Nemes Áron, a fiú aki félt önmagától

Áron ~ 29.fejezet

Máté egy igazi seggfej. Miközben egy fájdalomcsillapítót keresek, azon gondolkodom mi a fenét titkolhat előlem, mert lemerem fogadni, hogy valamit nem mond el. Néhány órája iszonyatosan fáj a fejem, fogalmam sincs mi az oka, de lehet, hogy el kéne mennem orvoshoz. 

- Máté? Itt vagy valahol? - kérdezem kíváncsian, mert sehol nem látom. Már éppen a telómért nyúlok, amikor hirtelen becsapódik a szobánk ajtaja. - Megijesztettél.. Legközelebb szólj ha jössz - mondom kissé meglepetten. 

- Áron, haza kell mennünk - mondja ideges hangon. - De hisz még csak 2 napja vagyunk itt.. Meg amúgyis a sulival jöttünk, nem léphetünk le csak úgy.. Miért akarsz hazamenni? Valami baj van? -kérdezem kicsit idegesen. - Áron.. Azon az estén amikor megakartak erőszakolni, én... megöltem azt az embert és tegnap éjjel Esztivel elástuk és.. - nem tudta befejezni amit elkezdett, mert kitört belőle a sírás. 

Sokkoltak a szavai, de próbáltam a hallottak, és az iszonyú fejfájásom mellett nyugodt maradni. - Meg...megöltél egy embert? Miattam? - kérdezem kétségbeesetten, mire szorosan magához ölel. A testemet teljesen átjárja a forróság, minden porcikám bizsereg és amikor megérzem meleg könnycseppjeit a vállamon, teljesen felhevülnek az érzelmeim. Én is szorosan  átölelem, majd jobb kezemet a tarkójára teszem és a fülébe súgom: Ne aggódj, minden rendben lesz. 

- Most pedig megyek és megkeresem Sanyi bát, fogjuk Esztert is és haza vonatozunk - jelentem ki határozottan. Kezdj el pakolni, addig én megkeresem Esztert és a tanár urat - adom ki a parancsot Máténak, s már el is indulok.  

Néhány perc múlva már Eszter ajtaja előtt állok, s várom hogy végre kijöjjön. Amikor végre megteszi, rögtön szorosan magához ölel. - Nagyon sajnálom hogy nem mondtuk el Áron, legalább én megtehettem volna, hisz a legjobb barátod vagyok - mondja Eszter kissé könnyes szemekkel. - Ah, elég mára a drámából és a sajnálkozásokból, szétmegy a fejem és nem tudom mi az oka - mondom feszülten, mire Eszter elkezd doktornősdit játszani és elővesz egy szem gyógyszert, mintha pontosan tudná mi a bajom.

- Valószínűleg a drog utóhatása amit a srác a piádba  kevert tegnapelőtt éjjel a buliban - jelenti ki lazán. - Most hogy jobban belegondolok.. Lehet van benne valami. - Na látod, tudom én mi a jó neked - mondja mosolyogva a barátnőm majd átkarol, s elvágtatunk Sanyi bá felé.

- Rendben, én kopogok te pedig beszélsz - mondja, s mielőtt nyöghettem volna egy választ, már be is kopogtatott a tanári szoba ajtaján. - Áron, Eszter miben segíthetek? - jelenik meg egy szál alsóban a tanár úr. Próbálok nem a feltűnő részekre nézni, de néha engedek magamnak egy pillantást a tökéletesen kidolgozott testéről. Sejtettem, hogy a tesi tanárok jó kondícióban vannak, de ki hitte volna hogy ennyire? - Szóval, miben segíthetek? - töri meg a csendet. 

- Hát, tudjuk hogy ez most furán fog hangzani de szeretnénk haza menni... Én, Eszter és Máté - mondom kissé félénken. - Hazamenni??? De mégis miért? - kérdezi sokkolva a tanárunk. - Igazából most jutott eszünkbe, hogy mindhárman bedugva hagytuk a vasalót, szóval.. - mondom totál komolyan, mire csak egy megvető pillantást kapok. - Aha... És mi az igazi indok? - kérdezi most már szigorú üzemmódba kapcsolva. 

Mégis mi lenne bazdmeg? Két napja bedrogoztak és megpróbáltak megerőszakolni, de jött a nagyon nem csúnya, egoista és önző nagyképű szobatársam, aki egyébként egyáltalán nem jön be, s ledobta a palit a teraszról, majd másnap reggel a legjobb barátnőmmel elásták és most leakarunk lépni, hogy ne börtön koszton nőjünk fel, s ne legyünk egymás szexbabái a dutyiban? Mert ha erre gondol akkor megnyugtathatom, egyáltalán nem erről van szó . 

Ezek a gondolatok kavarogtak bennem, de végül csak annyit nyögtem ki, hogy meghalt egy közös ismerősünk és szeretnénk haza menni a temetésre. - Szeretnék beszélni a szüleitekkel, mondjátok meg nekik, hogy hívjanak fel. Csak ezek után vagyok hajlandó elengedni bennetek - mondja majd ránk csapja az ajtót. 

- Most mihez kezdjünk? - kérdezem aggódva Esztit. - Ne aggódj Áron, leszedek a netről egy hang átalakító programot, s majd egyenként felhívjuk a tanár urat, eljátszva a szüleinket - mondja Eszter akkor lazasággal, mintha napi szinten csinálna ilyeneket. - Néha félek tőled.. Olyan mintha az FBI-nak dolgoznál, totál úgy viselkedsz mint egy beépített ügynök - mondom nevetve. - Sosem tudhatod - mondja a barátnőm egy sunyi vigyorral az arcán. 

Ezek után visszamentem Mátéhoz, míg Eszti a hang átalakító cuccal babrált. - Kérlek mondd, hogy elengedett - mondja aggódó szemekkel Máté. - Hát.. Dolgozunk rajta - mondom kissé bizonytalanul, s a tarkómat vakargatva. - Amúgy a reggeli ölelésről - kezdi kissé belepirulva - csak annyit akarok mondani, hogy nem akartam. Csak nagyon magamba zuhantam - jelenti ki szokásos nagymenő stílusban. - Aha, azért éreztem a te szívverésedet is a mellkasomban a szoros ölelésed közben  - mondom nevetve. - Most mondhatnám én is, hogy kapd be köcsög - motyogja. - S miért nem teszed? - kérdezem ismét nevetve, de most már egy székért nyúlok, mert kissé szédülni kezdek. 

- Valami baj van? - kérdezi idegesen Mété. - Minden oké csak kicsit megszédültem, mondom egy halvány mosollyal az arcomon. Inkább gyere és ölelj még meg véletlenül - mondom ismét kacarászva, mire olyan vörös feje lesz mint a rák. - Bocs sokkal kényelmesebb az ágy szóval inkább maradok - mondja modorához illőn. Ekkor elhatározom, hogy majd én odamegyek hozzá, azonban ahogy felálltam, minden erő kiment a lábamból és a földre esek. 

- Áron, most már tényleg aggódom érted, mi a baj? - Ez a baj... Nem tudom