Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Áron ~ 27.fejezet

Az a szemét minden egyes kimondott szavamat megérdemelte. Még hogy rá vágyok, meg hogy a testét akarom meg a többi baromság. Nem tagadom, nem rossz pasi de túl sokat képzel magáról. Most is játssza itt a nagymenőt, hogy majd ő lelép. Hát akkor Isten áldja, én biztos nem fogok utána menni könyörögve, hogy bocsásson meg. 

Épp a ruháimat és a többi cuccomat pakolom ki amikor Eszter csörget meg telefonon.  - Szia, na milyen a szobád? - kérdezem elszontyolodott hangon. - Egynek elmegy, nem túl nagy de majd elférünk valahogy. Minden rendben van? - kérdezi aggódva. - Csak összevesztünk Mátéval és most elviharzott. És a fene se tudja miért de aggódom érte.. - Akkor az lesz a legjobb, ha megkeressük. Sanyi bá nem örülne ha már az első este állna a bál - mondja határozottan Eszter. - A busznál találkozunk - jelentem ki sietve, majd a kabátomért nyúlok és már el is viharzok.

Eszter is hamar odaért szóval hamar elindulhattunk a szórakozóhely felé. - Mi is a pontos neve annak a helynek? - kérdezem aggódva. - Nos, az internet szerint Joy Club és ez Olaszország egyik legnagyobb szórakozóhelye. Nyilván a turisták miatt - jelenti ki csodálkozva Eszti. 

Alig tettünk meg pár lépést máris hallatszott a távolban dübörgő techno zene hangja. - Én elkezdem keresni itt, te pedig menj be a hátsó ajtón és keres ott - adom ki a parancsot, s ezzel szétváltunk. Mikor belépek óriási forróság fogad, több száz ember, egy rakat pia és  fülsiketítően üvöltő zene. Próbálok beljebb furakodni, de annyi ember van itt, hogy kész heringpartiban érzem magam. A szemem villámgyorsan váltogatja az arcokat, próbálom kiszúrni Mátét de nem igazán sikerül. 

Leülök a pulthoz és elkezdem nyomkodni a telóm, hogy elérjem Esztert, de semmi életjelet nem mutat. Miután elraktam a telefonom akkor vettem észre, hogy a pultos srác engem bámul. - Segíthetek kishaver? - kérdezi egy perverz vigyorral az arcán. Nem néz ki rosszul, a húszas évei elején járhat, magas smaragdzöld szemű srác. - Öhm.. Én csak a szobatársamat keresem.. Lassan vissza kellene mennünk a szállásra - mondom kissé feszülten. - Kérsz egy italt, hogy feloldjam a feszültséget? A ház ajándéka - mondja lelkesen a srác. - Hát, ajándékot nem illik visszautasítani nemde? - kérdezem kissé kínos hangon. Nem láttam mit kevert bele, de mikor megkóstoltam 2 érzés fogott el. Mintha egy korty mennyországot kóstoltam volna, valamint a forróság, amikor leért a gyomromba. Másodpercek alatt lehúztam az egészet, majd megpróbáltam felállni de nem ment. Nem tudtam megmozdítani a lábaimat. Szédülök is, minden megduplázódott előttem. Pár perc telhetett el, érzem hogy valaki segít felállni, aztán elindulunk valahová. 

Egy nagyon kényelmes ágyra fektettek, mintha egy felhőn feküdnék. Még mindig nem látok rendesen, csak egy-két zörgő hangot hallok a háttérben. Aztán azt veszem észre, hogy valaki benyúlt a pólóm alá és elkezdi simogatni a felsőtestem. Nem tudtam mit tenni, átadtam magam az érzésnek. A pólómat is levette rólam, s áttért azt apró csókokra. Minden egyes forró csókjába belebizsergett a testem, utoljára Balázzsal éltem át ilyet. Ezek után levette a nadrágját majd a fejem felé közelitett. A boxerétől is megszabadult, majd megpróbálta nemiszervét a számba tuszkolni. Minden erőmmel azon voltam hogy ellenálljak, de nem sikerül. - Mhh segítség... Valaki.. Valaki segítsen.. - mondom olyan hangosan amennyire csak bírom. 

Néhány másodperc múlva bejön egy alak, lerángatja rólam a srácot, majd verekedni kezd vele. Az ütések hangja hatalmasan csattan a fülemben. Lassan lekúszok az ágyról a terasz felé. Kinyitom az ajtót azt remélve, hogy a friss levegő segít majd magamhoz térni. De mielőtt elérhettem volna a kilincset, az egyik srác megfogja a másikat és már csak annyit látok, hogy lehajítja a testet a teraszról. - Mi a... - kezdem el a mondatot, amit nem tudtam befejezni mert valószínűleg elájultam. 

Hajnali 5 lehet, a szobámban ébredek, minden csontom fáj és borzasztó hányingerem van. - Végre magadhoz tértél  - szólal meg az ismerős hang. - Mi a fene történt? - kérdezem a fejemet fogva. - Megmentettem az életed - mondja Máté büszke hangon. - Már nagyon fasz hiányod lehetett, ha odaadtad magad valami jött ment csaposnak - mondja lenézően. - Ahh szétmegy a fejem.. - mondom fájó hangon és megpróbálok leszállni az ágyról, mire összerogyok de Máté pont elkap. - Hopsz, azért vigyázz magadra. Nem leszek ott mindig, hogy megvédjem a segged. - mondja nevetve. Most másodjára látom őt ilyennek. Legelőször akkor néztem meg közelről amikor elkapott a suli előtt  a jégen. De most ismét.. Olyan közel van hozzám, a karjaiban tart és nagyon szorosan fog. - El ne élvezz a gyönyörtől, nem fogom mindig ezt csinálni - mondja vigyorogva, majd vissza fektet az ágyra. - Pihenned kell - jelenti ki. - De.. Te megöltél egy embert? - kérdezem aggódva. - Dehogy öltem.. - motyogja - csak halucináltál. Most már pedig tényleg pihenned kéne, holnap mindent megbeszélünk - mondja egy apró mosollyal az arcán. 

Becsukom a szemeimet, majd kezemet az övére teszem és kicsit megszorítom. - Máté? - Igen? -Köszönöm, hogy megmentetted az... éle... tem. - s ezzel álomba merültem. - Megtettem mert fontos vagy nekem te kis... - kezdte Máté, de ahelyett, hogy kimondta volna a szót amire gondolt, betakargatott, majd ő is álomra hajtotta a fejét.