Kikosaraztak

15.

"Odaléptem mellé és lehuppantam a székre.
- Ez durva volt. . . El se hiszem, hogy Mr. Todd... - kezdtem volna, de a barátnőm közbeszólt.

- Minek segítettél? Ah. . . Már megint az adósod vagyok, kösz szépen - mondta a szemét forgatva, és elfordította a fejét.
Hosszasan néztem Rosyra.

Ez tényleg az a lány, akit én anno megismertem?"

Még a zsibongó ebédlőben is ezen kattogott az agyam.
Időközben észre sem vettem, hogy egy idegen társaság asztalához ültem le, akik eközben furcsán méregettek.
A velem szemben ülő, hosszú szőke hajú lány szólalt meg először. - Ő. . . Szia - köszöntött, majd barátságosan rám mosolygott. A többiek hitetlenkedve néztek rá.
A lány csúnya nézést lövellt feléjük, majd a tekintetét ismét rám szegezte. - Hogy hívnak?

Lesokkoltam. Azt hittem valami olyasmit kérdez, hogy: "Miért ültél ide?" vagy "Minek kellett pont ideülnöd?" és hasonlók.
- Sziasztok - böktem ki végül. - Hát, igazából itt találtam helyet, de ha zavarok akkor elmegyek -  megfogtam a tálcám, és épp felállni készültem, mikor az egyikőjük megfogta a kezem és visszaültetett a székbe.
Megszeppenve néztem a feketés hajú fiúra, aki visszarántott.
Kezei tele voltak tetoválva, és az orrában egy piercing volt. Rosszfiú benyomását keltette, de volt benne valami megmagyarázhatatlan. Valami, ami akár egy pillanatra is, de elfeledtette velem azt a rengeteg évet, amit Axel útán koslatva töltöttem.

- Maradj nyugodtan - mondta kellemes mély hangján.
Összeszorított szájjal bólintottam. - Köszönöm - kerültem a tekintetét. Attól féltem, hogy észreveszi rajtam a zavarom. - Egyébként Valery vagyok.

Sorba bemutatkoztak: a szép szőke hajú lányt Darcie-nak, a mellettem ülő, fekete hajú srácot pedig Clyde-nak hívják. Rajtuk kívül még két ember ült az asztalnál : Egy kékes hajú lány, akit Nanának és egy szőke hajú srác, akit pedig Noel-nek hívtak.

Azt hiszem, megtaláltam az új baráti körömet.
Egyikőjük sem kérdezett Axelről, vagy Damienről, csak alap dolgokról beszélgetettünk. Például megtudtam, hogy van egy bandájuk, és már több koncertet is adtak szerte a városban.

Csillogó szemekkel hallgattam minden szavukat. El sem hiszem! Ennél jobb társasághoz le se ülhettem volna!

A boldogságom sajnos hamar szertefoszlott.
Lépteket hallottam magam mellől.
Mikor odanéztem Rosy morcos ábrázatával találtam szembe magam. - Mégis mit művelsz? - kérdezte olyan hangnemben, amilyet még életemben nem hallottam tőle.
Lopva a többiekre pillantottam, akik kérdő tekintettel néztek vissza rám.
- Rosy, Ő itt Darcie, ő itt... - kezdtem volna a bemutatásokat, mikor közbevágott.
- Engem NEM ÉRDEKEL, hogy kik ők -  szúrós szemekkel meredt hol rám, hol rájuk. Tudtam, hogy a többiek kínosan érzik magukat, mégsem tettem semmit. - Az érdekel, hogy MIÉRT vagy velük. Ha szabad kérdeznem - a választ meg sem várva kapta el a kezem és vonszolt ki az ebédlő elé.
- Válaszolnál? Idegesít a szótlanságod! - kiabálta.

Sóhajtottam, majd nagynehezen kiböktem: - Ők az új barátaim.

Rosy hitetlenkedve megtorpant és felnevetett. - Hogy micsodáid? Hisztérikusan nevetett. Kezdtem megijedni tőle. - A nyomorékok? Ugyan már - legyintett idegesen. - Akkor miért nem barátkozol inkább velem és Sunny-ékkal?!

Hah. Elszólta magát. Sunny a neve annak a lánynak, aki tegnap a "Zsiráf" jelzővel illetett a teremben.
De hogyan is ismerhetik ennyire jól egymást, ha nem úgy, hogy barátkoznak?

Rosy megszeppenve meredt maga elé. Tudatosult benne mit is mondott pontosan.
Csalódottan megráztam a fejem, majd egy sóhaj kíséretében visszasétáltam az ebédlőbe.