Kikosaraztak

5.

Mikor végre megállt a busz a kétszintes, unalmas szürke Oak Park gimi előtt, úgy rohantam le róla, mintha kergettek volna.

Egész úton éreztem a flegma srác pillantását a hátamon. Mikor hátrafordultam, pont egymás szemébe néztünk.

Grimaszt vágtam. - Ne nézz már, idegesítő!
Tudom, nem volt egy épp nőies megnyilvánulásom, de ez van.
Az idegen fiú széles mosolyra húzta a száját. - Ne haragudj, de túl szép vagy, így nem bírom levenni rólad a szemem.

Tudtam, hogy viccel, de még így is fülig vörösödtem.
Zavartan fordultam el, miközben egy rakoncátlan tincset a fülem mögé türtem. Abban a pillanatban hallottam a nevetését a hátam mögül.
- Bájos lány vagy.

A lényeg, hogy talán soha többé nem kell találkoznom vele.

Mikor sétáltam befelé a sulihoz, Rosy támadott le.
- Valery!!!! -kiáltotta már méterekről. Mikor már csak pár lépés választott el minket egymástól, hirtelen rámugrott. Elburultunk az aszfalton, miközben mindenki minket bámult. Próbáltam levakarni magamról a barátnőmet, hogy a fájós hátsómat sirassam, de ő nem engedte.
Kapaszkodott belém, mint egy majom.
- N-nem fogod... -kezdte, de elcsuklott a hangja.
- Rosy?! -kérdeztem kétségbeesetten, majd ránéztem a könnytől áztatott arcára.
- Mi történt? -az ijedtségtől és az aggódástól remegett a hangom.
Rosy egy pillanatra rámézett, majd elnevette magát. - Jaj, ne aggódj nem annyira nagy ügy! -mondta mosolyogva, majd felállt, és felsegített engem is. - Csak annyi, hogy Dante elhívott randizni...

Hirtelen elszállt az aggodalmam. Őszinte mosoly terült el az arcomon. - Akkor megnyugodtam. - fújtam ki a levegőt szaggatottan, majd folytattam. - De miért sírtál? Ez nem vall rád.
A barátnőm félmosolyra húzta a száját. - Úgy tűnik új dolgokat hoz ki belőlem. - egy pillanatra felpillantott rám, majd elnevette magát. - És mi van vele? - utalt egy bizonyos személyre.

Válaszra nyitottam a szám, de be is csuktam. Mit kéne válaszolnom erre? Őszintén? Semmi. És ez nem is fog változni.

Megráztam a fejem. - Mi lenne? Na, menjünk, mert elkésünk! - próbáltam terelni a szót, sikertelenül. Rosy tágra nyílt szemekkel meredt rám.

- Rosy -kezdtem lassan, őszinte hangsúllyal. - Én tényleg nagyon örülök a boldogságodnak, de hogy a bánatba jön ehhez az én szerelmi életem? -kínosan felnevettem. Ő csak továbbra is meredten bámult.
Mikor már másodpercek múlva se jött válasz, felhúztam a szemöldököm. - Hé, Rosy?
A barátnőm továbbra is úgy állt ott, mint aki kővé dermedt.
Kezdtem úgy érezni, nem is engem néz, hanem mögém.

Abban a pillanatban hátrafordultam.

Istenem, bár ne tettem volna!