lehet szavakba önteni. Mivel én egy évvel idősebb vagyok, igy hála az égnek nincsen egy közös óránk sem. 

A nap végén egyszerre végzünk, előttem megy ki a suliból és ismét elesni készül, ugyanott ahol reggel, de most odalépek gyorsan és elkapom mielőtt eltaknyolna a jégen. - Hát..., hogy nekem mindig megkell mentenem a segged - mondom a fejemet csóválva. Most viszont nem egy flegma arc fogad, hanem olyan nagy szemekkel bámul rám, mint még eddig soha. Mikor sikerül felállnia megköszöni gyorsan aztán tovább siet. Különös egy fazon, az már biztos.