Kikosaraztak

31.

! W A R N I N G !
Szuper hosszú rész! ;)

A többhetes kemény gyakorlás meghozta a gyümölcsét. Mikor a verseny előtti napon Axellel a parkba mentünk edzeni, szinte tökéletesek voltunk. Axel már csont nélkül képes kosarakat dobni több tíz méterekről, én pedig sose látott kecsességgel mozgok a pályán. Megerősödtünk, és nyerni fogunk. Ezt garantálom.

✗✗✗

- Tehát, pondrók - szólt William, mikor mindannyian megérkeztünk az iskola elé. Egyedül Cherre kellett várni, aki fejvesztve rohant hozzánk.
- Bocsi a késésért! - lihegte a térdére támaszkodva. - Csak apu nem hitte el, hogy versenyre megyek és nem engedett ki a házból - mondta két levegővétel között.

Mindenki furcsán nézett rá, de hamar túlléptünk rajta, mert William ismét megszólalt erélyes, mély hangján. - Indulás a buszra, mert egy óra múlva a pályán kell állnunk! - tapsolt párat, majd Cher felé biccentett. - Ha nem érünk oda időben, a te lelkeden szárad a többiek veresége.

Cher láthatóan megszeppent, és a fejét lehajtva kullogott a csapattársai után.

A buszon automatikusan Axel mellé ültem volna, de ezt hamar el kellett hessegetnem, mert abban a pillanatban Eric ült le mellé. Titokban vágtam egy szomorú fejet és leültem Cher mellé. Sage és Keith mostanában elég sokat vannak együtt, ezt bizonyítja az is, hogy most is egymás mellett ülnek és épp vihogtak valamin.

William levágódott a vezetőfülke melletti ülésre, és odaszólt a sofőrnek, hogy indulhatunk.

- Mizu? - kérdeztem kedvesen, majd elővettem a fülesem a táskámból. Az autóbusz kigördült az útra, mi pedig elindultunk a Bradford Akadémia felé. Cher feszülten nézett maga elé.

- Rohadtul izgulok - mondta rezzenéstelen arccal. - Lehet, hogy miattam késünk el, és vesztünk...

Akaratlanul is felnevettem. - Nem tehetsz róla, hogy nem engedtek el. Ráadásul nem hiszem, hogy elkésnénk, William túlságosan nyugodtnak tűnik - pillantottam az edző felé, Cher pedig követte a tekintetem.

Az arcáról eltürnt az ijedtség, és a helyébe nyugodtság lépett. - De honnan tudod, hogy nem fogunk veszteni?

Biztató mosolyt küldtem felé, és bedugtam a fülest a fülembe, és elindítottam a zenét. - Bízz bennem.

✗✗✗

A Bradford a környék legjobb iskolája. Tele van jobbnál-jobb atlétákkal, reálosokkal és humánosokkal. Ha valamilyen verseny van az iskolák között, garantált, hogy ők nyerik meg. Ezért senki sem fűzött hiú reményeket a verseny megnyerésére, de a szívünk mélyén mindenki bizakodott.

Mindenki futólépésben szállt le a buszról, és rohant az ez idő alatt már az iskola kapujában várakozó William után. Idegesen megkocogtatta a régi karórája üvegét, és kinyitotta előttünk az ajtót.
- A pályán találkozunk - nézett ránk jelentőségteljesen. - Számítok rátok.

Egy pillanatra elérzékenyült mindenki, hisz többeknek eszébe jutott a vereség lehetősége is. Nem csak én és Axel pályáztuk meg az ösztöndíjat: Keith, Sage és Eric is nyíltan közölte velünk, azonban erősen érzem, hogy Cher is keményen fog próbálkozni.

- De most öltözés, és sipirc a pályára, Puhánykáim! - kurjantotta az edző, és „felettébb finoman" betuszkolt minket a bejáraton.