Kikosaraztak

28.

Gyors sétával közeledtem a kémiaterem felé. Ismét túl későn indultam el otthonról, ezért pár perccel becsöngetés után értem be az épületbe. Villámgyorsan kikapkodtam a szükséges tankönyveket a kopott szekrényből, és rohantam is órára.

A cipőm monoton kopogása a járólapon fülsiketítőnek hatott a kihalt folyosón. Még a portás is talált jobb elfoglaltságot, mint hogy egyedül ücsörögjön egy üres fülkében. Jelen esetben kint cigizett és beszélgetett a takarítóval.

A kémiaterem elé érve a kilincs felé nyúltam, de hirtelen megálltam. Beharaptam a számat, lehunytam a szemem és megpróbáltam összeszedni minden bátorságom. Mit fogok mondani a tanárnak, miért késtem el?

Arra már nem volt időm, hogy átgondoljam, mert lépteket hallottam a lépcső felől, ezért szaggatottan kifújtam a levegőt, és gyorsan lenyomtam a kilincset.

Mr. Mellone a tábla felé fordulva írt valamit, szerintem fel sem tűnt neki, hogy sebesen vágtatok a helyem felé. Ő biztosan nem vett észre, de az osztálytársaim mindenképp: amíg a padomig sétáltam, mindenki leste minden mozdulatom.
Csendesen besurrantam a padba, és a mellettem ülő Debbyre sandítottam, aki csak egy futó pillantásra méltatott.
Abban a pillanatban, ahogy leültem, újra kinyílt az ajtó, és egy fekete kapucnis pulcsit viselő srác lépett be rajta.
- Szasztok - kurjantotta, majd röhögve összepacsizott a haverjaival, amivel még a Süket Hitler figyelmét is magára vonta.
Mr. Mellone összevont szemöldökkel meredt rá, majd elüvöltötte magát. - Axel Matthews, mégis mit képzelsz magadról?!
A terem falai megremegtek a hangjától. Páran belesüppedtek a padba, hogy onnét figyeljék az eseményeket. Néhányan még a telefonjukat is elővették, hogy felvegyék vele a vitát, és halkan vihogtak rajta.

Én csak az asztalon könyökölve támasztottam a fejem és halványan mosolyogtam azon, hogy Axel képes már kora reggel bajba kerülni. Hihetetlen.

- Ráadásul megmagyaráznád, hogy miért késtél? - tette fel a következő kérdést a tanár, mire Axel hanyagul megvonta a vállát.

- Elaludtam - zárta rövidre, majd a helyére sétált, és lehuppant a székre, aztán ledobta maga mellé a táskáját.

Mr. Mellone fortyogott a dühtől. A halántékán és a nyakán kidudorodtak az erek, a keze pedig ökölbe szorult. Eszelősen nézett a fiúra, aki időközben a tanárt már teljesen figyelmen kívül hagyta, és a barátaival csacsogott valami videojátékról.

- Axel Matthews! AZ IGAZGATÓI IRODÁBA MOST! - üvöltötte a tanár. A többiek összerezentek Mr. Mellone éles hangjától, és abbahagyták azt, amit épp csináltak.
Axel megforgatta a szemeit, majd szép lassan feltápászkodott, a folyosóra érve pedig jó hangosan és jelentőségteljesen becsapta maga mögött az ajtót, ezzel tudatva a világgal: őt az égvilágon nem érdekli senki és semmi.

Páran jól szórakoztak Axel alakításán, viszont voltak olyanok is, akik unottan nézték végig a történteket. Mint például Tansy, aki két paddal előttem ült, s ezalatt ismét elővarázsolta az - ezek szerint feneketlen - táskájából a húsz centi vastag elektrodinamikáról szóló könyvét, és azt bújta.

A hátammal a széktámlának dőltem, és kinyújtóztam. Már épp feledésbe merült volna az iménti szituáció, azonban Rosy keze a magasba lendült, s mielőtt a tanár felszólította volna, már bele is kezdett fellengzősen.
- Mr. Mellone, Valery úgyszintén késett az óráról - jelentette ki nyájas hangon, mire páran összeráncolt szemöldökkel meredtek rá. - Bár, elég nyilvánvaló, hogy Valery azért jött be előbb a terembe, hogy ne legyen feltűnő, hogy együtt jöttek... Milyen kínos lenne, ha mindketten pont ugyanakkor esnének be!