Kikosaraztak

18.

Mikor végre elkészültek a srácok mindennel, a ház elé mentünk, ahol Noel édesapja már várt minket.
A hűvös szél belekapott a hajamba, miközben az éjfekete furgon felé sétáltam.

Noel és Nana bepakolta a csomagtartóba gitárjaikat, majd bepattantak a járműbe, majd
Darcie, Clyde és én is hasonlóképp tettünk.

Mr. és Mrs. Lewis is beültek az autóba, de mielőtt még elindultunk volna, egy emberként fordultak hátra.

A hét férőhelyes bérelt furgonban kényelmesen elfértünk, sőt, még egy embernek is simán maradt volna hely.

- Srácok - kezdte a fiatalos Mr. Lewis. - Kibéreltünk egy apartmant a helyszíntől nem messze. A szobaelosztás a következő... - egy cetlit tartott a kezében - bár simán megjegyezhette volna -, amin nevek sorakoztak egymás mellett és alatt.

Valery - Darcie - Nana
Anya - Apa
Noel - Clyde

Mindenki ki volt békülve ezzel a szobaelosztással, (de ahogy láttam Nanának nem volt ínyére, hogy velem kell egy szobán osztoznia), így nem is beszéltünk tovább a témáról.

Sőt. Egyáltalán semmit sem beszéltünk az első fél órában. Mindenki csendesen bámult ki az ablakon a suhanó tájat vizslatva.
Már elmentünk egy szántóföld és egy kisebb falu mellett is, mikor Mrs. Lewis törte meg az örökös csendet. - Játsszunk barkochbát!

Nana utazás alatt Noel ölében kötött ki, fülhallgatóval a fülükben, így Mrs. Lewis javaslatát még csak meg sem hallották.

Én egyből lázba jöttem, amint megszólalt valaki. Clyde unottan vont vállat, Darcie pedig még mindig nem emelte el a tekintetét az ablak nyújtotta kilátásról.

Az asszony lelkesedése kissé lelankadt, de nem adta fel, hogy kicsit jobb kedvre derítsen bennünket.
- Akkor kezdek! - csapta össze a tenyerét izgatottan. - Kérdezzetek, na!

Halványan elmosolyodtam. Hála ég, hogy itt ez a nő! El nem tudnám képzelni, mi lenne most nélküle.
Vagyis, de. Valószínű egész úton csöndben nézegetnénk az ablakon, a rádió halk zúgását hallgatva - ugyanis egy Isten háta mögötti falucskában nem sok adó jön be.

- Állat? - kérdeztem végül. Mrs. Lewis hálásan pillantott rám, amint kinyitottam a számat.

- Nem! -vágta rá kislányos hangon.

Játékosan tovább törtem a fejem, amivel Clyde és Noel édesapja gúnyos mosolygását értem el. Mrs. Lewis is észrevette, de cseppet sem foglalkozott vele. Úgy tűnt, tényleg élvezi.

- Akkor tárgy? - kérdezte végül helyettem Clyde. Az édesanya meglepetten fordult hátra. Pislogott párat, majd mosolyogva nyugtázta; sikerült hatnia ránk.

- Nem.

- Akkor ember? - tette fel a következő kérdést Mr. Lewis, mire a felesége egy széles mosoly kíséretében szájon csókolta férjét.

Zavaromban Clyde felé fordultam, aki a nevetését visszatartva nézett rám. Elmosolyodtam én is, de semmiképp se akartam éretlennek és butának tűnni, így inkább előre fordultam.

A hátsó ülésektől hangos morgás és ciccegés hallatszott. - Anyu, inkább hagyd aput a vezetésre figyelni... - hallottam magam mögül Noel unott hangját. Meg tudom számolni egy kezemen, hányszor hallottam eddig beszélni. - Fúj.

Mrs. Lewis és Mr. Lewis egyszerre nevettek fel. Annyira nem hasonlít Noel a szüleire!
- Fiam, annyira tapintatlan vagy! - csoválta a fejét hitetlenül Mrs. Lewis.
- Ráadásul te is csináltál már hasonlókat, nemde? - jelentőségteljesen a pipacspiros képű Nanára sandított. - Nem kéne ilyen kis dolgokon fennakadnod. Nézd meg Valery-t és Clyde-ot. Még csak a szemük se rebbent!