Kikosaraztak

11.

Reggel már alig vártam, hogy kocsiba ülhessek, és teli torokból üvölthessem a kedvenc számaimat.
Viszont az utcára érve nagyot koppantam, ugyanis apu szó nélkül elvitte az autót dolgozni.
- Na, de jó -suttogtam idegesen, miközben a táskám aljában kutakodtam egy kis apróért.
Akkor mehetek megint busszal. . .

Ahogy sétáltam végig az utcán a hideg szél miatt többször is megborzongtam.
Reszketve húztam össze magamon a kabátom. Szeptember végéhez képest szokatlanul hideg volt, aminek nem örültem. Egyből a zord és hideg tél jutott eszembe; már a szimpla gondolattól is kirázott a hideg.

A buszmegállóhoz érve, különös módon rajtam kívül csak egy néni álldogált, pedig reggelente nem csak a buszok, hanem a megállók is tömve vannak.

Mikor az idős hölgy mellé léptem, illedelmesen rámosolyogtam. A néni csak rámnézett, majd elfordult.
Hah, de rendes.

Türelmetlenül néztem a karórámra, és idegesen állapítottam meg, hogy sokkal korábban indultam, mint kellett volna.
A szél még mindig kegyetlenül fújt, már éreztem, ahogy lefagynak a végtagjaim.
Elkezdtem egyhelybe piciket ugrálni, hátha a mozgástól felmelegszek, de ezzel csak a néni rosszalló pillantását értem el.
Zavartan elmosolyodtam, és inkább az ellenkező irányba néztem.

Egy -örökkévalóságnak tűnő- tizenöt perc múlva végre megérkezett a busz.
Felszáltam a roskadásig tömött közlekedési eszközre, és ösztönösen annak a hátulja felé indultam.
Viszont megláttam őt.
A tegnapi idegesítő srácot.
Lehajtott fejjel próbáltam előre sietni nehogy észrevegyen, de sajnos hiába.
- Hé! -szólt valaki mögülem.

Megálltam ott, ahol voltam, de nem fordultam hátra.
- Na, mi van, úgy teszel, mintha nem vettél volna észre? -kiáltotta a busz hátuljából. Kínosan éreztem magam a sok utas miatt, mert ez az idióta nem bírt csöndbe maradni.
Egy középkorú, fekete öltönyt viselő férfi böködte meg a vállam. A kezén méregdrága Rolex, és a legújabb és legdrágább telefont tartotta a füléhez.
- Elnézést, Kisasszony, de az a fiatalúr
magának szól -mutatott a nyomi felé.
Hálásan bólintottam, majd kivettem a táskámból a fülesem, és leültem egy éppen kiüresedett helyre.
Bedugtam a fülest a fülembe, és max hangerővel kezdtem el bömböltetni a zenét.

Mikor nagynehezen megérkeztünk a suli buszmegállójához, lélekszakadva rohantam le.
Épp a fülesemet gyömöszöltem a táskámba, mikor egy ismerős alak szállt le a buszról.
Fekete belebújós pulcsit viselt, szakadt szürke farmerral. Barna, kócos haja néhány helyen az arcába lógott, ragyogó szürkésbarna szemeit pedig az enyémbe fúrta. Igen, határozottan jól nézett ki.
Nem volt annyira izmos és magas, mint Axel, de ahogy elnéztem, még a bő pulcsi alatt is látszott a széles válla.

Közelebb lépett hozzám, de nem szólt semmit.
Kérdőn néztem rá. - Mi az?

Megnyalta a száját, és egy pillanatra elkapta a tekintetét. - Közelről még gyönyörűbb vagy.

Hirtelen megváltozott az arckifejezésem, és fintorogva, összevont szemöldökökkel meredtem rá. - Eh.
Félmosolyra húzta a száját. Egyik lábáról a másikra állt, úgy láttam keresi a szavakat.
- Zackary vagyok, de hívj nyugodtan Zack-nek -jelentette ki.

- Valery -lassan megráztam a kinyújtott kezét. Rohadt kínos volt ez a beszélgetés.

Már vagy két perce csak meredt rám, mikor türelmetlenül a karórámra böktem. - Nem késel el?

Halál komoly arccal nézett végig rajtam. - Ma szerintem nem megyek be.

"Nem rossz" fintort villantva felemeltem a hüvelykujjam.
Zack elvigyorodott. - Megadod a számod?

Elgondolkodtam. Zack aranyos, és azon kívül, hogy lóg nem lehet rossz srác. Különben is milyen bunkóság lenne már, ha visszautasítanám?!
Bólintottam, és elővettem a telefonom.
Bediktáltam a számom, és elbúcsúztunk.
Már majdnem a suli ajtajánál voltam, mikor Zack utánam kiáltott. - Még találkozunk, Hercegnő!

Fülig vörösödve futottam be az épületbe. Ahogy körbenéztem, láttam a többiek kíváncsi és megvető pillantásait.
A tekintetem a padlóra szegezve siettem végig a folyosón.

Ahogy befordultam a szekrényekhez, nekiütköztem valakinek.
A földre zuhantam, a kezemben lévő telefonom pedig hangos csattanással esett ki a kezemből. Nem foglalkoztam a saját testi épségemmel, sokkal inkább érdekelt az ócska telefonom. Mivel gondoltam, hogy úgysem kapnék újat, úgy vigyáztam rá, mint a szemem fényére.

Odakúsztam a pofával lefele esett mobilhoz, és nagyon lassan, óvatosan fordítottam fel.
Egy apró karcoláson kívül semmi baja se lett.
Megnyugodva fújtam ki a levegőt, mikor eszembe jutott, az előbb mi is történt pontosan. Valaki belémütközött!

A tettes felé fordultam, de az már több méterre sétált, háttal nekem.
Annyira nem méltatott, hogy elnézést kérjen! Vagy legalább felsegítsen.
Idegesen üvöltöttem a folyosó másik végébe. - Semmi probléma!
A többi diák rosszallóan méregetett, de nem különösebben érdekelt.

Megállt az a bizonyos személy, és unott képpel fordult felém.
Még mindig a földön ültem, úgy néztem rá.

Már az sem érdekelt,
hogy így beszéltem Axel-lel.