Kikosaraztak

7.

Miután az utolsó óránknak is vége lett, Rosy-val elbúcsúztunk, majd ő hazaindult, én pedig edzésre.
Ahogy sétáltam a sárgára festett folyosón, egyre inkább eluralkodott rajtam az idegesség. Ezek után hogy nézzek a szemébe? Érzem, a mai edzésen nem fogok tudni jól teljesíteni.
Mikor felértem a második emeletre, a szekrényem felé vettem az irányt. Beraktam a sulitáskám, és kivettem az edzőcuccom.
Ahogy becsaptam a szekrényajtót, és eltekintettem tőlem balra; az üres folyosón megláttam Axel-t, ahogy közeledik felém.
Dermedten vártam, mi fog következni.
A gyomromban megjelentek a szokásos pillangók, és abban a pillanatban elfelejtettem a reggel történteket.
Axel már csak pár lépésre volt tőlem, de nem nézett rám.
Ahogy szedte a lábait, alaposan szemügyre vettem.

Ő már a piros színű kosármezben volt. Markáns állkapcsa, széles válla magabiztosságot sugároz. Az arca tökéletesen szimmetrikus, azonban a jobb szeme alatt egy kis sebhely húzódott.
Izomzatban sem szenved hiányt. . .
A lényeg, ez a srác egyszerűen tökéletes. Nem csodálom, hogy a fele sulinak ő tetszik. A családja elég gazdag, az édesanyja pszichológus, az apja pedig vállalkozó.

Unottan elsétált mellettem, egy apró pillantásra se méltatott.

Csalódottan fordultam utána. Tényleg annyira láthatatlan lennék, hogy még az üres folyosón sem vesz észre?

Ezek a gondolatok kavarogtak a fejemben még az öltözőben is.
A csapattársnőim már rég elkezdtek öltözni, mikor én még csak ültem a padon és néztem ki a fejemből.
- Valery -szólt az egyik lány, Sage, aki egyel alattam jár - Nem öltözöl? Valami baj van? -kérdezte, és odaállt elém egy szál melltartóban.

Sóhajtva álltam fel. - Nem, nyugi, csak eléggé leépített a föci óra -füllentettem nevetve. Rosy-n kívül senki se tudja, hogy odavagyok Axelért. És, ha rajtam múlik más nem is fogja megtudni!
Sage mosolyogva válaszolt: - Oké, akkor megnyugodtam. Csak tudod, ma a fiúk ellen játszunk, és kellenek a jó játékosok - kacsintott.
Elszörnyedtem. Hát, persze, pont jókor.
Bólintottam összeszorított szájjal, majd elkezdtem öltözni.

Mikor már mindenki bement a tornaterembe, magamra maradtam. Sietnem kellett volna, de rohadtul nem volt kedvem az edzéshez, se máshoz. Mikor már vettem volna le a mezemet, az edzőm éles, rekedt ordítására ugrottam fel. Idegesen állt az ajtóban, és összevont szemöldökkel meredt rám. Az edző tipikus 50-es éveiben járó, kopaszodó ember.  Ja, és egy kicsit perverz.
- Igyekezzél már, mindenki rád vár! -üvöltözte. Bólintottam, és a lehető leggyorsabban bújtam vissza a felsőmbe.

Gyors léptekkel mentem az edző után a tornaterembe. Mindenki idegesen, vagy megvetően méregetett. Még Sage is, akivel nagyon jóba vagyunk.

A bemelegítésnél odalépett hozzám.
- Mondd, Valery -mondta két nyújtás közt. - Biztos minden oké?
Elmosolyodtam. - Persze, Sage, csak elég fáradt vagyok. . . Nem aludtam valami jól. De, semmiképp se hagynám ki az edzést!
Sage kételkedve félmosolyra húzta a száját, de nem foglalkoztam vele. Nem akarok ebből az egész reggeli incidensből nagy ügyet csinálni. Majd feldolgozom magamban.

Mikor végeztünk a bemelegítéssel, az edző lépett közénk. - Nos, pondrók -tette keresztbe a kezét. - Amit előző alkalommal ígértem, most be is tartom, kivételesen -nézett végig rajtunk. - Akkor a két csapatvezető. . . Legyen a két legjobb játékos.
Anélkül is tudtam kikre gondol, hogy felfogtam volna, amit mondd.
Axel lépett az edző mellé.
- Valery, gyere -hívott a nevemen az edzőnk. Nem vagyok nagyképű, de a többiekhez mérve, tényleg jó vagyok.
Odasétáltam melléjük, és a többiek felé néztem.
- Lányok-fiúk elleni mérkőzés fog következni. Beszéljétek meg a stratégiát!

Körém gyűltek a lányok, és megbeszéltük a taktikánkat. Egyelőre Sage és én középen leszünk, két másik lány az ellenség oldalán, és mégegy lány a mi oldalunkon.
A fiúk is hasonlóképp döntöttek, csak náluk egyedül Axel állt középen, és két-két ember mindkét oldalon.

Az edző csöndre intett bennünket. Kezdtem egyre idegesebb lenni, akárhányszor Axel-re néztem. 

Az edző megfújta a sípját.
Elkezdődött a játék.